Jelenlegi formájában biztosan megszűnik az előadó-művészetek tao-támogatása
– értesült az Index. A szakmában érintettek közül van, aki szerint már most szerdán teljesen eltörlik ezt a bevételi formát, mások szerint a pénz megmarad, de annak kiosztásáról már egy, a minisztérium által kinevezett bizottság fog dönteni – erősítette meg több, magas beosztású színházi forrásunk. Akármelyik verzió is lép életbe, az
egyrészt színházak megszűnéséhez, másrészt sokkal jelentősebb állami kontrollhoz vezethet.
Hogy a tao-támogatások megreformálására szükség van, azzal az előadó-művészeti szakmán belül kivétel nélkül mindenki egyetért. Igaz, sokan azt is hozzáteszik, a „reform” egyébként annyiból is kinézhetne, hogy az állam jobban odafigyelne a jelenlegi törvények betartatására és a kiskapuk bezárására. De hogy a reform helyett a támogatási forma megszüntetésére kerülne sor, az a szcéna bizonyos köreiben hatalmas felháborodást kelt. Leginkább abban a részében, amelyik hiába készít a teljes szakma által elismert előadásokat, gyakorlatilag azonnal összeomlana ezzel az intézkedéssel.
A tao-támogatás elve egyszerű: a cégek átutalhatják társasági adójuk egy részét az előadó-művészeti szervezeteknek, amelyek (például színházak vagy koncertszervezők) pedig nettó jegyárbevételének 80 százalékáig jogosultak igényelni ezt a támogatást. Azaz
ha egy színház 2017-ben elad egy nettó ezerforintos jegyet, azért 2018-ban még 800 forintot kap, így majdnem megduplázódnak a jegyeladásból származó bevételek.
A támogatási forma mindenkit érint: legfőképpen azokat a magánszínházakat – például a Centrál Színházat, az Átriumot, a Rózsavölgyi Szalont, az Orlai Produkciós Irodát, a Játékszínt, a Veres1Színházat –, amelyek nem kapnak éves állandó támogatást az államtól, így sokkal nagyobb arányban kell a jegybevételekre fókuszálniuk. Ez a szám akár a teljes bevétel 60 százaléka körül is lehet, míg a nagy budapesti kőszínházaknál ez akár 15-25 százalék körül is mozoghat.
Ugyanakkor a kőszínházak is kiszolgáltatottak a taónak, mert a fenntartó önkormányzatok és az állam azzal a lendülettel elvontak pont a tao összegét a támogatásukból, amellyel bevezették ezt a finanszírozási formát. Így ez náluk sem pluszbevételként jelentkezik: minden kőszínház teljes bizonyossággal számít rá, és beépíti az éves üzleti tervébe, hiszen csak ezzel áll össze a megszokott költségvetés.
És vannak azok a nem létező társulatok, amelyeket kizárólag azért hoztak létre, hogy súlyos összegeket nyúljanak le a tao révén. Januárban mi is megírtuk, hogy csakis gyakorlatilag fiktív színházak tavaly 5,6 milliárd forint közpénzt tettek zsebre a tao-törvény révén. És vannak azok a szervezetek, amelyek ugyan valóban létrehoznak művészi produktumokat, de vagy úgy trükköznek a jegyeladásokkal, hogy hatalmas összegeket akasszanak le, vagy elkönyvelnek egy csomó külföldi, nehezen ellenőrizhető fellépést.
A Magyar Narancs 2014-ben azt írta: az ExperiDance nevű, valóban létező és sokak által kedvelt tánctársulat vezetői, Román Sándor és Vona Tibor tulajdonában lévő Rivalda Stúdió Művészeti Iroda Közhasznú Nonprofit Kft.-nek „Budapesten 132 saját előadása volt, és 1066 (!) koprodukciós előadás mellett még 67 előadást be is fogadtak. Ez csaknem 1200 előadás. Ha minden áldott nap játszottak, karácsonykor és nyár közepén is, akkor átlagosan naponta több mint 3 előadást kellett lenyomnia a hivatalosan 38 fős társulatnak. Emellett 16 saját és 28 koprodukciós turnéelőadásról is beszámoltak.”
A szakma eddig a támogatás megtisztításáról beszélt, vagy arról, hogy a cégeknek ne lehessen jutalékot kérnie az átutalt tao-támogatások után, mindenesetre erre láthatóan nem volt komolyabb állami akarat, hiszen nem indultak nagy ellenőrzések, NAV-vizsgálatok, noha a sajtó pontosan megnevezte azokat a szervezeteket, amelyek minimum gyanúsan vettek fel hatalmas támogatásokat. Az országosan egy év alatt eladott, valódi színházjegyek árából következő összeg (20-25 milliárd forint) és az igényelt tao-támogatás összegének (40-50 milliárd forint) összevetéséből látszik, hogy valóban eltűnik egy jelentős összeg a törvény szürke, vagy inkább fekete zónájában.
Mindezek miatt, és amiatt a szakmában sokak által fenntartásokkal kezelt érv miatt, hogy a tao kommerszebb irányba viszi a színházat (mivel nézőbarát előadások létrehozására ösztönöz) forrásaink szerint
sosem látott összhang és egyetértés uralkodik a budapesti színházak vezetői között, egységfrontot alkotnak a Fidesz kedvenc művészei és a balliberálisnak vagy ellenzékinek nevezett kőszínházigazgatók egy része is abban, hogy a taót meg kell szüntetni.
És úgy tűnik, a szavuk meghallgatásra is talált. Hogy aztán ennek egy-két év múlva is örülni fognak-e, az már más kérdés.
„Előterjesztés az előadó-művészeti szervezetek társasági adón keresztüli támogatásának megszüntetéséről” – a szakmában többen napok óta erről az állítólagos kormányülés-napirendi pontról beszélnek. Hogy valóban van ilyen előterjesztés, azt több, egymástól független forrásunk is megerősítette, azonban nyilvánosan semmi nyoma nincs. Megkérdeztük a Pénzügyminisztériumot és az EMMI-t is az állítólagos javaslatról, ha netán válaszolnának, frissítenénk a cikkünket, de arra azért ne kössön nagy összegű fogadást senki, hogy szóba állnának az Indexszel.
Az biztos, hogy a javaslatot a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács (NEÉT) nem tárgyalta meg, noha törvény szerint egy hasonló javaslat elfogadása előtt ez kötelező (még ha ennek többnyire semmilyen valós hatása nincs is). A kormány honlapján ugyanakkor egy adóügyi törvénymódosítás-csomagba rejtve szerepel a tao-törvény módosítása, de úgy tűnik, hibásan, vagy legalábbis érthetetlenül: a módosító javaslat ugyanazt a bekezdést tenné egy módosítandó rész helyébe, amely pontosan ugyanúgy szerepelt benne eddig is. (Ugyanakkor az kiderül belőle, hogy jövőre szerencsére bővül a látványsport-támogatási lehetőségek köre: már sportpálya-üzemeltetésre is lehet adakozni.)
A színházi szférában tudomásunk szerint erről a hirtelen, akár már a napokban végrehajtandó lépésről senki nem tudott, egyeztetés, véleményezést nem volt. Sőt, úgy tudjuk, az intézkedést a teljes kulturális szektor megkerülésével tervezik végrehajtani: a törvénymódosítást forrásaink szerint a Pénzügyminisztérium kezdeményezte és viszi majd véghez. A pletykák szerint ennek akár az is lehet az oka, hogy így nem kell figyelembe venni Fekete Péter, az új kulturális államtitkár és Vidnyánszky Attila színházi tótumfaktum esetleg érdekütközését sem.
Így nem ismert az sem, hogy mi lépne a támogatás helyébe. Forrásaink szerint arra hangzott el ígéret, hogy a nemzeti és kiemelt státuszú színházaknak nem kell aggódniuk, ők biztosan nem kapnak majd kevesebb pénzt, valahogy megoldják a pótlást. Amiben ugyanakkor szintén van egy pikánsabb részlet: a kiemelt minősítések hatálya pont most fog lejárni, és október 31-ig kellene beadnia az igényt mindazoknak, akik eddig ebben a státuszban voltak, de ezt közülük sokan nem is tudják, mert nem jelent meg erről nyilvános pályázat vagy felhívás. De persze a minősítés során arra sincs garancia, hogy mindenki megtarthatja az eddigi státuszát.
De ez semmiképp sem vigasz a független színházak és a magánszínházak számára. Ők ugyanis a kőszínházakkal ellentétben nem kapnak automatikusan éves támogatást az önkormányzattól vagy az államtól, így még ha ilyenformán vissza is kerülne a szektorba az a pénz, ami kiesik a támogatásból, az őket akkor sem érintené. A függetlenek minden évben tudnak működési pályázatot beadni, valamint az egyes produkciók elkészítésére is pályázhatnak az NKA-nál vagy annál, amit a kultúrharc szellemében létrehoznak majd helyette, de számukra is hatalmas érvágás lenne egy ekkora összeg elvesztése.
A magánszínházak viszont aligha élnék túl ezt az intézkedést,
hiszen náluk számít a legtöbbet a jegybevétel.
Magánszínházi forrásunk azt mondja, ezzel kapcsolatban nemigen érez szolidaritást a szakma felől, inkább úgy érzi, a kőszínházakat amúgy is borzasztóan zavarja, hogy a magasabb fizetésekkel elszívják a sokszor rosszul fizetett színészeiket, így pedig nehezebb az egyeztetés az anyaszínházakban. Más kérdés, hogy ha a magánszínházak és szuperprodukciók nem jelentenének pénzes alternatívát a színészeknek, akik így – jelentős kőszínházi fizetésemelések nélkül – a jövőben jelentősen kevesebből kényszerülnének megélni, az vajon kinek lenne jó – veti fel a kérdést forrásunk. Hozzáteszi: ráadásul az ő területükön muszáj többet fizetniük, mert ők a szórakoztatóiparral versenyeznek, akkor is, ha háttérszakmákról, technikai munkatársakról van szó (hogy ezen a területen mekkora munkaerőhiány van Magyarországon, arról nemrég írtunk).
A tao megszüntetése a fentieken kívül azzal járna, hogy az eddig az e révén befolyt bevételből legjobb esetben is költségvetési tétel válna, aminek viszont az a legfőbb jellemzője, hogy bármikor egy tollvonással módosítható vagy áthúzható. És természetesen a fenntartó határozza meg, míg a taót a színházak maguk gyűjtötték be.
Egyik színházi forrásunk viszont valamivel optimistább: ő úgy gondolja, a tao révén a rendszerbe behozott összeg megmaradna, csak a kiosztás módja változna,
De attól félek, ez biztosan egy szubjektív elemekkel tarkított rendszer lenne, amelyben a teljesítmény nem tényező”
– teszi hozzá. Ebben az esetben egy, a minisztérium által felállított bizottság dönthetne arról valamilyen szempontok alapján, hogy hogyan osztanák újra a tao révén befolyt pénzt. „Láttad a színházművészeti tanácsadó bizottság új névsorát? Hát akkor el tudod képzelni, ez mit jelentene” – mondja, arra utalva, hogy ebbe a magas testületbe egyrészt már csak a kormány kegyeltjei kerültek be (Vidnyánszky Attila, Oberfrank Pál, Zalán János, Rátóti Zoltán), másrészt hogy a teljes szakma felháborodására és értetlenségére helyt kapott benne az az Andrási Attila is, aki trianonos, wassalbertes rendezéseit a szakma nem, a kuruc.info viszont nagyra tartotta, marginális színházi tevékenységének legjelentősebb pontja pedig az volt, amikor a társulat tiltakozása ellenére kinevezték a Szabadkai Népszínház élére (amibe végül belebukott, a politikusok is kihátráltak mögüle, és felbontották a szerződését).
Akármelyik forgatókönyv is valósul meg, az biztos, hogy mindkettő egy irányba mutat: hogy
a kultúrkampf nevében kikerüljön a rendszerből egy olyan, a színházak működését lehetővé tevő faktor, amely eddig független volt a kormány központi akaratától.
Hogy eközben elhullik néhány színház, az, úgy tűnik, keveseket zaklat fel bármennyire is.
Borítókép: országos színházi évadnyitó a kecskeméti Katona József Színházban 2016. augusztus 26-án. Fotó: Ujvári Sándor / MTI.
Ne maradjon le semmiről!