Index Vakbarát Hírportál

Közülük kerülhetnek ki a jövő legjobb magyar fotósai

2018. november 9., péntek 14:37

A Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium (ismertebb nevén: Kisképző) fotográfiaszakos tanulóinak munkáiból Most címmel nyílik kiállítás pénteken. A megnyitó alkalmából a Nyitott Műhelyben megtekinthető fényképek közül válogattunk.

“Az iskolánkba kerülő diákokat az első perctől arra neveljük, hogy a kép készítése nem a gépben, hanem a fejben történik, az alkotó leleménye és komoly szellemi munkája által” – mondta nemrég a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium fotószakosztályának vezetője, Makáryné Fodor Éva egy konferencián.

Hasonlóról beszélt egykor a tavaly elhunyt Balla Demeter is, akinek munkásságát nemrég az Indexen is bemutattuk. A fotográfus úgy fogalmazott: “Az ember nem akkor fényképez, amikor exponál. Az élmények tömege tombol a fejében és ehhez próbálja megkeresni a kifejezés lehetőségét.”

A több mint 200 éves múltra visszatekintő intézmény a Budai Rajziskola és a Pesti Rajziskola egyesítésével született, majd 1913-ban itt indult először Magyarországon iskolarendszerű fotóoktatás. A képzés Pécsi József vezetésével zajlott, akit haladó szellemű, baloldali nézetei miatt 1920-ban eltávolítottak a katedráról, majd csak a második világháború évei után rehabilitálták.

Az első fotótagozatosok fényképeit a Nemzeti Múzeum fotótárában őrzik, Pécsi mellett pedig a szakma olyan kiválóságai oktattak itt az évtizedek alatt, mint Sevcsik Jenő, Kálmán Kata, Langer Klára, Keller Katalin, Tímár Péter, Tőry Klára vagy Flesch Bálint. De egy iskoláról nem csupán a tanárai mondanak el sokat, hanem velük együtt a diákjaik is: itt végzett például Szilágyi Lenke, Drégely Imre, Fejér Gábor, Pecsics Mária, Szatmári Gergely, Fákó Árpád, Molnár Zoltán, Sarkantyu Illés, Gőbölyös Luca vagy Szombat Éva.

A fotószakosztály jelenlegi vezetője szerint: “Fotográfiát tanulni sokféleképpen lehet. Ma sokan választják az internet adta, sokszor bizonytalan minőségű lehetőségeket, online tanfolyamokat, vagy egyéb gyorstalpalókat. Lapkiadónál, szerkesztőségben, vagy fotográfiai stúdióban dolgozva tanulni igazi mélyvíz, a legnagyobb kihívás, hisz a munka éles, határidő, és megrendelői igények szorítják, formálják igazi fotográfussá azokat, akik kitartanak e mellett a hivatás mellett.”

Makáryné Fodor Éva októberben az MMA fotóművészeti konferenciáján úgy fogalmazott: “Talán vannak, akik azt gondolják, hogy a középfokú oktatás fontossága eltörpül az egyetemi oktatás mögött. A szakmában dolgozó fotográfusok azonban nagyrészt nem végeznek művészeti egyetemet, az OKJ-képzéseken tanultak és az évek során megszerzett szakmai rutin az, ami meghatározza szakmai felkészültségüket.”

A kisképzős diákok kiállítása november 9-től, péntektől, december 6-ig, csütörtökig, látogatható minden hétköznap 14-22 óráig, a XII. kerületi Nyitott Műhelyben, a Ráth György utca 4-es szám alatt. A belépés ingyenes.

Borítókép: Léber Dorina.

Rovatok