Állnak a látogatók a felirat mellett, mutogatnak, értetlen fejcsóválással súgdolóznak, aztán lemondóan tovább sétálnak. A bécsi Kunsthistorisches Museumban vagyunk, az évtized egyik legzseniálisabb kiállításán, ahol az idősebb Pieter Bruegel elérhető műveit gyűjtötték össze a világ minden tájáról.
Kovács Bálint kollégám két hete már lelkendezett a kiállításról, úgyhogy én most nem részletezem, hogyan mentem utána a kijárat felé, pillantásra se méltatva az állandó kiállítás Rembrandtjait, és hogy most, két nappal később is miként zsong még a fejem attól az alig hat teremnyi Bruegeltől, amit bő négy óra alatt szívtam magamba. Sok klassz kiállítást láttam már, de erre életem végéig emlékezni fogok.
Most csak azt szeretném felidézni, mit érez az ember a 48. sorszámú kép, pontosabban annak a helye előtt. Itt kéne lógnia a budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzött Bruegel-festménynek, a Keresztelő Szent János prédikációjának.
Ami nem lóg itt.
A fémkorlát feliratán a műveket máshol bemutató, rendkívül alapos és jól szerkesztett kétnyelvű szöveg helyett itt csak annyi olvasható, hogy a magyar hatóságok nem engedélyezték, hogy a festmény elhagyja az országot.
Mindez egy olyan kiállításon, amelyre a negyvenegynéhány fennmaradt Bruegel-festmény kétharmadát és a grafikák felét sikerült összegyűjteni. Egy konkrétabb példa: Bruegel talán legfontosabb műve, az évszakokat ábrázoló táblakép-sorozat hat darabja közül öt maradt fenn, és ebből négy most itt van. Ez a négy festmény 350 éve volt utoljára együtt látható, és valószínűleg most utoljára – annyira sérülékenyek már, hogy nem tanácsos őket mozgatni.
Frusztrált voltam, dühös, szégyelltem magam,
és a legkevésbé szerettem volna, ha bárki sejti, hogy magyar vagyok és közöm van ahhoz a provinciális kormányhoz, amelyik egy ilyen korszakos kiállításra nem volt hajlandó kiengedni a flamand zseni egyetlen magyarországi művét.
Kicsit kimentem a folyosóra levegőzni, és hogy túllépjek a dolgon és utána megint Bruegelre koncentrálhassak, rákerestem az ügy hátterére a telefonomon.
Az derült ki, hogy a kormány jól tette, hogy nem bólintott rá a kölcsönre.
A Keresztelő Szent János prédikációja csak letétben van a Szépművészetiben, tulajdonosai a Batthyány család örökösei. Ez a helyzet egy felemás restitúciós eljárás eredménye: két éve az állam úgy adta vissza a képet a háború előtti, jogszerű tulajdonosoknak, hogy azok rábólintottak, hogy a remekmű a Szépművészeti Múzeumban maradjon.
Időközben viszont a Batthyányak ősi, güssingi sasfészkét kezelő alapítvány és annak egyik fenntartója, Burgenland tartomány is bejelentkezett a festményért, amelyik évszázadokig a kastély falán lógott. Mivel nem forognak a műtárgypiacon, az ilyen képeknek nincs piaci ára, legfeljebb eszmei értéke. A meghiúsult kölcsönről szeptemberben elsőként beszámoló Napi.hu a Bruegel-mű értékét százmillió euróra, bő 32 milliárd forintra taksálta.
E cikknek nem célja igazságot tenni abban az összetett kérdésben , hogy a rendszerváltás utáni kormányok jól kezelték, kezelik-e a pártállam évtizedei alatt így-úgy elorzott javakat és az azokkal kapcsolatos tulajdoni, kárpótlási igényeket. Viszont az biztos, hogy egy ennyire friss bejelentkezés, mint a güssingi, túl sok kérdést vet fel ahhoz, hogy a kormánynak megérje kockáztatni.
Márpedig mivel fennáll a veszély, hogy Ausztriában a képet a tulajdonjogot tisztázó, bizonytalan kimenetelű, hosszadalmas és Magyarország számára is költségesnek ígérkező eljárás lezárásáig zár alá veszik, a védett műtárgyak exportját engedélyező Miniszterelnökség közbelépett. Tulajdonosként hiába bólintottak rá a Batthyányiak a kölcsönre,
a rutineljárás a hatóságon fennakadt.
Az október 2-án nyitó bécsi kiállítás képeit viszont ekkorra már beszámozták, és a katalógus is a nyomdában volt. A rendezők kényszerhelyzetben voltak: valamit mondaniuk kellett a közönségnek, hogy miért nincs ott a festmény. Így született a mostani, a felirat tekintetében tényszerű, ám Magyarországra nézve mégis meglehetősen kínos helyzet.
Az Index hallott olyan spekulációt, hogy a güssingi alapítvány mögött valójában ugyanazok a Batthyányak vannak, akik 2016-ban hozzájárultak a letétbe adáshoz, és akik így szeretnének mégis pénzt látni a saját képükért. Ám végül is teljesen mindegy, mi igaz ebből: a Keresztelő Szent János prédikációja itthon maradt.
Önök viszont üljenek fel a vonatra, és nézzék meg id. Pieter Bruegel képeit, mert ilyen kiállítás nemhogy a mi életünkben, de valószínűleg soha többé nem lesz.
(Borítókép: id. Pieter Bruegel kiállítása a bécsi Kunsthistorisches Museumban 2018. október 1-én.)