Index Vakbarát Hírportál

Tízszeres áron ment el a Tüskevár eredeti kézirata

2018. november 23., péntek 21:17 | aznap frissítve

A kikiáltási ár többszöröséért, 21 és fél millió forintért kelt el Fekete István: Tüskevár című regényének eredeti, tintával írt kézirata a Múzeum Antikvárium 33. árverésén pénteken Budapesten, írja az MTI.

Fekete István 1957-ben kiadott legendás ifjúsági regényének kikiáltási ára kétmillió forint volt, az eredeti ár többszörösét egy magánember ajánlotta a liciten, mondta Antal Károly, az antikvárium vezetője.

Az aranyfestékkel, vászonkötéssel ellátott szöveget az író 1956. június 29-én kezdte írni. Ahogy az eredeti kézirat első oldalán olvasható, a regény Matula iskolája címmel jelent volna meg, de a címet az író áthúzta és a ma ismert címre írta át.

Az 1970-ben elhunyt író legnépszerűbb ifjúsági regényét, valamint annak folytatását a Téli bereket a Kis-Balatonnál írta.

Az eredeti kézirat 408 sűrűn teleírt A/4-es oldalt foglal magába. Antal Károly elmondta, hogy a szöveg az író javításaival, teljesen tökéletes állapotban és hiánytalanul került árverésre.  A kéziratot Fekete István is nagy becsben tartotta, valószínűleg ő maga, sajátkezűleg kötötte be - mondta.    

A Kis-Balaton élővilágát talán legérzékletesebben bemutató munkát az író hagyatékát gondozó férfi, Fekete István 94 éves unokaöccse adta be a Múzeum Antikvárium árverésére - mondta el Antal Károly.

Rovatok