Először beszélt rákbetegségéről nyilvánosan Grecsó Krisztián író, forgatókönyvíró, a Pletykaanyu és a Megyek utánad szerzője. Új regénye, a  Vera február végén fog megjelenni, emiatt készített vele interjút az ÉS. A beszélgetésből kiderül, hogy a regény egyik fontos szereplőjének édesanyja rákban hal meg. Ennek kapcsán beszélt az író saját betegségéről is.

„Ebben a történetben még benne vagyok, ez most zajlik. Nem írtam erről eddig, de most, hogy vége a kezeléseknek, elkezdett foglalkoztatni, hogy majd egyszer. Nem vezettem naplót, és annak elég egyszerű fizikális oka volt, a fájdalom. Túl sok fájdalommal küzdöttem ahhoz, hogy közben legyen erőm meg időm gondolkodni azon, mi történik velem. Arra maradt csak némi energiám, hogy megpróbáljak a fizikai kényszereknek megfelelni. És talpon maradni. Továbbá egy adott szint fölött a fájdalomcsillapítók sajnos már drogalapúak, vagyis korlátozzák az érzékelést, a világlátásodat, le vagy szedálva, nemigen tudod hol vagy, mi történik veled" – mondta.

Grecsó hozzátette, hogy egy ilyen betegség azt is jelenti, hogy élet, amit az ember addig élt, véget ér. Ahogy az az illúzió is, hogy pótolhatatlan. „Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon nem kellene-e ilyen dolgokról is beszélgetni az iskolában, a családban. Hogy például milyen káros hatása van annak, hogy semmilyen rutinunk sincs ebben. Vannak félinformációink, hírek, hatások, de a féltudás sokkal veszélyesebb, mint a nem tudás. Ilyenkor az ember kapja a tengernyi egészségügyi jó tanácsot, azokat még talán elengeded a füled mellett, mert ritkán hasznosak.

Legföljebb rettegsz, mert pokoli kínokat jósolnak. De a konyhapszichológia gyilkos dialógusokat eredményez. Az már többé-kevésbé közismert, hogy a test meg a lékek valamilyen harmóniában van, és a test fizikális tünetei indokolhatók a lélek dolgai felől. De hogy ebből mi következik, milyen utak, lehetőségek vannak, az már lápos terület. Jelenleg ez az egész csak annyit jelent, hogy te vagy az oka a betegségednek."

Grecsó szerint érthető, hogy az emberek szeretnének valamilyen racionális okot találni, de ez a felfogás a betegek hibáztatásához, bűntudatkeltéshez vezethet. „Ez manapság nagy küzdelme az onkológusoknak, az elsődleges tételmondatukká lett, hogy »nem te vagy a hibás«. És ez könnyen be is látható. Hiszen ha az ilyen súlyos betegségeknek az az oka, hogy szorongsz, túl sok trauma ér, túlhajtottad magad, akkor az ország nyolcvan százalékának betegnek kellene lennie, most, azonnal. Mindegy, én most próbálok meg visszatérni, hiszen úgy kiestem a saját életemből, mintha elutaztam volna. Disszidens helyzetben vagyok. Közben én titkon reméltem valamiféle megvilágosodást. Bölcsességet, nyugalmat. De sajnos nem kaptam."

Elképzelhetőnek tartja, hogy később könyvben is foglalkozik a betegséggel. „Már csak azért is, mert teljesen letolt engem magamról, és lett belőle egy olyan szituáció, ami az alázatnak különös fokára vitt el, ami nekem a korábbi életemben nem adatott meg. Hogy nem marad nekem semmi. Elfogytam, kifogytam, eltűntem."