Index Vakbarát Hírportál

2,5 milliárdot adnak hangszerek cseréjére az idén

2019. január 4., péntek 21:01

Az idén két és fél milliárd forintot fordítanak zeneiskolák hangszervásárlására és -cseréjére a Kodály-programban, jelentette be Fekete Péter kulturális államtitkár a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola hangszerátadó ünnepségén. Azt mondta, kevés nagyszerűbb dolog van, mint amikor egy fiatalból előbukkan a tehetség.

Tavaly hárommilliárd forintot fordítottak ugyanerre. Fekete azt mondta, a fiataloknak hangszert kell adni a kezükbe, hogy tanáraik segítségével megtanuljanak bánni azzal. A kormány a zeneszerző születésének 135., halálának 50. évfordulója alkalmából ezért indította el a Kodály-programot, amelynek részeként támogatja a zeneiskolák hangszervásárlását és cseréjét.

A Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola 2017-ben egy új pianínót, majd idén hegedűt, négy fuvolát, öt klarinétot, szaxofont, vadászkürtöt, három trombitát, tenorkürtöt, harsonát, xilofont és dobfelszerelést kapott négymillió forint értékben, írja az MTI.

A Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskolában 27 osztályban 16 pedagógus több mint háromszáz diákot tanít.

Rovatok