Index Vakbarát Hírportál

Rekordszámú érdeklődő kereste fel az auschwitzi emlékhelyet

2019. január 6., vasárnap 18:06

Rekordszámú, 2 millió 152 ezer érdeklődő kereste fel 2018-ban az egykori auschwitz-birkenaui haláltábort, ahol 1,1 millió embert, köztük csaknem egymillió zsidót pusztítottak el a nácik a második világháború alatt. Az emlékhely igazgatóságának közleménye szerint a látogatók száma 50 ezerrel haladta meg az ugyancsak rekordnak számító 2017-es év látogatottságát, írja az MTI.

A látogatók között 405 ezer lengyel, 281 ezer brit, 136 ezer amerikai, 116 ezer olasz, 95 ezer spanyol, 76 ezer német, 69 ezer francia és 65 ezer izraeli volt. A magyar látogatók száma nem szerepel a múzeum közleményében. 

A legnagyobb arányban, 36 százalékkal a portugálok száma nőtt 2018-ban. A kínai és az izraeli látogatók száma 21, illetve 23 százalékkal csökkent. 

Az emlékhely és múzeum honlapját több mint 27 millió alkalommal keresték fel, a Twitteren 275 ezer, a Facebookon 265 ezer követője van az intézménynek. 

Az emlékhely Auschwitzcal és holokauszttal kapcsolatos felvilágosító programjain tavaly 17 ezer ember vett részt.

Rovatok