Index Vakbarát Hírportál

Bántották a tévéseket, nem tudósítanak a sárgamellényes tüntetésről

2019. január 7., hétfő 19:07

A BFM francia hírtelevízió riporterei úgy döntöttek, hogy a hét végi erőszakos cselekmények miatt hétfőn nem tudósítanak a jobb életkörülményeket követelő sárgamellényesek tüntetéseiről - közölte a csatorna újságíró szervezete az MTI szerint.

Szombaton a televízió újságíró csapatát és a testőreit bántalmazták Rouenban a sárgamellényesek tüntetésén, egyik kolléganőjük pedig kisebb sérülést szenvedett egy, a párizsi Champs-Élysées sugárúton eldobott petárdától.

Az újabb incidensek után a riporterek - a szerkesztőség támogatásával - azt a közös döntést hozták, hogy tiltakozásul nem mennek el a sárgamellényesek egyik hétfői párizsi eseményére - áll az újságírók által a televízió igazgatóságához intézett üzenetben.

Francois Pitrel, a helyi szakmai szervezet elnöke az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy fenntartják maguknak a jogot, hogy az egyes kollégákat ért atrocitások miatt "nem adnak szót" a sárgamellényeseknek hétfőn, hogy így tiltakozzanak az egyes tüntetők fellépése ellen.

Hozzátette, hogy nincs szó az összes sárgamellényesről, de "a tények nagyon súlyosak és aggasztóak a sajtószabadság szempontjából". A BFM televízió munkatársai a mozgalom kezdete óta rendszeresen tudósítottak a sárga láthatósági mellényt viselő tüntetők párizsi és vidéki akcióiról.

Szombaton, a nyolcadik tüntetési napon a csatorna Rouenban forgató stábját a tüntetők üldözőbe vették és ütlegelték, Párizsban pedig az egyik sárga mellényt viselő tüntető szándékosan dobott petárdát a BFM televízió újságírónőjének lába elé, aki könnyebb égési sérülést szenvedett a lábán - mondta el Pitrel.

Rovatok