Index Vakbarát Hírportál

Múzeumból hozatott magának fali dekorációt Hoppál Péter

2019. január 23., szerda 15:38

Dr. Hoppál Péter volt kulturális államtitkár egy tegnapi Facebook-bejegyzésben közölte büszkén azzal, akit érdekel, hogy két festménnyel lett gazdagabb a képviselői irodája. Persze nem örökbe kapta a műtárgyakat, csak letétbe. 

Pécsi országgyűlési képviselői tárgyalóm frissen felékesítve Keserü Ilona és Lantos Ferenc festményeivel. Köszönet a Janus Pannonius Múzeumnak, akik letétbe helyezték hozzánk e remekműveket. *

Az, hogy egy múzeum "kölcsön" avagy "letétbe" ad át műtárgyakat, nem újdonság, közhivatalokba, közintézményekbe adhat is, hiszen erre a törvények lehetőséget biztosítanak. Az állam kezelésében levő múzeumokban a műtárgyak az állami vagyon részét képezik, ezért ha az állam azokat másutt akarja elhelyezni, szíve-joga, persze bizonyos feltételeknek meg kell felelni, pl. az nem igazán kóser, ha a Szépművészeti Múzeum tíz darab, összesen 292,5 millió forint összértékű festményét csak úgy kölcsönadják Jáksó László egyik cégének darabonként havi nettó 15 ezért, hogy egy belvárosi lakásban reprezentáljanak.

Aztán ott van az a kérdés is, hogy dr. Hoppál pécsi tárgyalója hol is van egészen pontosan. Mert ha a pécsi Városházán, akkor a közintézmény megáll, de menten felvet egy másik kérdést, azaz, mit keres egy fideszes képviselő tárgyalója a független pécsi önkormányzat épületében? Ha nem ott van (és úgy tudjuk, nem) akkor meg miért adna oda neki letétbe a Janus Pannonius Múzeum képeket? És ha az Index kérne párat, mert valóban ráférne a szerkesztőségre?

A kérdéseket a múzeum is megkapta, és ma válaszoltak is:

Régóta bevett gyakorlat, hogy egy közgyűjtemény műtárgyat ad tartós megőrzésre egy közhivatal, kulturális intézmény vagy közjogi méltóság (pl. vezető pozícióban lévő tisztségviselő) rendelkezésére. Dr. Hoppál Péter képviselői irodájában elhelyezett Keserü Ilona- és Lantos Ferenc-kép a Janus Pannonius Múzeum tulajdona, egy korábban raktárban tárolt anyag része volt, eddig nem voltak kiállítva.

A Janus Pannonius Múzeum tavaly állapodott meg dr. Hoppál Péter képviselővel arról, hogy a műtárgyakat letétbe helyezik az irodában. A műtárgyak biztonsága, elmozdíthatatlansága e megállapodás keretében garantált. A Janus Pannonius Múzeum ahogy eddig is, ezután is szívesen ad át letétbe olyan műtárgyakat tartós megőrzésre közhivatal, kulturális intézmény vagy közjogi méltóság részére, amelyek bemutathatósága a múzeumi keretek között nem biztosított jelenleg.

Már csak egy kérdésünk van, aminek megválaszolására az olvasókat kérjük fel:

Dr. Hoppál Péter vajon mi?

  • 3251
    Kulturális intézmény
  • 2011
    Közhivatal
  • 1532
    Közjogi méltóság

Rovatok