Érdekes név bukkant fel a frissen kihirdetett miniszteri támogatottak listáján: Domonkos László feladata „a magyar irodalom története 1956-2018 munkacímű ismeretterjesztő könyv” megírása. Ezért 6 millió forintot kap, ami elég bőkezű támogatásnak tűnik, hiszen ha piaci áron dolgozna, a szokásos 8-10 százalékos szerzői díjjal számolva ehhez úgy 20 ezer példányt kellene eladni a kötetből – a mai könyvpiaci viszonyok között ez sok év alatt is teljesen irreális.

A jelek szerint nem csak Kásler Miklós értékeli nagyra Domonkos munkásságát, a bizalom kölcsönös. Egy évvel ezelőtt a most dotált szerző a Magyar Hírlap újságírójaként éppen Kásler valódi történészeket kiakasztó, a genetikát a nyelvészettel keverő, saját kutatási csoportjának eredményeit félreértelmező nyilatkozata után adott hangot lelkesültségének:

Kásler Miklósék eredménye, meggyőződésem, az igazi, nagy kezdetet jelenti. Eggyel több ok a nyugodt örömre és a már emlegetett elégtételre. Mert már az Árpádok tudták: a dolgok előbb-utóbb a helyükre kerülnek, a valóban fontos igazságok előbb-utóbb felszínre törnek. Légyen szó Emese álmáról, Szent István, Szent László és a többiek származásáról. Aki meg a tudomány „objektivitását” félti mindettől, javaslom, csapjon fel Momentum-aktivistának vagy valamelyik NGO-szervezet lánglelkű propagátorának. Oda való.

Domonkos László az elmúlt években elsősorban a jobboldalon kedvelt történelmi témákról írt, a Trianoni Szemle szerkesztője, az áltudományos szabadkőműves-leleplező Raffay Ernő eszmetársa, valamint a Magyar Hírlap újságírója.

Domonkosnak két fő témája, szívügye van: a modern magyar történelem jobboldali-revizionista átírása, a tényeket az írói szabadság jegyében időnként meglehetősen lazán kezelve, valamint a kultúrharc a „másik oldal”, vagyis a liberális-baloldali írók és intézmények ellen. Egyik legújabb könyvében azt a Héjjas Ivánt próbálta tisztára mosni, aki a Tanácsköztársaság után különítményeseivel antiszemita tömeggyilkosságokat követett el. Domonkos könyvében azt fejtegette, hogy „Héjjas „a XX. századi magyar történelem azon legendás alakjai közé tartozik, akikkel szemben az egyik leggyalázatosabb karaktergyilkosságot követték el”. Állításairól az Indexen Gellért Ádám írt kritikát, Domonkost többek között a Horthy-korszakban született bírósági iratokkal cáfolva meg.

A magyar irodalom jelenkortörténetének megírására most felkérést kapó Domonkos jó viszonyt ápol azzal a Szakács Árpáddal, aki tavaly nyáron a Magyar Időkben meghirdette a jobboldali kultúrharcot. Aláírta a végül Prőhle Gergely elmozdításához vezető nyílt levelet, melyben a PIM Tanácsköztársaság-kiállítását kifogásolták, és maga is írt egy cikket, mely még ebben a műfajban is a vérmesebbek közé sorolható. „Én úgy látom, az vész el, aki nem fog kardot” – érvelt a leszámolás mellett, kifogásolva, hogy többen a jobboldalon sem tartották helyesnek a választás utáni kultúrharcot.

A vita, amiről hosszú hónapok óta beszél a fél ország és amit olvasva az érdeklődők egyik része lelkesülten felkiált: végre! A másik fele meg felháborodottan fitymálva kérdi: de hát, hogy merészelik, de hát kik ezek a fickók?

Majd megtudják, uraim, ha eddig nem tudták volna.

Egy másik cikkében Domonkos azon háborodott fel, hogy a Margó fesztiválon Vámos Miklós könyveit reklámozzák, de azt sem hagyta szó nélkül – Megszállás című cikkében –, hogy a könyvfesztiválon együtt látta az általa az ellenoldalhoz sorolt Spiró Györgyöt, Vámos Miklóst, Ungvári Tamást, Dragomán Györgyöt „és a többieket”, akikre szerinte „nem igazán jellemző, hogy népben-nemzetben, hanem sokkal inkább köztudottan alanyban-állítmányban gondolkodnak, ebben a szellemben alkotnak. Az értékek, az erkölcsi állócsillagok relativizálásának, a család, a haza, a hagyományok semmibevételének, lesajnálásának irányába.”

A kultúrkampf kapcsán korábban többen kifogásolták, hogy miközben az őrségváltást szorgalmazó, a baloldali és/vagy liberális kulturális kánonnal leszámolni kívánók sok mindenkinek nekimentek, a jobboldali irodalom ellenelitjét egyelőre kevésbé mutatták fel. A jelek szerint ez a feladat részben a magát Csurka István mély tisztelőjének, eszme- és harcostársának valló Domonkosra vár. Ő az íróból lett MIÉP-vezérről könyvet is írt, azt hangoztatva, hogy „Csurka nélkül talán még ma sem tudná senki, hogy ki volt Wass Albert, Somogyváry, Nyirő, hiszen író-politikusként kiemelt kulturális missziót is teljesített.” A határon túli és magyarországi népi-nemzeti írók új gárdájáról a jobboldali újságíró most miniszteri keretből terjesztheti az ismeretet, nem feledve természetesen az alapállást:

nacionalisták – magyar nacionalisták – vagyunk Orbán Viktortól Szijjártó Péteren át a Békemeneten piros-fehér-zöld zászló alatt csöndesen ballagó zuglói nénikéig.