A brit kormány globális médiaszabadság-védelmi nagykövetévé nevezte ki Jeremy Hunt brit külügyminiszter Amal Clooney nemzetközi jogászt, jogvédőt – írja az MTI.
A londoni külügyminisztérium pénteki tájékoztatása szerint Hunt és Amal Clooney jogi szakértőkből álló munkacsoportot hoz létre az olyan törvények elleni fellépés céljával, amelyek akadályozzák az újságírókat munkavégzésükben. A brit külügyminisztérium szerint az újságírók elleni erőszak tavaly szedte a legtöbb áldozatot: 2018-ban 99 újságírót gyilkoltak meg világszerte, 348-at bebörtönöztek, 60-an túszejtők fogságába estek.
Amal Clooney a brit kormány közleményében azt írta, hogy olyan új jogi kezdeményezéseken kíván dolgozni, amelyek hatékonyabb nemzetközi válaszlépéseket eredményezhetnek az újságírókkal szembeni erőszak ellen. Jeremy Hunt szerint a médiának kulcsfontosságú szerepe van a hatalommal bírók elszámoltatásában, de világszerte drákói, idejétmúlt törvényeket alkalmaznak annak megakadályozására, hogy a média beszámolhasson az igazságról.
Amal Clooney a világ legjobb jogi szakértőiből álló testület élén használja majd fel szakértelmét olyan jogi mechanizmusok kidolgozására, amelyek célja a média elleni visszaélések megelőzése és e visszaélések hatásainak felszámolása. Amal Clooney korábban autoriter rendszernek nevezte Magyarországot, és egy mondatban említette Észak-Koreával, amikor az autoriter vezetők felemelkedéséről beszélt.