Index Vakbarát Hírportál

Múzeumba került Páger Antal hagyatéka

2019. április 5., péntek 14:08

„Hazajöttem, itthon a helyem”– mondta a két világháború közötti korszak egyik legnagyobb filmsztárja, amikor tizenkét év, főleg Dél-Amerikában töltött emigráció után 1956-ban visszatért Magyarországra.

 

Ahogy arról korábban már írtunk, Páger a háború alatt radikális lapok antibolsevista matinéin és propagandaszerepekben is feltűnt: az antiszemita tanmese Őrségváltásban egy zsidó tulajdonú gyárban dolgozó keresztény mérnököt alakított, akinek munkáltatói kijátszották a zsidótörvényeket, és a volt zsidó igazgató londoni bankszámlájára utalták ki a gyár nyereségét. (A film csak töredékben maradt fenn, de fő mondanivalója nem kétséges.)

Páger családjával együtt 1945 tavaszán Ausztriába utazott, később Argentínában telepedett le, de aztán kiegyezett a rendszerrel, és már 1956 augusztusában - vagyis a forradalom előtt - hazatért. Karrierje is újraindult, visszaköltözése után még több mint száz filmben játszott és a színpadra is visszatért. Színészi képességeit szinte senki nem vitatta, de negyvenes évekbeli tetteinek megítélése 1986-os halála után is megosztja a közönséget.

Páger leveleit, iratait, rajzaival díszített filmforgatókönyveket, szövegkönyveit, fényképeit, rajzait és személyes tárgyait unokái, Gyarmathy Krisztina, Beatrix és Antal ajándékozták a Petőfi Irodalmi Múzeum tagintézményeként működő Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményének.

A fényképgyűjtemény a leggazdagabb; a majd kétezer felvétel a gyermekkortól szinte a teljes életpályát dokumentálja, több száz fénykép őrzi színházi és filmes szerepeit. Páger ugyanis lelkes fotós volt: nemcsak családi eseményeket, kirándulásokat örökített meg – a művészi fényképezés is foglalkoztatta. Aláírt művészi fotóiból is bekerült egy kisebb válogatás a múzeumba.

De nemcsak fotózott, hanem festett és rajzolt is. Az ötvenes évek elején, az argentínai emigrációban festményei eladásából tartotta fenn családját. Mostantól kétszáz rajzát a Színháztörténeti Múzeum őrzi.

Izgalmas anyag lehet a hozzá írt levelek gyűjteménye is, amely egyrészt a dél-amerikai magyar diaszpóra életét, a magyar nyelvű színjátszás ottani körülményeit villantja fel, másrészt a sokféle, ambivalens reakciót, amelyet repatriálásának híre kiváltott. De eltette a Tamás (ma Tamási Áron) utcai villájával kapcsolatos iratokat, számlákat, a színházi és a filmes szerződéseket, az 1956-ban Buenos Aires-ben megváltott, Budapestre szóló repülőjegyét is.

A Páger-hagyatékban második és harmadik feleségének, Komár Júliának és Szilágyi Beának – mindketten színésznők voltak – fényképei és dokumentumai is megtalálhatók.

A hagyaték ünnepélyes átadására 2019. április 5-én 17 órakor kerül sor a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

 

Rovatok