Hány forintból lehetett berúgni 1993-ban? Hogy jött pont az a zenekarnév, hogy Junkies, és milyen bajba kerültek miatta az együttes tagjai? Hány zenekartag fér el egy két négyzetméteres, fűtetlen szobában télen koncert után? Melyik tag szállt ki úgy a Junkiesból, hogy szám közben levette a nyakából a gitárt, és lesétált a színpadról, és melyik úgy, hogy összeverekedett egy másik taggal a színpad mögött? Hogy tudtak csődbe vinni és bezáratni egy klubot pusztán csak piálással? Mivel tudja halálra idegesíteni Szekeres András énekest Barbaró Attila gitáros, és ki a másik ember Szekeres mellett, aki rendesen fel tudja húzni Barbarót? Melyik számukból lett érettségi tétel?

Huszonöt éves lett a Junkies rockzenekar, ebből az alkalomból kiadtak egy újra felvett dalokból és pár új számból álló best of-lemezt, és júniusban jubileumi koncertjük is lesz, úgyhogy behívtuk őket a Stenk Podcast adásába, hogy végigbeszéljük az elmúlt negyedszázadot. De Szekeres András és Barbaró Attila annyi jó, igazi rock and roll sztorit zúdítottak ránk, hogy át kellett ugranunk vagy egy évtizedet, hogy eljussunk a máig.

Azért arra még kitértünk, hogy miért írták meg ők ketten a Hooligans gigaslágerét, a Királylányt, és hogy miről szólnak valójában benne a „Szemedbe nézek, gyönyörű szép szivárvány” és a „Hiába hívlak, tudom fel sem veszed” sorok. Meg hogy mit vett Barbaró abból az elég szép összegből, amit a dalszöveg megírásáért kaptak.

A beszélgetést Kovács Bálint és Varga Attila Sixx vezették. Szerkesztett kedvcsináló rész a beszélgetésből:

„Az első lemezünket Szombathelyen vettük fel, Vida Feri házában volt a stúdió. Két hetet töltöttünk ott, adott egy panellakást, hogy ott lakjunk. Napközben dolgoztunk, de este teljesen halott volt Szombathely, nem volt semmi pörgés, egy klub vagy kocsma nem volt, ahová le tudtunk volna menni. Mondjuk elég csórók is voltunk. Mindennap megvettük a kis kannás borunkat, és egyik este úgy berúgtunk, hogy csináltunk egy házibulit, ahol azt gondoltuk, milyen jó lenne, ha csinálnánk egy télszimulátort! Szétszedtünk egy párnát, bekapcsoltunk egy ventilátort, és szórtuk bele a pihéket, hogy kavarogjon a hó. Volt egy rakás Reform újság, mindegyikben volt egy szexi kép egy nőről, akinek látszott a csöcse. Na azokat kivágtuk, felragasztottuk a falra, a többit meg kidobtuk az ablakon. Egy fotelt is megpróbáltunk kidobni, de sajnos nem fért ki az erkélyajtón. Aztán tányérokkal frizbiztünk, nem tudom, mit szólhattak a szomszédok. Úgy nézett ki a lakás, mintha bomba robbant volna, minden tele tollpihékkel, újságfoszlányokkal és összetört tányérokkal. Kint pedig esett az eső, úgyhogy a tollpihék rátapadtak az autókra, úgy néztek ki, mintha nagy tyúkok lettek volna lent. Másnap reggel aztán csak néztük, hogy úristen, mit tettünk! Bementünk a stúdióba, és azt mondtuk: »Feri, nincs véletlenül egy porszívód? Szeretnénk kitakarítani, mert itt vagyunk már pár napja, és hát a tisztaságot szeretjük, tudod.«”