Index Vakbarát Hírportál

Tolkien fiát gyermekkorában apja barátai molesztálták

2019. április 28., vasárnap 15:00

A napokban került nyilvánosságra az a felvétel, amin J. R. R. Tolkien legidősebb fia, a papi hivatást választó John Tolkien beszél arról, miken ment keresztül gyermekként.

John Tolkien azt állította, hogy az 1920-as években apja tudós és író barátai rendszeresen náluk éjszakáztak, és sokszor előfordult, hogy az ismerősök befeküdtek mellé az ágyba, és ott is maradtak éjszakára. Egyikük, akit nagyon kedvelt, és akit nem akart megnevezni, az ilyen alkalmakkor rendszeresen lehúzta a pizsamáját - írja a Guardian. 

A felvételt még 1994 májusában készítette az a férfi, aki azt állította, hogy  John Tolkien 1956-ban, amikor ő még csak 12 éves volt, kétszer is molesztálta. Christopher Carrie 2001-ben jelentette fel egykori zaklatóját, nyomozás is indult Tolkien ellen, de megromlott egészsége miatt végül nem emeltek vádat ellene. Tolkien két évvel később el is hunyt, Christopher Carrie pedig peren kívül megegyezett az egyházzalMost már ő sem él, családja és ügyvédei birtokába került a felvétel.  A Tolkien-család pedig egyelőre nem nyilatkozott arról a részletről, ami nyilvánosságra került. Azt senki nem állítja, hogy maga az író tudott volna a házában állítólag történtekről.

Rovatok