Index Vakbarát Hírportál

Timothée Chalamet adományozott a Kék Pont Alapítványnak

2019. május 5., vasárnap 16:35

A tavalyi Oscar-díjra legjobb férfi főszereplőként is jelölt színész világszerte több mint 4000 dollárt osztott szét alapítványok között. A szervezetekről Instagramra kiposztolt listáján szerepelt a magyarországi Kék Pont Alapítvány is - számolt be róla a 444.hu. A posztot az alapítvány is közzétette a Facebook-oldalán:

Chalamet 34 dollárt adományozott az alapítványnak, amely főként a szenvedélybetegségek okozta kihívásokkal foglalkozik. A következő héten, május 11-én szervezik meg a Felépülés Éjszakáját, ahol a függőség kapcsán beszélnek bántalmazásról, drogpiacról és arról, hogyan dolgozhatják fel az alkoholista szülők gyermekei szüleik szenvedélyét.

Azt nem tudni, hogy a színész miért választotta a Kék Pont Alapítványt, az eddigi egyetlen magyarázat, hogy a tavaly bemutatott Csodálatos fiú című film hazai bemutatóján az alapítvány egyik szakértője is jelen volt. A film szereplői és alkotói amúgy januárban videót készítettek, amiben Timothée Chalamet azt mondta a függőségről: "A drogfüggőségnél nem számít a vagyon vagy a bőrszín. Modernkori probléma". A magyar feliratos részlet az Indexen itt tekinthető meg.

Rovatok