Miután hazaérkeztem Párizsból a sárgamellényesek tüntetéséről, azt hittem, hogy a hegymászósisak és a panoráma-úszószemüveg védelme elég az itthoni tüntetéssorozathoz. Pár nap múlva kiderült, hogy tévedtem. Be is mentem az első utamba kerülő festékboltba egy komolyabb légzésvédő maszkot venni. A boltos nagyon röhögött, mondta, hogy nem én vagyok aznap az első, és ad diákkedvezményt. Megköszöntem.

2018. december 16. volt,  már 4-5 napja folytak a tüntetések, Huszti Pista kollégámmal megbeszéltük, hogy este 8 óra fele leváltom az MTVA székház előtt. Előtte mikulás-gyerekzsúron voltam a családommal, ami bizonyos pillanatokban nem sokban különbözik egy rendőrsorfallal való lökdösődéstől.

Este fél 8 felé megérkeztem a tüntetésre, Pista elindult haza. Nem telt bele 40 perc, a feleségem hívott, hogy Zsiga fiam nekiesett az ajtó sarkának,  dől a vér az állából. Kértem, hogy  küldjön képet, én azt továbbítottam a baleseti sebész barátomnak rövid konzultációra, hogy most kell-e bemenni az ügyeletre, vagy elég reggel is. Rövid válasz jött: most.

Hívtam Pistát, hogy jöjjön vissza. Visszajött, én hazarohantam, a gyerek már ott állt felöltözve az ajtóban, elvittem a Fiumei úti Országos Baleseti Központba, ahol az orvos gyorsan összehúzta a sebet, és közben kicsit élcesen érdeklődött, hogy nekem mindig ilyen-e a ritmusom. Mondtam hogy zömmel igen.

A gyerekkel 10-kor már otthon is voltunk, fél 11-re újra az MTVA székház előtt voltam, Pista végre végleg hazamehetett, én maradtam kb. hajnali 3-ig. Beszédeken és kisebb lökdösődésen kívül sok minden nem történt, de legalább nagyon hideg volt.

Reggel a szerkesztő szólt, hogy valaki menjen ki reggel is az MTVA-hoz, hátha történik valami. Épp, hogy megérkeztem, már dobták is ki a képviselőket az ajtón. Azt sem tudtam még, hol vagyok, a gépem az éjszakai beállításokon volt, ISO 12 800. Addig tekergettem kínomban a gombokat míg ez sikerült.

Hát így lett életlen ez a kép.