Ebben a cikkben összeszedtük három nagyon különböző, de nagyon szórakoztató társast, amivel a nyári szünetben egy ideig biztos le lehet foglalni a gyerekeket. Ezek a játékok bőven túllépnek a dobsz-lépsz játékok egyszerűségén, de nem kell hosszan magyarázni őket, és a felnőtteknek is élvezhetőek. Ráadásul nem régi játékok leporolt változatai ugyanolyan játékmenettel, csak ráhúzva az épp aktuális Marvel- vagy Pixar-hőst, hanem eredeti ötletek, eredeti karakterekkel.
Mi a három játékot vegyesen próbáltuk ki: családdal, gyerekkel illetve barátokkal, és volt olyan játék, amire egy felnőtt ember mondta azt, hogy nem fog többet játszani vele, mert ez neki túl izgalmas és stresszes volt.
Ez egy olyan játék, ahol én eleve előnnyel indulok, ugyanis az kezdi a játékot, aki utoljára evett fánkot. A fánkoknak persze csak áttételesen van szerepe, a játékban szörnykártyákat kell gyűjteni, majd az azokon levő fánkmennyiséget összeadni. Az a győztes, akié a legtöbb fánk. De hogyan szerezhetünk szörnykártyát?
A kártyákon szereplő szupercuki szörnyek 3 jellegzetes tulajdonságuk alapján csoportosíthatóak: szemszám, karszám és lábszám alapján. Két dobókockával dobunk, az egyiken az említett testrészek jele található, a másikon nullától ötig számok: így jön ki, milyen szörnyet keresünk. A képen például négylábút, ha ilyet látunk, gyorsan rábökünk a kártyára, ami aztán a miénk lesz. Ebből úgy tűnhet, hogy ez egy gyorsasági játék, azonban nem eszik olyan forrón a fánkot! Nem feltétlenül az jár jól, aki rögtön lecsap egy szörnykártyára, mert lehet, hogy az csak egyfánkos, míg a pályán van háromfánkos is. Ha viszont sokat tétovázik valaki, elcsaklizzák előle az összes szóba jöhető kártyát.
Elsőre könnyűnek tűnik a játék, de az ember teljesen el tud veszni a testrészek számlálásában. Főleg a kettőnél több végtagú szörnyek okozzák a galibát, hiába,
az antropomorf szemlélet hátránya, hogy nem gyakran találkozunk 5 lábú, 3 karú és 4 szemű dolgokkal.
A Fánkfaló Fenevadak társast nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, mi felnőtt társasággal is kipróbáltuk, mindannyiszor fergeteges sikerrel, sőt, a praktikus neoprén úti szörnytartóban még nyaralni is elvittük magunkkal. (Bakró-Nagy Ferenc)
Mi az, ami a rókáról mindenkinek eszébe jut? Az, hogy
a róka ravasz, és erre épül ez a társasjáték is.
Az alapsztori, hogy a nagymama rétesét ellopta egy róka, de a nagyi nem tudja, melyik tette. A játékosok feladata, hogy nyomokat kutatva kiderítsék, ki volt a tolvaj. Összesen 16 különböző nevű róka szerepel a kártyákon, eltérő ruhákat és kiegészítőket viselnek. A nyomozás és a játék alapja az, hogy az öltözékük alapján kell kizárni a különböző rókákat, addig, amíg csak egy marad: a valódi gonosztevő.
Fontos, hogy minél előbb találjuk meg a bűnöst, mert az álruhás rókafigura könnyen elmenekülhet. Maximum négyen játszhatunk egyszerre, de a legtöbb társastól eltérően itt nem egymás ellen játszunk, hanem együtt kell nyomozni.
Kizárólag felnőtteknek nem ajánljuk a játékot, de elsősorban nem is nekik készült. Ezért egy-két kör után kipróbáltuk a 6 éves keresztlányommal, aki imádja a társasokat, és őt viszont rögtön beszippantotta. A rókák neveit néhány játék után már meg is jegyezte, tudta, melyik az Edvárd, az Olga vagy éppen a Vencel. 10-15 kört biztosan játszottunk együtt, mindig elég hamar megtaláltuk a tettest és egyszer sem kellett izgulnunk, hogy a róka előbb ugrik a lyukba, mint hogy megtalálnánk tolvajt. Pontosabban én nem izgultam, de a keresztlányom már az első pillanattól teljesen átadta magát a játéknak. (Szilli Tamás)
Ennek a játéknak két kiadása van, a korábbi Rhino Hero néven fut, és egy hasonló játék, mint az évekkel később kiadott nagytestvére, a Rhino Hero - Super Battle (Állati csetepaté). Ez egy ügyességi és taktikai játék, aminek a lényege, hogy a saját figuránkat juttassuk legfelülre egy, a játékosok által közösen felépített toronyházban. Ha mi vagyunk soron, épp felrakjuk az új szintet, és ezzel véletlenül összedöntjük a tornyot, akkor az nyert, aki legfelül áll – ha pedig ezek mi vagyunk, akkor mindenki más nyert.
A játék abban különbözik a kistestvérétől, hogy ott csak egy figurára koncentrált a játék, itt viszont minden játékos kaphat egy saját szuperhősállatot, amit próbál egy kocka segítségével a legtetejére juttatni. A másik különbség, hogy ebben a játékban rengeteg az építőelem, és hatalmas tornyot építünk, ahol
az utolsó körök már nagyon-nagyon feszült hangulatban telnek – annak ellenére, hogy egy színes, állatos ügyességi játékról van szó.
A játék egyébként tényleg hatalmas, ezen a videón látszik is, mekkora tornyok épülhetnek. Viszont a legnagyobb gondja egy egészen apró dolog: a kocka. Egy olyan játékban, amin sok múlik az ügyességen, illetve a taktikázáson, hogy hova és milyen szinteket érdemes felhúznunk, aránytalan rizikó, hogy egy kocka dönti el, mennyit mehetünk le vagy fel az emeleteken. De házi szabályokkal ezen könnyű segíteni: például kihagyni az alsóbb szinteken az egymás elleni harcot, vagy plusz egyet hozzáadni a legalsó játékosok dobásaihoz, és máris kiegyenlítettebb a játék.
Elvileg négyen lehet játszani, de valójában bármilyen kisebb figurával nekiállhatunk a társasnak, szóval akár nyolcan is belevághatunk a játékba, és úgy talán több idő is telik el két kisebb szívroham között. (Lengyel-Szabó Péter)
A cikkben szereplő játékokat a Reflexshoptől kaptuk kipróbálásra.