Index Vakbarát Hírportál

Megszabadult a Moncsicsi Jézus szellemétől a félrerestaurált spanyol szobor

2019. június 26., szerda 05:26

Elképesztő kálvárián ment keresztül egy 16. századi spanyol Szent György-szobor. Még tavaly júniusban került be a híradásokba, hogy az 500 éves alkotást megpróbálták kicsit helyrehozni, azonban a hírhedt "Moncsicsi Jézushoz" hasonlóan ezúttal sem szakemberre bízták a feladatot, hanem egy helyi technikatanárra, aki látványosan nevetséges munkát végzett. A sárkánnyal harcoló Szent György a kipofozás után inkább hasonlított egy fröccsöntött lovagra a Süsü, a sárkányból, mint egy reneszánsz műalkotásra.

The Guardian beszámolt róla, hogy az estellai Szent Mihály-templomot díszítő színes faszobor végül nem maradt ebben a komikus állapotban. A pamplonai érsekség a szobor tulajdonosaként vállalta a költséget, és elvitte a szobrot valódi szakemberekhez, akik több mint egy évig dolgoztak rajta. A munkálatokat két hete fejezték be, először el kellett távolítaniuk az első felújítás során a szoborra kerül festéket, majd - végül sikeresen - visszaállítani az eredeti színeket. Az eredeti festékréteg egy része sajnos elpusztult, de a szobor ismét hiteles képet mutat.

A szobor újbóli felújítása közel 1000 órát vett igénybe, és mindez nagyjából 32 ezer euróba, vagyis majdnem 10,3 millió forintba került, de a korábbi elfuserált felújítás nélkül kijöttek volna 10 ezer euróból is.

Habár Estella neve világszerte ismert lett az ügy miatt, a városka előző polgármestere azt nyilatkozta, hogy nem örülnek az elfuserált szobor miatt megnőtt érdeklődésnek, és jobban örülne, ha a történelmi zsidónegyed miatt érkeznének a turisták a városba. Ez azért is nagy szó, mert a Moncsicsi Krisztusnak otthont adó Borja városát a globális mémmé vált festménynek köszönhetően évente 16 ezren keresik fel, ami négyszer annyi, mint amennyien meglátogatták a várost a Moncsicsi Krisztus előtt. Borja ma már ott tart, hogy az elbaltázott felújításból származó festménnyel kapcsolatos tárgyakat szuvenírként árulják a helyi templomban. A befolyó összegből egyébként a helyi múzeum két gondnokát fizetik, a többi pénzt pedig a helyi idősek ápolására fordítják. Igaz, a Moncsicsi Krisztus esetében az elbaltázott "restaurálás" áldozata egy értéktelen festmény volt, ellentétben a valódi régiségnek számító estellai szoborral.

(Borítókép: A Sárkányölő Szent György-szobor a 2018-as "restaurálás" előtt, utána, és most helyreállított állapotában, forrás: Navarrai Regionális Kormány)

Rovatok