Index Vakbarát Hírportál

Át kell helyezni a Mona Lisát

2019. június 30., vasárnap 17:10 | aznap frissítve

A Mona Lisát, a világ egyik leghíresebb festményét átmenetileg áthelyezik július közepén a Louvre múzeumán belül néhány hónapra, amíg felújítják azt a különtermet, amelyet 2005-ben alakítottak át számára. 

Leonardo da Vinci (1452–1519) festménye száz lépéssel kerül arrébb július 16-án este, és másnap ugyanúgy látható lesz a Medici-galériában egy 12 méter magas betonfalra helyezett, klimatizált üvegburában, mint ahogy eddig. 

Az évente több mint 10 millió látogatót fogadó múzeum célja az, hogy a látogatók minél folyamatosabban tekinthessék meg a műtárgyakat az egyre szigorúbb biztonsági előírások tiszteletben tartásával. Ennek érdekében 2014 óta a Louvre-ban több mint 34 ezer négyzetméternyi kiállítóhelyet újítottak fel.

A Mona Lisa a múzeum leglátogatottabb festménye, amit naponta több tízezren keresnek fel. 2005-ben költöztették a rendelkezésére álló legnagyobb és legvilágosabb terembe, amelyet négy évig alakítottak át a perui Lorenzo Piqueras tervei alapján. A múzeum adatai szerint Leonardo da Vinci remekművét a múzeum látogatóinak 90 százaléka tekinti meg. (MTI)

Rovatok