A háború előtti autós infrastruktúrából nem sok maradt. Pedig mivel egy progresszív és izgalmas technikai újdonságról volt szó, akkoriban a kapcsolódó épületek is ilyen stílusban épültek meg. Elég csak a Hotel Britannia üvegtetős mélygarázsára gondolni a Körúton, vagy a Rákóczi téri csarnok mögött máig virító art decós GARAGE feliratra. Ám a legmenőbb emlékünk Budapesten alighanem a modern stílusú, Bauhaus-jegyeket is magán viselő Excelsior autókiszolgáló állomás! Nézzétek csak, milyen szuperül néz ki: 

Ja nem. Akkor nézzünk meg egy képet arról, milyen volt, amikor átadták:

A retusálás ellenére (azért akkoriban nem volt egyszerű sötétben fényképezni) jól látszik, mennyire izgalmas, friss, világszínvonalú épületről van szó. A Fehérvári útnak ez a része ma sem tartozik a belvároshoz, de mindenképpen városiasabb, mint kilencven évvel ezelőtt volt. Akkoriban egészen feltűnő lehetett egy ilyen építmény.

Természetesen ez is volt a célja: felhívni a figyelmet a két hatalmas Excelsior-felirattal arra, hogy itt a híres szerviz, erre tessék jönni kedves autósok tankolni, mosatni vagy rendbe hozatni a kocsit. Az alaprajzon látszik, hogy az épülethez kovácsműhely is tartozott annak idején, szóval nem csak finombeállításokat végeztek.

Igazából nagyon jó érzés, hogy ma is autószerviz működik ezen a helyen, de ez minden pozitívum, amit elmondhatunk a házról. A ragyogó üvegablakok, a nyílt terek, a feliratok, a büszke toronyépítmény mind eltűnt. (Mai szemmel amúgy nagyon érdekes, hogy már az eredeti dizájnban is két teljesen eltérő betűtípussal írták fel a cég nevét a homlokzatra). Vérzik a szívem azért a két benzinkútért is, amelyek úgy néztek ki, mint két őrt álló robotember.

A ház ráadásul eredetileg számtalan színben pompázott (ahogy a harmincas évek számos modern épülete, amiket a fekete-fehér fotók miatt szeretünk szürkének képzelni). "Falait világoskék nemesvakolat, a lépcsőház tornyát és a kocsibehajtók íves falait kékkel erezett, sötétvörös Marboit-műmárvány borította, a Crittal acélablakok valószínűleg vörös, esetleg vörös és kék színre voltak mázolva" - írja róla Ferkai András, a korszak épületszínezését bemutató tanulmányában.

Aki szívesen olvasna a házról bővebben, annak ajánlom figyelmébe Vincze Miklós cikkét.

Bár a tervező Lauber Lászlónak van olyan háza, amit már műemléki védelem alá helyeztek, ezt az igazi kuriózumot alig ismeri valaki, szinte teljesen elfelejtették. Ezért is örültem neki, mikor megkeresett Kovács Ádám a diplomamunkájával. Ő ugyanis a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karán végzett, és szakdolgozatában épp a szóban forgó, 1930-as ház rekonstruálására, kiegészítésére és újrahasznosítására készített tervet.

Olyan, gépkocsikhoz köthető épületet keresett, amelybe egy önvezető autók fejlesztésével foglalkozó cég helyt kaphat. Így bukkant rá Lauber épületére. Fő célja, levéltári kutatásokra alapozva az eredeti homlokzat rekonstruálása volt, illetve kiegészítése a belső udvaron található műhelyépületek helyén. Mint írja:

"Az udvarban egy háromszintes hozzáépítés készül, mely csak a terepszint alatt, a mélygarázsban kapcsolódik az Excelsiorhoz. Így egy különálló, háttérbe lépő tömeg jöhetett létre, mely nem nyomja el az eredeti házat, hanem annak kiegészítéseként, háttereként jelenik meg.

Az épületem mind formailag, mind anyaghasználatban kötődik a meglévő tömbhöz. A karaktert az autóutak egyenes és ívelt szakaszainak dinamikája motiválta, ezzel rímel a fogadó kapu lekerekített széleire. Az utcai homlokzat anyaghasználata rendkívül sokféle: a kék nemesvakolatból kitűnik a bordó műmárvány lépcsőház és a fekete keretezésű szalagablakok. Ezek mellé nem szeretnék egy sokadik anyagot használni, a világító cégér fekete osztású homokfúvott üvegét veszi át az épületkülső. Az áttetsző üveget a beharapásoknál átlátszó ablaktáblák váltják. A belteret nagyvonalúra rajzoltam: egy háromszintes légtér áll az új épület középpontjában.

Lauber László műmárvánnyal kiemelte az épületének függőleges közlekedőjét - ezt a motívumot áthoztam a belterembe: az én függőleges közlekedőm - a fehér márvánnyal burkolt autólift szintén markánsan megjelenik. Míg az Excelsiorba kerül a funkció lelkét jelentő szerver és az adminisztráció, addig a hozzáépítés első emelete látogatói szint, a felső emelet pedig a fejlesztőké.

A tűzfalat nem szándékozom eltakarni, az is a telek jellegzetes adottsága: vadszőlővel futtatom, és az új házamat elhúzom tőle, egy izgalmas arányú teret létrehozva a földszinti étkezőhöz. A két épület között van egy nyitott fogadó tér, a hátsókertben zártabb, füvezett, fasorral határolt udvart mutatok a kertesházak felé.

Úgy vélem, hogy a visszaállítás után a választott funkcióval és egy méltó hozzáépítéssel az Excelsior a múlt helyett ismét a jövőt hirdetné." 

Persze mindez csak egy álom, egy tanulmány, amelynek a részletiről hosszan lehetne vitatkozni. Mégis jó látni a terveket. Felhívják a figyelmet arra, hogy már kilencven éve is elképesztően modern házak épültek Budapesten. Ráadásul ezek közül több ma is áll, és megérdemelnék a figyelmet, esetleg a korhű helyreállítást. Nehogy úgy járjon, mint a Dózsa György úti egykori Fiat Szerviz, ami 1935-ben épült, és szintén nagyon menő volt, de a közelmúltban lebontották.