Párbaj miatt fogházban ült, amikor első és nagysikerű regényét megírta. A Monarchia idején már az úri középosztály nagy társasági életet élő írója, a Horthy-korszakban írófejedelem, a Rákosi-korszakban az önkéntes hallgatást választja. Herczeg Ferenc több mint kilencven éves volt, amikor elfeledve és elhallgatva meghalt. Az Index Mi Vidékünk veszprémi projektjében badacsonytördemici emlékszobájában és egykori nyaralójánál jártunk.
Amikor az irodalmi kánon jobboldali szellemben tervezett újraírásáról, és a szocializmus idején feledésre ítélt, jelentős szerzők beemeléséről szó esik, Herczeg Ferenc neve szinte mindig előkerül. Herczeg Ferenc valóban elképesztően népszerű és a hivatalos Magyarország által is támogatott szerző volt a Horthy-korszakban, akire 1945 után mellőzöttség, sőt teljes elhallgattatás várt. Hogy bekerül-e újra hangsúlyosan az iskolai oktatásba, vagy sem, az az évek óta átdolgozás alatt álló Nemzeti Alaptantervtől függ, a kiszivárgó hírek szerint ezért elég intenzív lobbizás zajlik.
Egy-egy író neve gyakran összeforr a hellyel, ahol élete jelentős részét töltötte, és Herczeg esetén ez a hely a Badacsony. Pedig eredetileg nem sok köze volt a Balaton északi partjához, jómódú délvidéki, sváb patikuscsaládból származott, akárcsak Kosztolányi és Csáth Géza, akiknek nagyapja ráadásul a verseci Herczog-gyógyszertárban tanonckodott. A Horthy-korszak írófejedelme csak gimnazista korában tanult meg magyarul.
Az 1880-as évek Budapestjén kezdett jogot tanulni, és belevetette magát a születő nagyváros társasági életébe. Irodalmi indulása a gentleman-író izgalmas nimbuszát vonta köré: párbajban megölt egy katonatisztet, és az államfogházban töltött hónapok alatti „kedélyes unalomban” megírta első regényét, a Fenn és lennt. A könyv sikere után pár évvel már jól fizetett tárca-, regény- és drámaíró, irodalmi társaságok és az Akadémia tagja. 1894-ben Tisza Istvánnal megalapítja a konzervatív úri középosztály emblematikus folyóiratát, az Uj Időket, melyet ötven éven át szerkesztett. A lektűr és a társasági drámák jól álltak neki, Molnár Ferencet megelőzve indult el a Budapest-tematika és a nagyvárosi hangú írásmód felé.
Az első világháború utáni Magyarország hivatalos írója lett, Jókaihoz hasonló népszerűséggel és pozícióval. Közéleti szerepvállalása is egyre aktívabb lett: évtizedeket töltött a parlamentben, előbb képviselőként, majd felsőházi tagként. A trianoni békeszerződésben elcsatolt területek békés visszaszerzésére megalapította a Magyar Revíziós Ligát. Születésnapját, írói jubileumait filmhíradók és könyveinek díszkiadásai kísérték, ő volt az, aki 1943-ban Horthyt köszönthette 75. születésnapján (a filmhíradót ide kattintva nézheti végig). Az élet kapuja című könyvét háromszor jelölték irodalmi Nobel-díjra, több műve tananyag volt az iskolákban.
A balatoni kétholdas szőlőbirtokot állítólag egy gumidefektnek köszönhette 1929-ben: mialatt a sofőr kereket cserélt a lábdihegyi Szent Ignác-kápolnánál, a szemközti kerítéskapuban álló parasztemberrel meg is kötötték az üzletet.
...az én szülőhazámban csak az megy megsüvegelni való ember számba, akinek rendesen megkapált szőlője van. Mivel a verseci hegyen bajosan építhetek magamnak présházat, tehát a Balaton körül kereskedtem. Leginkább a hegyek hegye, a Badacsony körül”
– írta visszaemlékezésében a miértekről és a hogyanokról. (A szülővárosra tett utalás arra vonatkozik, hogy Versec a trianoni békeszerződés után Jugoszláviához került.)
Két nádfedelű házikó már volt a birtokon, Herczeg még kettőt építtetett rá. Magyaros stílusban rendezte be, a falakon színdarabjainak olasz és finn színházi plakátjai lógtak Mussolini dedikált fotója és Rákóczi címere mellett. Minden nyarat itt töltött vendégeivel, írókkal és színésznőkkel, hálás nyári tartalmat szolgáltatva ezzel a korszak társasági rovatainak. A kormányzópár látogatásakor a tapolcai vonat megállt a Herczeg-kert alsó kapujánál, onnan sétáltak fel.
Az épületek ma magántulajdonban vannak, Herczeg 1946-ban adta el a birtokot 1200 gramm aranyért. A környék eléggé beépült az elmúlt évtizedekben, sokat veszített egykori festőiségéből, és a négyoszlopos villát is többször átépítették, inkább csak alapformáiban emlékeztet egykori önmagára.
Az író emlékét a kapuban tábla, lent a községben strand, szobor és egy egyedülálló gyűjtemény őrzi. A faluház vezetője, Szántai Attiláné (akinek családja évszázadokra visszamenően tördemici kötődésű) azt mondja, több mint tíz éve kezdték összeszedni a Herczeghez kötődő tárgyakat. A múzeum a község alapítványának gondozásában van, a bútorokat is az alapítvány újította fel, az akkori polgármester, Volmuth Péter kezdeményezésére.
De nemcsak születéséről és haláláról emlékeznek meg valamilyen eseménnyel minden évben, de akár forraltborfőző-versenyre készített Herczeg Ferenc-arcképes bögrékkel is.
A Herczeg-kultusz ébren tartása itt magától értetődő, mert az író nemcsak Badacsonytördemicnek csinált propagandát, hanem a helyi ügyekben is aktív volt: a strandfürdő egyesület egyik alapítója, cikkeiben sürgette a hegy látványát tönkre tevő badacsonyi bazaltbányászat leállítását.
Herczeg együtt bukott meg a politikai rendszerrel, amihez olyan szorosan kötődött, 1954-es haláláról csak egy-egy mondatban emlékeztek meg a lapok. Utolsó interjúját 1945-ben adta, élete hátra lévő éveiben sosem lépett ki az akkor jó realitásérzékkel választott önkéntes hallgatásból.
Annyit dicsértek érdemen felül, hogy nem illik tragikusan vennem a támadásokat. Én, kérem, sem úgynevezett úr, sem nép nem vagyok, hanem egyszerűen író. Azt a világot írtam meg, amely körülöttem élt és nyüzsgött. [...] Én már megharcoltam minden harcomat, elvégeztem minden munkámat. Hogy jól-e vagy rosszul? Arra majd az idő fogja megadni a választ. Ezentúl én már csak csendes és jóindulatú szemlélője akarok lenni annak, amit önök csinálnak”
– mondta utolsó nyilvános megszólalásakor.
Az ostromot hűvösvölgyi villájában átvészelő Herczeget az Igazolóbizottság egyhangúan igazolta. Emblematikus folyóirata, az Uj Idők ugyan 1949-ig létezett, de ő 1945 után már ennek szerkesztésében sem vett részt, emlékiratain dolgozott. Hallgatott, amikor a háború utáni hivatalos kultúrpolitika „revizionista uszítónak” vagy „írónagyiparosnak” nevezte, de hallgatott akkor is, amikor Füst Milán és Márai kiálltak mellette. Szinte dicséretnek számított, amikor 1948-ban ezt írták róla: „Egyedül Herczeg Ferenc példáját ajánlhatjuk. E tisztes aggastyán tudomásul vette, hogy az ő világa elmúlt s három esztendeje teljes elvonultságban él.”
Műveit az 1980-as évek elejéig nem adták ki. Az irodalomtörténet politikai megítélése miatt nehezen tudja elhelyezni. „Lehetett volna egy jó közepes író, ha a politika nem próbál meg klasszikust csinálni belőle”- foglalja össze Hajdú Péter tanulmánya.
Borítókép: Zempléni Múzeum / hungaricana.hu