Index Vakbarát Hírportál

Az amerikai tévékritikusok lehidaltak egy keserédes angol sorozattól

2019. augusztus 4., vasárnap 20:08

A Fleabag az a sorozat, amit mindenkinek megmutatnék, aki nem érti, miért mondják az angolokra, hogy furcsák. Phoebe Waller-Bridge két évadot megélt sorozata egyszerre cinikus, vicces, szívbemarkoló és magával ragadó, a szereplői mind jól  definiálhatóan egyedi karakterek, akik senkire nem hasonlítanak, és akikkel szívesen tölt el az ember heti félórát a tévé előtt, de soha nem ülne le vacsorázni.

Waller-Bridge a 2016-os első évadot effektíve azért írta, mert feldühítette, hogy jó női karaktert nem nagyon tudnak írni neki, és mivel a színészet mellett az íráshoz is ért, megszületett a Fleabag. Három éves kihagyás után meg a második évada, amit a TCA, az amerikai tévékritikusok szövetsége három díjjal is jutalmazott a minap.

A Fleabag (Bolhafészek) lett az év sorozata, az év komédiája, Waller-Bridge pedig a kategória legjobb színésznője. A sorozat minden nevezését díjra váltotta mellesleg. A legtöbb nevezéssel, néggyel, a Netflix Russian Doll című vígjátéka és az FX Pose című drámája ment neki az estének, utóbbinak a végén nem jutott egy sem, az előbbi egy díjjal vigasztalódott.

Életműdíjat is osztottak, David Milch kapta, a Deadwood, a John From Cincinnati és a Befutó 74 éves alkotója, aki idén áprilisban jelentette be, hogy Alzheimer-kórban szenved, és nem nagyon szokott a nyilvánosság előtt megjelenni. A Deadwood-filmet is díjazták, meg még egy rakás más produkciót:

Rovatok