Egy új közpark mindenhol hír Budapesten, főleg ebben az ínséges időben, amikor mindenhol csak fogy a zöldterület. Pláne az, ha a főváros egyik legsűrűbben beépített, legkevésbé zöld negyedéről, és mintegy négyezer négyzetméterről van szó. Az új erzsébetvárosi parknak, amely a bulinegyed kellős közepén nyílt meg, alighanem mindenki örül. Egyetlen dolog van csak, ami elszomorító benne: megmutatja, milyen is lehetett volna a zsidónegyed, ha nem lelketlen ingatlanfejlesztők diktálják a megújulását.
A zsidónegyed nem volt mindig ennyire sűrűn beépített terület. Sőt. Amikor Pest még nagyjából csak a mai Kiskörútig tartott, kertek sora húzódott itt, az utcák hálózata az egykori parcellák határát jelzi. Aztán megindult az ingatlanboom. A 19. században sem nagyon volt koncepció, csak a minél több hasznosítható négyzetméter számított, szóval villámgyorsan és nagyon sűrűn beépült az egész. A 20. század közepére az épületállomány elavult, és a környék egyre inkább egy élhetetlen nyomornegyeddé vált, pedig addigra már rég a tágabb értelemben vett belváros részének számított.
A terület fellazítására számos terv született. A szerényebbek is egy irgalmatlan sugárutat vágtak volna rajta keresztbe (ebből ugye mindössze a Madách tér készült el), de a negyvenes években elsöpörték volna a Klauzál tér egész környékét,
hogy a helyére modern lakótelepet húzzanak fel. Szerencsére ezekből nem lett semmi.
Ám a rendszerváltás után fellendült ingatlanlobbi sorra építette be a foghíjtelkeket, majd a 2000-es évek elején nekiesett a meglevő házak bontásának. A végeredmény ismét nagyon sűrű beépítés lett, miközben igazán színvonalas alkotás nem nagyon született a területen az elmúlt pár évtizedben.
A negyed történetét nagyon szépen elmesélte Ekler Dezső építész másfél évtizede a Mozgó Világban, ám ami ennél is fontosabb, megmutatta azt az irányt, amit követnie kellett volna a városfejlesztésnek. Persze nem talált fel semmi újat, hiszen a Gozsdu-udvar (és számos kevésbé ismert átjáróház) is ebbe az irányba mutatott: nyerjünk úgy közterületeket, hogy a mély belső udvarokat finom beavatkozásokkal láncolatba, hálózatba szervezzük, és egy jól működő szövetet kapunk. Mindezt persze nemcsak udvarokkal lehetne - lehetett volna - megtenni, hanem zöldterületekkel is, hiszen a foghíjak sok helyen valóságos térláncokat alkottak.
Ebből a soha meg nem valósult lehetőségből kapunk egy kis ízelítőt ezzel a parkkal, amit alig néhány hete adtak át a Kazinczy utca, a Dob utca és a Nagy Diófa utca által határolt tömb közepén.
Ezen a 15-ös tömbként emlegetett területen még a 80-as évek elején bontották ki pár ház hátsó épületszárnyait. Kicsit hasonló volt az eljárás, mint később a ferencvárosi tömbrehabilitációnál, vagyis a legsötétebb, legrosszabb minőségű lakásokat tartalmazó épületrészek eltávolításával, az udvarok összenyitásával akarták napfényhez és levegőhöz juttatni a felújított utcafrontokban lévő otthonokat. A kísérleti rehabilitációnak nevezett beavatkozás mintaként szolgált volna az egész környék folytatódó korszerűsítéséhez, de erre már soha nem került sor. Elég ránézni a szomszédos, a keretes telekbeépítéseket megőrzött lakótömbökre, hogy
elképzeljük, micsoda sűrűségben élhettek itt emberek.
Az épületszárnyak eltűntek, de a pincéket nem töltötték fel, szóval a terület titkos, de a beszakadó üregek miatt egyre inkább életveszélyes belső kertje lett a háztömb házainak - számos fát maguk az ott élők ültettek a területre.
Az önkormányzat már évekkel ezelőtt nekilátott a terület rehabilitálásának,
és most végre megnyílt a park. Neve ugyan még nincs az egy hektáros területnek, de kivitelezés során a park munkaneve Belvárosi Pihenőpark volt, és állítólag kezd is ráragadni a név.
A bejárat a Dob utcából nyílik, a felületes szemlélőnek nem túl hívogató. Egy kerítésen keresztül léphetünk be egy jókora elzárt területre. Tőle balra egy murvás parkoló néhány fával, jobbra egy tűzfal. A kettő közt is olyasmi a terep, mintha parkolónak szánták volna, viszont ide nem lehet behajtani kocsival. Olyan, mintha erre az utcafrontra néző telekre még építeni szeretnének valamit. Mint megtudtam, az önkormányzat korábban óvodaépítésre tartotta fenn ezt a területet, de most azt írták a kérdésemre, “elképzelhető, hogy ez az ingatlanrész is parkosításra kerül”.
A kettős kerítés mindenesetre jó szűrő. A kapukat este zárják, és természetesen be is van kamerázva a terület. Van mosdó, fedett bringatároló, és egy okospad is. A kissé bugyuta név egy csomó hasznos funkciót rejt: az ingyen wifi mellett usb-s és vezeték nélküli töltő is van benne. Na és hogy milyen a Rolla Kert tervezte park?
Meglepően klassz és változatos.
Az új parkok többsége legtöbbször néhány növénykazettát jelent a térkőrengetegben, itt azonban nem erről van szó. Vannak füves felületek, nagy fák (ugye a környék évtizedekkel ezelőtti lakóinak köszönhetően), de ami a legjobb, hogy egy mesterséges domb is magasodik a kert közepén. Ez megtöri, változatosabbá teszi a látványt, és nem az az érzésünk, hogy egy szűk csőbe gyalogolunk bele. A parkon belül vannak ligetesebb, szabályosan elrendezett részek, meg egészen kiskert hangulatú zugok is, valódi konyhakerti növényekkel is.
A parkba jutott egy Janikovszky Éva-szobor is. Semmi különös, egy szobor. Az igazat megvallva, az írónő emlékét jobban megidézi nekem az a tűzfalra került festmény, ami a meséit illusztráló Réber László alakjai nyomán készült. Elsőre kissé furcsa, hogy a hatalmas felületen csak egy kis képként jelenik meg a tűzfalfestés, de hamar meg lehet szokni. Sőt szeretni. Az önkormányzat amúgy nem tartja kizártnak, hogy
a jövőben további dekorációk készülnek majd a felületre.
A tűzfalak amúgy különös hangulatot adnak a térnek, de egyáltalán nem rosszat. A parkra néző függőfolyosók pedig még érdekesebbé teszik a látványt. A legizgalmasabb az Elektrotechnikai Múzeum hátsó homlokzata, ahonnan lépcsők vezetnek a sétányokhoz. Az 1934-ben áramátalakítónak épült, látványos modern épületet erről az oldalról eddig nem lehetett látni. Egyelőre nem úgy tűnt, hogy erről is be lehet majd menni, pedig szerintem jó húzás lenne, hiszen a fal túloldalán az udvart ma is szórakozóhelyként használják, és innen átjáróház-szerűen kisétálhatnánk a Kazinczy utcába.
Az egész parkban a legfurcsább a vége. Korábban ugyanis arról volt szó, hogy a park átjárást kínál majd a Dob és a Wesselényi utca között. Látszik is a parkon, hogy halad egy sétány abba az irányba majd véget ér. A Miniszterelnökség modern épülete alatt mintha már eredetileg is készült volna egy átvezetés a tervezett park irányába, és mint megtudtam, “az önkormányzat tervezte a park megnyitását a Wesselényi utca felé is, azonban
a Miniszterelnökség végül nem engedélyezte az ingatlanukon való áthaladást”.
Kár. Egyetlen kis láncszem valósulhatott volna meg legalább a nagy hálózatból, de így ez is elmaradt. Ha ránézünk a légifotón az udvarok hálózatára, láthatjuk, hány lehetőséget szalasztottunk el, de ne legyünk telhetetlenek. Örüljünk neki, hogy legalább ekkora parkunk született a város legsűrűbb szövetében.
Ha érdekelnek Budapest közterei, kövess Facebookon és Instagramon.