Index Vakbarát Hírportál

Kiválasztották a velencei biennále magyar pályázatát

2019. augusztus 27., kedd 18:28 | aznap frissítve

Kovács Dániel Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című pályázata valósulhat meg a magyar pavilonban a 17. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálén, írja az MTI.

A 17. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále kiállításának főkurátora Hashim Sarkis építész, aki How will we live together? (Hogyan fogunk együtt élni?) címmel hirdette meg a biennále központi programját.

A magyarországi hagyományoknak megfelelően a velencei biennále nemzeti biztosa, Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a magyar pavilon kurátorát és kiállítását.

A hét beérkezett pályamunkából Kovács Dániel Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című és Szabó Levente The Archeology of Spaces című pályázatát találta továbbfejlesztésre alkalmasnak. A két pályázó augusztus 26-án az elhangzott észrevételeknek megfelelően módosított formában újabb prezentáción mutatta be elképzeléseit. A zsűri Kovács Dániel pályázatát nyilvánította nyertesnek.

Az Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című kiállítás olyan aktuális témához nyúl, amely nemcsak regionális, de nemzetközi szempontból is releváns és jól illeszkedik a 2020. évi Velencei Építészeti Biennále meghirdetett központi koncepciójába:

arra keresi a választ, hogy hogyan tudunk együtt élni az építészeti örökségünkkel, milyen esélyeket tartogat a modern építészet vitatott és sok szempontból elavult öröksége a jövő építészei számára.

A biennálét 2020. május 23. és november 29. között rendezik meg.

Rovatok