Makóra, a hagyma városába nagyon szívesen járok, nagyon szeretem, mert kitűnő, amúgy szocialista polgármestere van, elsőrangú ember, aki tudja, hogy mit akar. Szívós, mint a macska, holott nálam egy kicsivel magasabb és körülbelül harminc kilóval nehezebb. És szépen, lépésről lépésre halad előre a város fejlesztésében…
- mondta Makovecz Imre 2006-ban Buzás Péterről. Az építész 2011-ben, 75 évesen elhunyt, a polgármestert 2014-ben, húsz év városvezetés után leváltották. Viszont az alatt a néhány év alatt, amíg együtt dolgoztak, egészen különleges dolgok születtek Makón.
Sajátos hangulata van ugyanis az alföldi városoknak, de csak igen kevésnek van igazán egyedi arculata. Makó is sokáig takaros kisváros volt, amit mindenki ismert a hagyma (vagy éppen a csodarabbija) miatt, de arról, hogy hogy is néz ki, nem sokaknak élt kép a fejében. Pedig akad néhány szép példa a klasszicista, a barokk, a szecessziós, a modern és a népi építészetre is, de egyik sem olyan, amilyen ne lenne máshol, és természetesen a szocializmus is belebontott több helyen a régi városszövetbe. Aztán a kilencvenes években történt valami, és onnantól kezdve elkezdett olyan városkép kialakulni, ami tényleg egyedülálló az országban. Megjelent Makovecz Makón. Lehet szeretni, vagy utálni, de az eredetiségét elvitatni nem.
Makovecz Imrének talán sehol máshol nincs annyi jelentős épülete egy helyen, mint ott. Többektől hallottam, hogy azt hiszik, Makóról származik, olyan szoros a kapcsolata a várossal. És még a neve is alliterál vele. Pedig ő - bármennyit is szidta a fővárost - tősgyökeres budapesti volt, itt született, itt járta valamennyi iskoláját, itt élt és itt is hunyt el.
Makovecz Imre első makói munkája az új kultúrközpont megtervezése volt a régi helyére. Ez volt a Hagymaház. Az épület elnevezése nem valami erőltetett marketinghúzás volt, hogy "ha Makó, akkor mindenképpen hagyma". Ennek a háznak ugyanis az elődjét is így hívták. Az még 1936-ban épült, modernista stílusban. Elsősorban hagymaárucsarnok volt, másodsorban pedig a város gazdasági és kulturális életének központja. Innen a neve. A háború után művelődési ház lett belőle, aztán ebben a minőségében, de erősen leromolva érte meg a rendszerváltást. A kilencvenes évek derekára aztán végképp elavult.
Buzás Péter akkori polgármester úgy emlékszik vissza egy helyi tévének készült riportműsorban, hogy először megyei építészeket kerestek meg, de az ő pályázataik tele voltak "zsdanovi timpanonokkal". Vagyis a szocreál köszönt vissza belőlük (felteszem, valami rendszerváltást követő posztmodern művészkedéssel).
A közgyűlésben senkinek nem tetszett a dolog, aztán valaki felvetette Makovecz Imre nevét. Az építész akkoriban pályája csúcsán volt, a sevillai világkiállítási pavilonnal világhírűvé vált. Leültek megbeszélni a részleteket. Az első találkozó a polgármester visszaemlékezése szerint azzal kezdődött, hogy az alkotó
elkezdte kunérozni a szocikat.
Vagyis piszkálta, ugratta őket. Ő végighallgatta, és amikor szóhoz jutott, közbevágott, és megkérdezte, hogy "művész úr, és amiről jött, arról beszélhetnénk?" Akkor Makovecz csak annyit mondott:
Áh, öcsém, látom, érted a tréfát!
Bárhogy is történt az első találkozás, az biztos, hogy a ház megépült. Meg az is, hogy onnantól kezdve Makovecz és Buzás minden nyilatkozatukban mindig kicsit csipkelődőn, de nagy tisztelettel beszéltek egymásról.
A Hagymaházat 1998-ban adták át, szerintem ez volt Makovecz utolsó olyan munkája, ahol magához képest is valami merőben eredetit és merészet alkotott. Tornyokkal ugyan mindig is szeretett játszani, és nem ez volt az egyetlen hely, ahol becsomagolta őket, de mindenképpen ez a legmeghökkentőbb megoldása erre.
A régi ház helyére épült, szóval az alaprajz adott volt, erre kellett valami korszerűt és multifunkciósat alkotni. Belül egy meredek, otthonos nézőtér van egy színpaddal, mely a másik irányban is nyílik, vagyis a hátsó szabadtéri színpaddal is kapcsolatban áll - így két irányban szolgálhat ki ugyanaz a rendszer. Hasonló szellemes megoldást találunk mondjuk a dessaui Bauhaus épületében használt tereknél is. A hasonlaton persze alighanem vérig sértődne, és a Bauhaus-szerelmesei is biztos kikérik maguknak, de attól még igaz.
Az előtérben a megjelennek a jól ismert Makovecz-féle, fákat utánzó oszlopok. A már linkelt filmből kiderül, hogy eredetileg egész erdőt képzelt ide a tervező, aztán a Hagymaház akkori vezetője - Bálint Márta - kigyomláltatta vele a felét. Szerinte amúgy nem igaz, hogy a Makovecz-házakat nehéz használni, ha világosan elmondták neki az igényeiket és kiálltak azok mellett, akkor a végeredménnyel mindenki elégedett lehetett. Na persze, azért, ahogy az iskola vezetője fogalmaz a riportműsorban:
A szépségért azért mögfizetünk, ha mondjuk takarítani akarunk.
Városképi szempontból minket persze a külső érdekel. Ami a szervességet illeti, az leginkább abban jelenik meg, milyen klasszul simul át a szomszéd házba, meg a hagyományos makói utcaképbe. A négy torony állítólag a közeli Ótemplom egykori kerítésére utal, meg a földből kibukkanó hajtásokra. Lehet, de az a helyzet, hogy valójában semmihez sem hasonlítanak. Ha a hatalmas üvegrügyeket úgy nézzük, hogy megpróbálunk elfeledkezni az alkotójáról, akkor
sokkal közelebb állnak a nemzetközi sztárépítészek meghökkentő húzásaihoz, mint az organikus építészethez.
Ezt Makovecz biztos megint kikérné magának, de én emlékszem, hogy Országépítőn nevelkedett egyetemistaként meghökkentett, hogy mennyire nem makoveczesek ezek az izék.
Viszont ettől függetlenül nagyon jól néznek ki. Tetszett a városnak is, mert utána még 12 tervet rendeltek a Makonától, Makovecz irodájától. Ebből nyolcat ő személyesen, a többit a tanítványai, munkatársai készítettek el.
A Hagymaház egyik legérdekesebb hatása, hogy maga előtt szinte a semmiből varázsolt egy kis teret. Pedig annak az egyik oldalán egy klasszikus, parabolaantennákkal borított, ötemeletes panelház van. Tulajdonképpen a legtöbb épülete mellékutcákba került, amelyek újabb központokat hoztak létre. Ilyen a könyvtár vagy a fürdő is.
Máshol csak egyszerűen abban segít az új ház, hogy ne rombolja szét a meglevő városképet az új funkció (sőt, legyünk őszinték, a bölcsőde esetében inkább a faluképet). Ennek jó példája a buszpályaudvar, mely számos magyar városnál, még megyeszékhelyek esetében is kifejezetten külvárosiasító tényező, mint mondjuk egy diszkontáruházlánc doboza. Itt viszont egy látványosság, ami feldobja a környezetét.
Makovecz Imre azonban ennél közvetlenebbül is részt vette a közterületek alakításában Makón: a Kossuth-szobor környékét és a Korona Szálló előtti teret is ő tervezte. Ezeken a helyeken az általános elrendezéstől az utcabútorokig minden az ő elképzelését tükrözi.
Az épületek amúgy - a Hagymaházat leszámítva - önmagukban nem kiemelkedőek különösebben. Nem Makovecz legjobbjai, még csak az organikus építészet hazai átlagából sem emelkednek ki. A buszpályudvar mondjuk kifejezetten jól néz ki, a Hagymatikumot pedig a mérete teszi különösen látványossá, és az életmű fontos elemévé. Ahogy Makovecz fogalmazott:
Egy olyan aggastyánnak, mint én, külön öröm hogy vénségére egy ilyen rohadt nagy házat megépítenek.
Ugyanakkor ezek a házak így is hatalmas értéket jelentenek a városnak, ugyanis egy jó és karakteres építész ugyanazon korszakában születtek. Vagyis karakteres, sajátos városképet teremtenek.
Ha megnézzük a szomszédban mondjuk a szegedi szecessziót, akkor egy-két kivételtől eltekintve ott sem különösebben jelentős egyedi alkotásokról van szó. Az értéküket pont az adja, hogy a magas átlagszínvonal és a karakteresen megjelenő stílusirányzat egységes képet, arculatot ad a városnak.
Hasonló a helyzet Makón is. Makovecz életének utolsó korszaka ide kötődik, gyakorlatilag az országban sehol máshol nem kapott hasonló méretű megrendeléseket az ezredforduló után. Őt a tanítványai követték, de az amúgy teljesen más vonalon elkészült lombkoronasétány is biztos egészen máshogy nézne ki, ha nem ő tervezi a fél várost. Az építész halála után folytatódott terveinek megvalósítása. Ennek visszásságairól, az ellene és mellette szóló érvekről a városi könyvtár bemutatása kapcsán már írtam.
Annak a tervei még 2006-ban készültek el, de csak idén adták át. Nem lett egyáltalán rossz épület, ha nem tudnánk ki tervezte, aligha érdekelne bárkit is, él-e még az alkotója vagy sem. Ráadásul vannak még további meg nem valósult tervek. Egy új strandépület óriáscsúszdával a fürdő bővítéseként, illetve egy régi rendezvényház rekonstrukciója.
Ami ennél is érdekesebb, hogy a város felismerte az építészetben rejlő lehetőséget, hogy ezek a házak a város igazi látnivalói lehetnek. Makóra érkezve a helyi Tourinform-irodában elkértem egy ingyenes térképet és egy tollat, hogy bekarikázgatom a Makovecz-házakat, de meglepve tapasztaltam, hogy azok már külön színnel jelölve vannak rajta. Ráadásul egy mutatós kiadványt is elvehet bárki, amiben benne van az összes épület, fotókkal, tervekkel, leírásokkal (itt az online változata).
Sokan vannak, akik nem szeretik Makovecz épületeit, de az biztos, hogy a huszadik század második felének legismertebb építésze Magyarországon. Sőt. Rajta kívül nem nagyon van magyar építész, akinek a műveit azok is felismerik, akiket nem különösebben érdekel az építészet. Makón kívül pedig alig van olyan város, amelyik a rendszerváltás után kapott karakteres, turisztikailag is izgalmas arculatot. Az pedig még egyetlen település vonzerejének sem ártott, ha meg lehetett különböztetni a többitől.
Borítókép: a Makói Hagymatikum Gyógyfürdő főbejárata. Fotó: Bődey János / Index.hu
Érdekelnek Magyarország rejtett kincsei? Kövess Facebookon és Instagramon!