A Szegedi Ifjúsági Napok 1968 és 1989 között a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) szervezésében zajlott, ezt vette át a rendszerváltást követően az akkori Rock Klub vezetője, Szurdi Zsolt 2002-ig. Ha akkor Szurdi nem lett volna, talán ma már a fesztivál sem lenne, a 90-es évek elején ugyanis politikai okokból sokan eltávolodtak a SZIN-től, de a szabadság érzése és a régi Vidámpark, illetve később a Tisza-partján megszervezett koncertélmények végül életben tudták tartani. Ezt követően a Szegedi Ifjúsági Ház vette át a fesztivál szervezését, ekkor indult a ma is tartó, harmadik korszak a SZIN életében, amikor a régi alteres-punkos vonalról egyre inkább a külföldi fellépőket is felsorakoztató magyar fesztiválok megszokott kínálata felé mozdult el a program.
De hogy milyen is volt összességében és rendezéstől függetlenül, nézői és fellépői szemmel a megye talán egyik legnagyobb volumenű fesztiválja? Erről beszéljenek fekete-fehéren azok a képek, amelyeket az Ifjúsági Ház és a szegedi Móra Ferenc Múzeum archívuma őrzött meg. És azok a történetek mozgó periszkópról, áramszünetről, részegen padon alvó fiatalokról és egy Kispál-klipről, amik a fellépők számára a ‘70-es évektől kezdve egészen az idei SZIN-ig jó vagy rossz, de mindenképp maradandó élményt jelentettek.
A SZIN második korszaka sokat köszönhet a Rock Klub főnökének, Szurdi Zsoltnak, aki 1968-tól 2017-ben bekövetkezett haláláig szinte az összes SZIN-en kint volt. Mivel őt már nem kérdezhettük meg, így egy 2013-as, Délmagyarországnak adott interjújából idézünk: "Az első ifjúsági napokat a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) támogatásával 1968-ban rendezték a városháza előtt, akkoriban nyílt a Szeged Bár és Étterem, és egy fergeteges sikerű táncestet szerveztek. Ekkor engedtek ki ennyi fiatalt először egyszerre az utcára. 1989 után minden szegedi eltaszította magától a rendezvényt, próbáltak eltávolodni a kommunista, szocialista rendszermaradványnak tekintette SZIN-től. Mi addig sem kevertünk bele politikát, tudtuk, hogy azután sem fogunk. 1990-től 2002-ig a Rock Klub szervezte a fesztivált, akár támogatás nélkül, a Dugonics téren és különböző klubokban, a Vidámparkban és a Laposon is zajlott a SZIN, utóbbit találtuk a legjobb helyszínnek. Egyszer megpróbáltuk lezárni, és belépőt szedni, de ez lehetetlennek bizonyult." (Fotó:
SZIN)
Tarján Zsófi (Honeybeast): A Honeybeast alapvetően szegedi zenekar, a SZIN mindig is nagyon fontos volt nekünk, minden évben ez az általunk egyik legjobban várt koncert. Évek óta játszunk már a fesztiválon, a kisebb színpadokon kezdtük, de két éve már nagyszínpadosok vagyunk! Szerintünk ez az egyik legkulturáltabb és legbarátságosabb fesztivál. Szeretjük a hangulatát, a helyszínt, a víz közelségét, és hogy Szegeden zenélhetünk. 2012-ben kerültem a zenekarba, még bőven a kisszínpadokon voltunk, akkor jöttünk ki a Maradok című dalunkkal. Nagyon nehéz, kemény és sok a szövege, a SZIN-nen játszottuk el először, rendesen izgultam amikor az jött a setlistben. Lenyomtuk, jól is sikerült, a közönség reakcióját meg sosem fogom elfelejteni, percekig ment az ováció. Nagyon komoly visszajelzés volt, ami sokszor eszembe jut. (Fotó:
SZIN)
Likó Marcell (Vad Fruttik): Arra emlékszem, hogy körülbelül 10 éve, amikor ugyanezen a színpadon játszottunk, volt egy hosszabb áramszünet és töksötét. Idén, ahogy tavaly is, belenéztem a nagyszínpados programokba, de az a benyomásom, hogy ez is olyanná alakult, mint amilyenné általában a nagyobb fesztiválok szoktak. Látható egyfajta átrendeződés az elmúlt években, mert azok a produkciók, amiket egykor csak a "Danubius rádió" - ban lehetett hallani, egyszercsak megjelentek itt. A fesztiválszervezők valamiért úgy gondolják, hogy az embereket ez nagyon érdekli, így az a fajta zene, ami picit is underground, az tényleg újra underground lesz, kisebb helyszínekre kerül: az úgynevezett alternatív szcéna egyre ritkábban kap esti nagyszínpadot, pedig pár éve itt még a Quimby és mi is voltunk headlinerek. Szóval ami egykor az ellenállás kultúrája volt, a fesztivál, meg az amit ez pár évtizedig képviselt, megszűnt. Mi így vonulunk be a történelembe. (Fotó:
Szegedi Ifjúsági Napok, 1983. július, Enyedi Zoltán felvétele - Móra Ferenc Múzeum)
Krúbi: Most voltam először SZIN-en, a közönség fantasztikus volt, meg nagyobb spektrumot fedett le korosztályban, mint általában szokott. Egészen fiataloktól középkorúakig voltak most közöttük és mindenki tök jót bulizott, pedig jellemzően azért inkább ilyen 15-25 év közöttiek szoktak lenni a koncertjeimen. Most valahogy szélesebb volt a skála, szóval nagyon jó volt a hangulat, meg még korán is volt, úgyhogy kicsit becsiccsentve volt mindenki, nem teljesen bebaszva. Remélem jöhetek jövőre is, fasza volt a backstage, utánam pedig a Belga jött, meg is nézhettem őket egyből, szóval minden flottul ment. (Fotó:
SZIN)
Balanyi Szilárd (Quimby): Életemben egyszer láttam fürdőszobában mozgó periszkópot, és azt is Szegeden. Valamikor a késő reggeli órákban, mondanom sem kell, hogy egy hosszú, alvás nélküli és fröccsben gazdag SZIN-en lezajlott Quimby koncert után végre úgy döntöttem, zuhanyzom egyet. Amikor azonban a vízszint megemelte a wc kefét, az önálló életre kelt, ami abban az ultra “friss” állapotban iszonyatosan mókás volt, és nevetőgörcsben rohantam ki szobatársaimhoz, hogy megmutassam nekik is. Azóta is emlegetjük, pedig ez idestova 9 évvel ezelőtt történt. (Fotó:
SZIN)
Csepella Olivér és Konsiczky Dávid (Csaknekedkislány): Most jutottunk ki először SZIN-re, fogalmunk sincs, hogy kerültünk ide, de nagyon jó. Szegeden amúgy is szeretünk játszani, jó kapcsolatot ápolunk a klubokkal, van közönségünk is, de nyáron még nem voltunk itt. Szuper, hogy ilyen sok víz volt mellettünk a koncerten, meg anélkül, hogy akarnánk bármi rosszat mondani a többi városról, Szegeden valahogy sokkal szebbek voltak az emberek is. Örülünk, hogy csinál ez a város egy fesztivált, és még jobban örülünk, hogy elég szépek vagyunk ahhoz, hogy idén minket is elhívtak. Valószínűleg a rengeteg plasztikai műtétnek és a sokkal több alapozónak köszönhető. (Fotó:
SZIN)
Horváth Kristóf (Esti Kornél): Ami talán a legjobban megmaradt a zenekarnak, az az, hogy amikor tavaly Sean Paul last minute lemondta a fellépését, egy kisszínpadról beraktak minket a nagyszínpadra, méghozzá egyből a Lovasi 50 elé. (Fotó:
SZIN)
Lovasi András (Kispál és a borz, Kiscsillag): A SZIN ugye már a ‘80-as években is volt, mi még azon az utolsó egy-két SZIN-en is felléptünk, amit még valami SZEOL stadionban, vagy valami futball-pályán rendeztek meg. Arra emlékszem, hogy talán a Lord együttes előtt játszottunk egyszer és az ő technikusuk odajött hozzánk, hogy “mi van, ti is reszelni fogtok?” Pontosan nem tudjuk, ez mit jelentett, mindenesetre akkor még divatos volt az, hogy az előzenekarnak nagyon rosszul kellett szólnia, nehogy a főzenekar rosszabbul szóljon. Utána amikor elhozták a fesztivált a híd túloldalára, akkor az első SZIN-ek nagyon tetszettek nekünk, ott is maradtunk koncert után, olyankor az egész zenekar ott üldögélt a medencében, mert akkor még be lehetett menni valami régi típusú medencébe. Ezt a szép hagyományt azóta valamiért megszüntettük, azóta nincs már medencés partynk. Ja, viszont amúgy még a Többiektől című egyik utolsó Kispál-dal klipje is a fesztiválon készült 2009-ben, az talán még fent lehet a neten is. (Fotó:
SZIN)
Czutor Zoltán (Nyers, Belmondo): Szegediként az egész életemet végigkísérte a SZIN, úgyhogy attól függően, hogy éppen hány éves voltam, a legkülönfélébb emlékeim, benyomásaim voltak, vannak Szeged legvagányabb fesztiváljáról. Gyerekként nagyanyáim morgolódása maradt meg a város egészét igénylő rendezvény látogatóiról, akik - jobb híján - bármelyik padon és alatt aludtak. Valamint nyilván szemeteltek is, de inkább csak vidámak lehettek. Mamikám szerint meg részegek, amire én akkor azt hittem, hogy az egy foglalkozás. Érdekes, hogy a fejemben a mai napig összemosódnak a gyerekként tévében, újságokban látott woodstocki fotók azokkal a képekkel, amiket a ‘70-es évek szegedi fesztivállátogató fiataljai - közöttük hagyományosan sok egyetemista - hagytak bennem. Általános suli vége felé már el-eljárogattam a Sportcsarnokba, meg a Napos úti pályára néhány nagyobb koncertre (Hobo, P.Mobil, Pokolgép), de határozottan emlékszem, hogy az akkori magyar rockra pont ugyanolyan értetlenséggel néztem, mint ma. A popzenén mindannyian röhögtünk, az alternatívok ügyetlensége meg lesújtott bennünket. Tudtam, hogy milyet nem akarok, amikor nem sokkal később a Nyers nevű zenekarunkat összepakoltuk. Nagykamasz koromban azt hiszem volt a SZIN-nek egy tetszhalott állapota, és ha nincs Szurdi Zsolti, a szegedi Rock Klub örökmozgó, minden lében kanál nagyfőnöke, talán sosem támadt volna fel újra. Ebben az időben a lepukkant Szegedi Vidámpark területén (lehetetlen helyeket színpadnak kinevezvén) toltuk pár száz lelkes, belevaló néző előtt. Azt hiszem utoljára ott egy kiszuperált utasszállító repülő alatt játszottunk. Számomra ez volt a hőskorszak, még akkor is, ha talán ebben az időben volt legkevésbé látogatott a SZIN, és még egy sültkolbászt sem lehetett venni, vagy ha igen, mustár már nem volt hozzá. Innentől már főleg fellépőként jártam a fesztiválokra, az idei SZIN-en zárult le az a koncertsorozat is, amin születésünk 50. évéről emlékeztünk meg. (Fotó:
SZIN)