A főként adománygyűjtéssel foglalkozó Budapest Bike Maffia csapata idén negyedik alkalommal hirdette meg a My Budapest Photo Projectet. Száz darab, egyszer használatos, analóg fényképezőgépet osztottak ki hajléktalan embereknek két szállón, és rövid technikai képzés után egy hetük volt a résztvevőknek, hogy elkészítsék a fotóikat. Szakértő zsűri válogatta ki a legjobb ötvenet a beérkező közel 1500 fotóból, a közönség kedvenceiből pedig naptár is készül, amelynek bevételét teljes egészében az alkotók kapják. 

Magatehetetlenül fekvő kerékpárok

A kiállításon olyan arcát ismerhetjük meg a városnak, amit a hajlékkal élők nem látnak, nem vesznek észre, vagy épp nehéz látniuk, mert elfordítják a fejüket

- hangsúlyozta megnyitó beszédében kedd este Csoszó Gabriella fotóművész, a szakmai zsűri tagja.

A Budapest Bike Maffia alapvetően politikamentesen segíti a rászorulókat, és bár nem volt célja, mégis, egy ízig-vérig politikai kiállítást láthatunk, már csak ha azt nézzük, hogy olyan emberek nyilvánulnak meg, akik hagyományosan a szegénységfotók tárgyai szoktak lenni, ezúttal viszont ők a cselekvők - a fényképek készítői. Ugyanakkor politikai olyan értelemben is, hogy rengeteg fotón megjelennek a fővárosi közügyek, így például az áthelyezett Nagy Imre-szobor, az önkormányzat által támadott Auróra közösségi tér, a panelrengeteg, az átmeneti szállók sivár állapota és a hajléktalan élethelyzet kilátástalansága.

Idén segítségként megadtak egy kerettémát a szervezők, amely a kerékpár volt. Nem hasraütés-szerűen jött az ötlet, a Budapest Bike Maffiát kerékpárosok alapították, és mindennapi munkájuk során az egyik legfontosabb eszközük a bicikli, amivel például telente pokrócokat, ételeket szállítanak az utcán élőknek. A kiállítás fotóin azonban nem közlekedési eszközként jelenik meg a bicikli, ami a pontból elvisz bébe, hanem sokkal inkább elhagyatott, magatehetetlenül földön fekvő, átmenetileg vagy végleg működésképtelenné vált kerékpárokat látunk, amiket hol a feje tetejére állítanak, hol felemelnek a magasba, hol pedig csak magára hagynak.

Sokan persze nem ragaszkodtak a megadott témához, és önmagukat vagy társukat fotózták, de a hétköznapi tárgyak és terek is kiemelt szerepet kapnak a fotókon. Néha ugyanakkor már-már zavarbaejtő az az intimitás, amit megmutatnak az alkotók: a hajléktalanszállók többség számára sose látott üres zuhanyzója, vagy egy ágy, ahol ott van az alkotó összes tárgya, ruhája. 

Isten emelte fel Ilonát

A korábbi naptárakból már ismert Selmeci Tibor eddig minden évben részt vett a programban, mint meséli, annak idején a Kürt utcai nappali melegedő faliújságján vette észre a felhívást.

Életemben nem fotóztam, de gondoltam, csak elkattingatom a gépet

- mondja. Míg kezdetben a pillanatnyi benyomások, élmények alapján fotózott, ma már gondosan megtervezi előtte. A projekt kapcsán lett egy fényképész barátja is, aki tanácsokkal látja el és egy fényképezőgépet is kapott tőle. A szakállas férfinek kalandos élettörténete van, mint meséli, 2000-ben úgy döntött, eladja mindenét és utazni kezd. Túrabiciklijével bejárta egész Európát, és öt éve jött haza, azóta egy hajléktalanszállón lakik, és Fedél Nélkült árul. 

Míg ő alapos előkészítés után készítette a kerékpáros fotóit, Léhi Ilona egy másodperc alatt lőtte a képeket.

Fogalmam se volt, mit tudnék én fotózni. Hol találok egyáltalán bicikliseket?

- avat be a kezdeti nehézségekbe. Aztán egyik nap a Margit hídnál járt, és épp abban a pillanatban, amikor egy isteni sugallatra felállt, meglátott egy csapat kerékpározó külföldit, magyarázza. Gondolkodás nélkül elkezdte kattogtatni a fényképezőt, az "Egy másodperc" címet adta a fotójának, olyan gyorsan és spontán történt az egész. Korábban évtizedeket a vasútnál dolgozott, kilenc éve azonban elvesztette az állását, és miután felélte a végkielégítését, az Alföldi utcai átmeneti szállóra került.

Ha nem lennék hajléktalan, nem ismertem volna fel Istent

- meséli. Azóta a mindennapjai fontos része a hit, tagja egy budapesti rendnek is, ami reményt és nyugalmat ad neki. 

A képviselők is kaptak meghívót

A fotókiállítás szeptember 22-éig látható a Madách téren, a helyszínt tavaly és idén is a hetedik kerületi önkormányzat ajánlott fel a szervezetnek. Fekete Bernadett, a projekt főszervezője azt mondja, a képviselők is kaptak meghívót a megnyitóra, tavaly pedig Hutiray Gyula, fideszes alpolgármester benne volt a zsűriben. 

Csoszó Gabriella szerint azért is jó választás a helyszín, mert ide sokkal bátrabban el mernek jönni az alkotók, mint egy galériába. A keddi megnyitón is ott voltak néhányan közülük, akik büszkén meséltek fotóikról az érdeklődőknek. A kedvenc három fotóra szavazni is lehet az interneten vagy személyesen, és a közönségszavazáson nyertes 13 fotóból naptárat állítanak össze később, amit meg lehet vásárolni. Az ebből befolyó összeget pedig teljes egészében az alkotók kapják, magyarázza Fekete. "Változó, hogy mekkora ez az összeg, de volt olyan év, hogy 120 ezer forintot kapott egy alkotó."

A projekt egyébként nem magyar találmány, a londoni Café Art indította el, Fekete egy újságban olvasott róla, és a Budapest Bike Maffia kereste meg őket négy éve. Budapest mellett Sydneyben, Torontoban, New Orleansban és Sao Pauloban is van hasonló kezdeményezés.