50 évvel ezelőtt, 1969. október 5-én került adásba a BBC-n a Monty Python Repülő Cirkuszának első epizódja. A szériából öt éven keresztül további 44 epizódot vetítettek az Egyesült Királyságban. De nem csak ott, az alkotók abszurd humora ugyanis világszerte népszerű lett.
Napra pontosan ötven évvel ezelőtt a brit közszolgálati tévé adásában egy szokatlan stílusú műsort vetítettek le, amelynek elején hosszan, majdnem egy percen keresztül látunk egy vízben fuldokló, a part felé evickélő embert, aki összeroskad, amikor kijut, és már várnánk, hogy valami nagyon lényeges kijelentés fog következni, de mindössze csak annyit mond: „Ez a”. Majd éles vágással, cirkuszi zene kíséretében bemondja a narrátor, hogy „a Monty Python Repülő Cirkusza”. Ez a jelenet, a széria első képsorai rendkívül jól jellemzik a csoport humorát/világszemléletét:
nem félnek attól, hogy bárkiből és bármiből viccet csináljanak.
A hétköznapok kisembereit éppúgy kifigurázzák, mint a hatalmas géniuszokat, művészeket, filozófusokat. Ezzel azt üzenik, hogy csak a látásmódunkon múlik, hogy a körülöttünk történő eseményeket hogyan dolgozzuk fel, rajtunk múlik, hogy őrjöngünk és puffogunk rajtuk, vagy inkább iróniával és humorral szemléljük őket.
A Monty Python öt brit és egy amerikai tréfamesterből állt. Terry Jones és Michael Palin az Oxfordi, Graham Chapman és John Cleese pedig a Cambridge-i Egyetemen tanult, ott találkoztak először. Eric Idle szintén Cambridge-ben tanult, egy évfolyammal alattuk. A műsorok szerves részét képező asszociációs montázsok, animációk kreátora, Terry Gilliam pedig amerikai származású.
Gilliam a tudatfolyamokhoz hasonlóan szürreális, gyors, stop-motion-szerű animációinak egyike, egy hatalmas láb a sorozat egyik védjegyévé vált. A bármit – bármilyen komoly dolgot – eltaposó láb motívumát Bronzino Allegória Venusszal és Cupidóval című 16. századbeli festménye ihlette, amelyen a több más alak mellett szereplő Cupido lába úgy látszik, mintha éppen eltaposna egy galambot.
A Repülő Cirkusz kitalálásakor ihletet merítettek a '60-as évek brit szatíráiból is, de látták, hogy a legtöbb erőltetetté válik, mert a sztorikat mindenképpen valamilyen csattanóra futtatják ki az alkotók, emiatt pedig veszítenek az erejükből, viccességükből. A Repülő Cirkuszban – és más Monty Python-filmekben is – ezért a jelenetek többségét lezáratlanul hagyták.
Egy felvázolt vicces szituáció után egyszerűen csak egy másik jelenetre, animációra váltanak, vagy a szereplők csak úgy kisétálnak a képből. De olyan is előfordul, hogy egy ezredes bejön a képbe, és elrendeli a jelenet berekesztését, nehogy a dolgok „túlságosan ostobává váljanak”. De van olyan is, hogy egy 16 tonnás súly rázuhan valakire, vagy egy váratlanul feltűnő páncélos lovag fejbe kólint valakit egy gumicsirkével, és aztán megyünk is tovább egy teljesen más, az előzőekhez nem is kapcsolódó jelenettel.
A vázlatosság és a csattanó hiánya azonban egyáltalán nem zavarja a nézők többségét, ettől inkább még bátrabbnak és egyedibbnek érezni a filmjeiket.
Ráadásul nemcsak, hogy nincs csattanó, de a legkomolyabb, legtragikusabb dolgokat is bohózattá alakítják. Az első széria első részében például egyszer csak megjelenik Mozart, aki egy rövid klimpírozás után felkonferálja, hogy most a híres haláleseteket bemutató sorozat folytatása következik, amelynek mai részében Dzsingisz kán „csodálatos” halálát mutatják be. És már látjuk is, ahogy Dzsingisz sétálgat a sátra mellett, majd hirtelen feldobja a talpát. Ezután éles váltással mintha egy sporteseményre csöppennénk, ahol egy másik műsorvezető bemutatja az eddig meghaltak pontszámait, amelyek alapján látszik, hogy például Jeanne d' Arc, Marat és Lincoln magasabb pontszámot kapott, mint a mongol vezér.
A Repülő Cirkusz legemlékezetesebb pillanatai közé tartozik például a „hülye járások minisztériuma” jelenet, amelynek emlékezetességét igazából csak az a rendkívül egyszerű megoldás adja, hogy mulatságosan járnak benne a szereplők.
Vagy a papagájos jelenet, amelyben azon különbözik össze egy kisállat-kereskedés eladója és egy visszatérő vásárló, hogy él-e, vagy már meghalt a korábban megvásárolt papagáj.
De a spanyol inkvizícióból sem féltek viccet csinálni az alkotók.
A Repülő Cirkusz utáni filmjeikben sem ódzkodtak a kényes témáktól, hiszen az 1979-es Brian élete például egy olyan férfiról szól, aki pont akkor és pont ott született, és halt meg, ahol Jézus Krisztus. A komédia alaphelyzetét Brian anyja foglalja össze találóan:
Ő nem a Messiás, hanem egy nagyon haszontalan fiú!
A filmet sok támadás érte például azért, mert egyes vélemények szerint két beszédhibás emberből is gúnyt űznek. Emellett azzal is vádolják őket, hogy a vallásosságon is élcelődnek, ezért vannak, akik a filmet szentségtörőnek, istenkáromlónak tartják.
Az 1975-ben bemutatott Gyalog galoppot rendkívül kis költségvetésből forgatták. Annyira nem volt pénz, hogy a statiszták egyetemisták, illetve a forgatási helyszíneken feltűnő turisták voltak. A társulat minden tagja több karaktert is játszott a filmben, Michael Palin például tizenkettőt. A történet alapja Artúr király és a Kerekasztal lovagjainak legendás küldetése, amelynek célja, hogy megtalálják a Szent Grált. A szereplőknek valószínűleg a pénzhiány miatt kellett ló nélkül lovagolniuk, mindenesetre ez a megoldás is a rajongók kedvencévé vált.
Az ötvenedik évfordulót egyébként már csak Michael Palin, John Cleese, Terry Gilliam és Eric Idle ünnepelheti a tagok közül, mert Graham Chapman 1989-ben meghalt, és a 2015-ben súlyos demenciával diagnosztizált Terry Jones sem lehet már ott velük aktívan.
Az egy hónapos ünnepi időszakban a BFI Southbank nevű londoni moziban leadják a Repülő Cirkusz összes epizódját, az összes játékfilmjüket és a tagok egyéb sorozatait és filmjeit is, mint például a Waczak szálló és A hal neve: Wanda. Sőt, forgalomba hoztak egy ünnepi sört is, a Monty Python „very silly” IPA-t. Az évfordulóval kapcsolatos további információk a csapat hivatalos Facebook-oldalán találhatók.