Index Vakbarát Hírportál

Alföldi: Eszem ágában sincs Karácsony tanácsadójának lenni

2019. október 24., csütörtök 05:04

„Remélem, hogy végre egy másfelé vezető út kezdődik el” – mondta a Magyar Narancs legfrissebb számában megjelent interjúban Alföldi Róbert. Szerinte az önkormányzati választáson történtek azzal magyarázhatók, hogy tapasztaltak az emberek, és ez már sok volt nekik. Abban viszont kevésbé hisz, hogy mindez a Borkai-botránynak lenne köszönhető, a videó nélkül is hasonló eredmény született volna. Úgy gondolja, a választási hajrá után sem lehet teljesen megnyugodni, be fog vadulni a NER, mert felelős elgondolkodást nem látni a történtek felett. 

Azzal kapcsolatban, hogy a választás milyen hatással lehet a színházra, illetve lesz-e a kulturális tao-rendszer eltörlése után bármi új változás, azt mondta:

Az én szakmámban hosszú ideje csak a kussolás van. A választás éjszakáján mentek a telefonok, sms-ek, mintha idén korábban érkezett volna a szilveszter. Volt, aki örömittas volt, aztán beállt az általános szorongás, hogy juj-juj, mi van, ha az új főpolgármester nem fog tudni semmit sem csinálni. A jó magyar szkepszis! De én azért még tartom magam.

Szerinte már akkor is normálisabb lesz a színházi szakma működése, ha a váltásnak hála például a vidéki városok színházainak irányításánál nem a pártszín, hanem a szakértelem fog számítani, de azt is megjegyzi, hogy ennek nem örülni kéne, hanem az alapnak lennie. 

Úgy gondolja, a tao-rendszer láthatóan a nem kormánypárti színházak megszüntetésére fókuszált, de a szakma nem volt elég tökös ahhoz, hogy megvédje magát. Az Indexnek adott Karácsony-interjú kapcsán elmondta, hogy nem ismeri az új főpolgármester kulturális támogatástervezetét, így nem tud mit reagálni rá – a pletykákkal ellentétben viszont esze ágában sincs, hogy Karácsony tanácsadója vagy kulturális alpolgármestere legyen, illetve négy színház igazgatója sem tervez lenni. A Karácsony által majd kiírt színházigazgatói pályázatokkal kapcsolatban nem tartaná elegánsnak azt sem, hogy akár egy színház igazgatásáért is elinduljon, viszont az is meglepné, ha például Dörner György újra nyerne, az ő kinevezését csak politikai döntésnek tartja.

Szerinte azonban nemcsak a színházigazgatók névsora fog változni, hanem például Tarlós homofóbiájával szemben az LMBTQ és a Pride helyzete is:

Ha a főváros is a Pride mellé áll, és a főpolgármester is ott vonul a tömegben, akkor az tök jó. Csupán annyi fog történni, ami a világ 80 százalékában természetes. 

Rovatok