Index Vakbarát Hírportál

Eurovíziós indulás helyett Petőfi-díjakat osztogatnak majd A Dalban

2019. október 26., szombat 15:54 | aznap frissítve

A Dal 2020 már csak az év magyar slágeréről és nem az Eurovízió magyar indulójáról fog dönteni, írja az MTI. Sok portál értelmezte ezt úgy, hogy ezzel Magyarország nem vesz részt a következő Eurovízión.  Ez egyelőre nem tudható: ezzel kapcsolatban megkérdeztük az MTVA-t, várjuk válaszukat.

Pénteken indult el a jelentkezés A Dal 2020-ra, ahol az eddigiekhez képest egy fontos változás biztosan történt. A jelentkezők a pályázati felhívásban idén már sehol sem láthatták az Eurovíziós Dalfesztivál nevét. A Dal készítői ugyanis úgy döntöttek, hogy jövőre inkább a magyar könnyűzenére fókuszálnak, és a helyi tehetségeket fogják segíteni. A Duna TV médiaszolgáltatási igazgatója azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy

jövőre szeretnénk közvetlenül is segíteni a műsor nyertesének karrierjét, ehhez pedig olyan nyereménycsomagot állítottunk össze, amelyből a kezdő és a már pályájukon előrébb tartó előadók egyaránt rengeteget profitálhatnak.

És hogy mi A Dal nyertesének szánt nyereménycsomag pontosan? Az első helyezett olyan dolgokhoz juthat a verseny után, mint

Utóbbi, a Petőfi-díj mondjuk eddig sem járt túl messze A Dal nyerteseitől, mi is megírtuk, hogy idén például a korábbi A Dal győztese, Pápai Joci - Az én apám című száma úgy lett az év dala, miközben hosszú évek után idén Magyarország be sem tudott kerülni vele az Eurovízió döntőjébe. A Dalban egyébként emellett még A Dal 2020 Legjobb Dalszöveg Írója vagy A Dal 2020 legjobb akusztikus felvétele kategóriákban is osztanak majd ki különdíjasokat - ezek a nyertesek pedig szintén megkapják a Petőfi Zenei Díj azonos nevű díját is. Összességében tehát nagyjából

átalakítják a műsort a Petőfi-díjak kiosztására ahelyett, hogy az Eurovízióra válogatnának

A Dalban idén egyébként történtek más változások is. Az online jelentkezési felületen például csak 2019. március 1. után bemutatott magyar nyelvű dalokkal lehet nevezni, a produkció pedig maximum 10 fős lehet. 

(Nyitókép: Pápai Joci ünnepel miután megnyerte A Dal 2019 televíziós versenyt 2019. február 23-án. MTI/Mohai Balázs)

Rovatok