Index Vakbarát Hírportál

Középkori templomot újítottak fel Kárpátalján

2019. november 18., hétfő 14:02

Elkészült a kárpátaljai Técsőn található református templom felújítása. Técső az egykori öt koronaváros (Hosszúmező, Máramarossziget, Visk, Huszt és Técső) egyike, amelynek a legismertebb látnivalója a 14. század első felében épült templom. Ennek kezdődött meg 2016-ban a felújítása a határon túli magyar műemlékek megmentését célzó program keretében.

Ahogyan a Teleki Alapítvány - amelynek lebonyolításában elkészült a felújítás - közleménye fogalmaz

Az értékes középkori templom keltezését elsősorban az egyenes szentélyzáródású szentély keleti falán lévő két ablak, valamint a déli kapu stílustörténeti besorolása támasztja alá. A középkori építés ezenkívül markánsan és egyértelműen a szentély terében, keresztboltozatában, ornamentális díszítésű kőkonzolaiban, bordáiban, a déli hajófal egy csúcsíves ablakában, továbbá két kőtöredékben (másodlagos helyén a nyugati kapu függőgyámos timpanonköve, és szórványleletként egy szárkő darabja), végül a kő- vagy a falfelületekről töredékesen előkerült architektonikus színezésben, illetve falképmaradványokban érhető tetten. Ez utóbbiak közül a legteljesebben, bár így is csak töredékesen megmaradt Utolsó vacsora-jelenetet láthatóvá is tettük a restaurálás során.

A város közössége 1546-ban tért át a református hitre, és azóta a református egyház használja az épület. Emiatt némileg átalakították a templomot, és eltüntették a korábbi liturgia meghatározó elemeit, létrehozták az új vallásgyakorlat berendezési tárgyait. Ezért kerülhetett elő a felújítás során egy 16. vagy 17. századi köríves szerkesztésű virágmintás kazettákból összeállított kőszószék néhány eleme. A templom kivételesen szép, festett kazettás mennyezete 1748-ban készült.

Rovatok