A barackpálinka előtt is volt már egy legendás csodafegyvere Kecskemétnek, a beszélő köntös. A szultántól kapott kaftán megvédte a várost a Habsburgok és az Oszmán Birodalom között zajló tizenötéves háború idején. Ugyan rég nyoma veszett, de még az ötvenes években is azt beszélték, hogy a barátok templomába falazva vigyázza tovább Kecskemétet. A Mikszáth Kálmán kisregénye nyomán híressé vált várostörténeti epizód 17. századi írásos nyoma viszont ma is megvan a Bács-Kiskun Megyei Levéltárban.
Az Index Mi Vidékünk projektje Bács-Kiskun megyében járt.
Mikszáth befutott író és újságíró volt, amikor A beszélő köntös 1889-ben megjelent. Kideríthetetlen már, hogyan jutott el hozzá a különleges, textil alapú védlevél története, mindenesetre a kisregény megírása előtt megfordult a városban.
Ahogy az utószóban írja, a „kaftány” nem írói fantázia szüleménye. A kecskeméti levéltár ma is őrzi azt az egyoldalas, magyar nyelvű szöveget, amely leírja az 1596-ban Eger elfoglalására érkező III. Mehmedet ajándékokkal fogadó kecskeméti polgárok esetét, akik a várost a portyázóktól megvédő csauszt (török őrzőt) ugyan nem kaptak, de egy aranyköntöst és háromszáz aranyat igen. Ez a köntös lett a védlevelük: elég volt a bírónak felvennie a törökök közeledtére, minden veszély elhárult.
A beszélő köntös első említése egy 1668 és 1670 között íródott, csaknem háromszáz oldalas, magyar nyelven íródott robotlajstromból származik. Az egyoldalas szöveg nem eredeti: egy korábbi, 1596-os, azóta megsemmisült iratról másolták le. Az, hogy ma is kézbe vehető, csak a véletlennek köszönhető: 1944-ben a faládákba pakolt és Nyárlőrincre menekített levéltári iratoknak nyoma veszett, míg a Városháza pincéjében rekedt dokumentumok (például a köntös történetét őrző leírás) megmaradtak.
Mikszáth saját bevallása szerint nem hogy megtoldotta volna a puszta tényeket, inkább „elhallgattam belőle a háromszáz aranyakat; hogyha esetleg be nem találtak róla bíró uraimék számolni - én magam ne kompromittáljam a saját beszély-alakjaimat”.
A beszélő köntös egészen másként dolgozza fel a korszakot, mint Jókai majd' negyven évvel korábbi, a Bach-korszak minden nemzeti depresszióját magán viselő, romantikus-tragikus Török világ Magyarországonja. Az országgyűlési képviselőként a háttérben zajló játszmákat közelről látó Mikszáth egy kedélyesen vérengző operettbirodalomról és megélhetési zsarnokkeresőkről ír.
Szabad város vagyunk, nemzetes urak, de szabadságunk láncokból van kovácsolva. Keressünk magunknak egy zsarnokot, hogy megélhessünk!
– mondatja a korszellem a szabólegényből bíróvá választott Lestyánnal a könyv elején.
Tény, hogy Kecskemét sokat szenvedett a százötven éves török hódoltság idején, de nem pusztult el, sőt az egész Duna-Tisza köze legjelentősebb települése lett, miközben a környéken a falvak nagy többsége elnéptelenedett. Az 1526-os mohácsi csatavesztés után a török seregek a várost is elérték, Buda elfoglalása után, 1541-ben pedig megszállták. Kecskemét a hódoltságban a budai szandzsák kerületi székhelye lett. A tordai országgyűlést megelőző években itt már a vallási tolerancia elvei szerint éltek a protestánsok és a katolikusok, ekkor alakult ki a fontos posztokra egyszer reformátust, egyszer katolikust választó, egészen a második világháborúig tartó gyakorlat.
A város megmaradásában fontos szerepet játszott, hogy 1570-től szultáni birtok (ún. hászváros) volt, ami védelmet nyújtott a fosztogatások és a lakosság a hódoltsági területeken általános gyakorlatnak számító kizsigerelése ellen. Az aranyszálas kaftán története is ennek fényében érthetjük meg: a török uralkodó saját magánbirtokának adott védelmet azoktól a portyázóktól, akik egyébként előszeretettel rabolták végig nemcsak az ellenség területeit, hanem mindent, ahol végigvonultak.
A köntös történetét megőrizte Mikszáth és az azóta keletkezett színpadi feldolgozások, fordítások, hangjáték, képregény és két film. Radványi Géza 1941-ben Jávor Pállal és Tasnádi-Fekete Máriával forgatott adaptációja volt az első magyar film, amelyben egyes jelenetek már színesben készültek el. Fejér Tamás pedig 1969-ben forgatott a kisregényből kalandfilmet Iglódi István és Detre Annamária szereplésével.
A nevezetes aranyhímzésű köntösnek azonban az évszázadok alatt nyoma veszett. Azt beszélték, az esztergomi káptalanba került, miseruhát szabtak belőle. 1837-ben egy köntöshamisítvány felbukkanása borzolta a kecskeméti kedélyeket. Literáti Nemes Sámuel régiséggyűjtő egy színehagyott vászonbugyogóról és kaftánról állította, hogy azok a csodaköntös darabjai lennénk, és „pénzért való mutogatásra” ajánlotta őket a városnak.
Akkor senki nem hitt a kaftán létezésében – az ötvenes évek reménytelenségében akadt valaki, aki mégis. Hubay Miklós 1954-es Kecskeméten bemutatott színházi átdolgozását látva az egyik néző tudni vélte: „A kaftán most is megvan. A barátok templomában van befalazva. És amíg ott van, Kecskemét népét nem érheti semmi baj!”
Köszönet a MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltár dolgozóinak a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségért.