Index Vakbarát Hírportál

Meghalt René Auberjonois, a Star Trek és több sorozat sztárja

2019. december 9., hétfő 00:22 | aznap frissítve

Elhunyt 79 éves korában René Auberjonois, az amerikai tévésorozatok egyik sztárja vasárnap. Auberjonois leginkább a Benson és a Star Trek: Deep Space Nine című sorozatokból ismert, de emlékezetes alakításaként jegyzik fel a filmkritikusok szereplését a MASH című filmben is, írja az MTI.

A színész vasárnap délután, Los Angelesben lévő otthonában hunyt el tüdőrákban. A fia értesítette erről az amerikai sajtót.

Auberjonois elsősorban karakterszínészként vált elismertté, már az 1960-as években. Akkoriban még színházban dolgozott, az 1970-es évektől lett több amerikai tévésorozatnak is a sztárja, majd sitcomok szereplője. "Valamennyi karakter én vagyok, és szeretem, hogy ez így van" - mondta egy interjújában 2011-ben.

René Auberjonois New Yorkban született, művészcsaládban. Édesapja svájci író-újságíró, nagyapja - akit szintén René Auberjonois-nak hívtak - ismert svájci impresszionista festőművész volt. Édesanyja révén Bonaparte Napóleon francia császárt is rokonának mondhatta.

Auberjonois Pittsburghben szerzett egyetemi diplomát, majd 1968-ig vándortársulatokkal járta az Egyesült Államokat. 1968-ban egyszerre három szerepet is kapott a Broadway-n, ahol a többi között sikeresen alakította William Shakespeare Lear király című darabjában a Bolond szerepét. Több színházi produkcióban vett részt, majd hét esztendőn keresztül alakította Odót a Star Trek: Deep Space Nine című televíziós sorozatban.

1970-ben a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Tony-díjjal ismerték el a Coco Chanelről készült Coco című musicalben nyújtott alakítását, majd ezt követően még háromszor jelölték Tony-díjra.

A művész ismert volt szinkronszínészként és rendezőként is.

Rovatok