Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Anna Karina, a francia új hullám színésznője

2019. december 15., vasárnap 10:37

Hetvenkilenc éves korában meghalt Anna Karina, a francia új hullám színésznője, filmrendező, modell, Jean-Luc-Godard első felesége. A dán származású, Hanna Karin Blarke Bayer néven született színésznő rákos volt, közölte a családja az AFP-vel. 

Karina karrierjét Dániában kezdte, ahol kabarékban énekelt és modellként dolgozott. Tizenhét évesen aztán Párizsba költözött, itt találkozott Coco Chanellel, aki elnevezte őt Anna Karinának.  Ekkor figyelt fel rá Jean-Luc Godard filmrendező. Egy kisebb szerepet ajánlott neki készülő filmjében, de mivel meztelen jelenetről lett volna szó, Karina azt elutasította. 

1951-ben Godard Az Asszony, az asszony című filmjében játszott, amiért megkapta a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál díját. Még ugyanebben az évben feleségül is ment a rendezőhöz. Ezzel együtt összesen hét Godard filmben játszott.

Emellett szerepelt még egy 1962-es Agnès Varda filmben, 1979-ben pedig Mészáros Márta, Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas magyar rendező Olyan mint otthon című filmjében is. 

Karina a színészet mellett énekléssel is foglalkozott.

(Borítókép: Anna Karina Párizsban egy 2018-as fotózáson. Fotó: Thomas Samson / AFP)

Rovatok