Index Vakbarát Hírportál

Gulyás Gergely tárgyalhat Karácsony Gergelyékkel a budapesti színházak sorsáról

2019. december 17., kedd 09:01

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter lesz a főtárgyaló a kormány és főváros közötti, a kulturális törvény módosítása miatti megbeszéléseken - tudta meg a Népszava. A lap úgy látja: Gulyás megbízása jelzésértékű lehet, mivel ő volt az, aki nemrég például azt mondta Gothár Péter szexuális zaklatási ügye kapcsán: "a balliberális kulturális oldalon nem először tapasztalják, hogy a legérzékenyebb kérdésben a szavak és a tettek szemben állnak egymással, hiszen egy éve eltussolnak egy ilyen ügyet", amit a Katona József Színház egyik színésze nyílt levélben utasított vissza.

A Népszava forrásai szerint ráadásul gyors tárgyalásról lesz szó: két hónapon belül meg kell állapodnia a kormánynak és Budapest vezetésének, mivel meg kell alkotni a főváros 2020-as költségvetését. Lehet ugyanis olyan színház, amely teljesen fővárosi fenntartásba kerülhet a törvénymódosítás miatt, ez pedig súlyosan érinti az új költségvetést, hiszen ebben az esetben ki kellene pótolnia a kieső állami támogatásokat.

Ahogy arról beszámoltunk, az új kultúrtörvény legfontosabb eleme, hogy lehetőséget ad a kormánynak arra, hogy kivegye az önkormányzati fenntartású színházak igazgatói kinevezésének jogát az önkormányzatok kezéből. Azok a színházak lennének alávetve a kormány akaratának, amelyek támogatásának nagyobb részét az állam állja - és ahogy ebben a cikkben elemeztük, ez gyakorlatilag minden fővárosi és a legtöbb vidéki színházban így van. A fővárosnak akár 7 milliárd forintjába is kerülhet a színházak "kivásárlása", amennyiben az összes intézményt szeretnék megtartani.

Gy. Németh Erzsébetet kultúráért felelős fővárosi alpolgármester az Indexnek korábban azt mondta, pofátlannak és cinikusnak tartja a kormány eljárását, mindenesetre a főváros átnézi, milyen forrásokat tud mozgósítani. "De az biztos, hogy mindent megteszünk a főváros jelenlegi színes kulturális életének megtartásáért” - tette hozzá.

Ne maradjon le semmiről!

(Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatót tart a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülése után a Városházán 2019. december 12-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)

Rovatok