Index Vakbarát Hírportál

Eszenyi Enikőt bírálta Karácsony Gergely helyettese

2019. december 23., hétfő 12:28

"Ebben az ügyben az ördöggel is leülünk tárgyalni" – ismételte meg Gy. Németh Erzsébet humán és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes Karácsony Gergely főpolgármester korábbi nyilatkozatát a kulturális törvénymódosítással kapcsolatban a Népszava hétfői interjújában.

"A színházak és a kultúra ügye volt szinte az egyetlen olyan bástya, amelyet még nem kebelezett be a kormányzat. Az összes terület letarolása után most ezt is megpróbálják" – mondta a főpolgármester-helyettes, aki szerint nem lehet megengedni a kormánynak, hogy egy önkormányzati fenntartású színház igazgatójának kinevezéséhez vagy leváltásához a mindenkori humánminiszter egyetértése kelljen.

Gy. Németh Erzsébet arról is beszélt: jelenleg a struktúra vizsgálatával és a pénzügyi lehetőségek felmérésével vannak elfoglalva. "Átnézzük, hogy melyek azok az intézmények, amelyeket mindenféleképpen fővárosi fenntartásban akarunk megtartani és melyek azok, amelyeket más megoldásban" – mondta, de azt is hozzátette, hogy nem szeretné, ha egyetlen színházat is át kellene adniuk az államnak.

A kultúrtörvény és színházi zaklatási ügyek összefonódósával kapcsolatban a főpolgármester-helyettes azt mondta: "Nagyon rossz úton jár az, aki ebből politikát csinál. Teljesen mindegy, hogy melyik hozzám tartozó intézményben, cégnél történik ilyen ügy, mindegyiket ki kell vizsgálni. (...) Egyetlen zaklatási ügy sem maradhat következmények nélkül, de az is biztos, hogy a Katona és az igazgató korrekten kezelte az ügyet. Épp ezért határozottan állítom: Máté Gábor igazgató marad."

Gy. Németh szerint ezzel szemben az Újszínházban mentegetés és mentegetőzés folyik, majd felidézte Dörner György igazgató neki küldött levelét, amelyben azt írta, hivatalosan nincs tudomása semmiről. A politikus ezután azt is megkérdezte, hogy nem hivatalosan tud-e valamit, mire Dörner azt válaszolta: 2015-ben volt egy ilyen ügy, és ő maga nevezte meg Mihályi Győzőt mint érintettet. "Dörner egyébként is ámokfutást rendez ebben az ügyben. Nem véletlenül rendeltem el vizsgálatot az Újszínházban, pont ugyanolyat, amelyet a Katonában maguktól megcsináltak."

Miközben a Fidesz kultúrtörvénnyel kapcsolatos érvelését pofátlannak és cinikusnak tartja, Gy. Németh Erzsébet a színházi szakma kiállását példa nélkülinek és felemelőnek nevezte. Egyedül azon lepődött meg "kicsit", hogy Eszenyi Enikő nem vett részt a kulturális törvény módosítása miatt összehozott, Madách téri tüntetésen, de szerinte "a szíve joga így dönteni" a Vígszínház igazgatójának. "Én azzal a mondattal egyetértettem, amelyet a Diktátor című előadáson tartottak fel: a távol maradás is politika. Ugyanakkor ez a véleménynyilvánítás nem egy színházi előadásra való" – idézte fel a Vígszínházban történt decemberi esetet.

Arra a felvetésre, hogy Eszenyi a Diktátor című előadással és az épületre kifüggesztett óriásplakáttal már elmondhatta a véleményét, Gy. Németh úgy reagált: "Természetesen, de úgy gondolom, nem biztos, hogy Eszenyi Enikőnek így kellett volna nyilatkoznia."

Rovatok