Index Vakbarát Hírportál

KDNP: A Netflix kérjen bocsánatot!

2020. január 8., szerda 17:12 | aznap frissítve

A Krisztus első megkísértése című film azonnali törlésére és bocsánatkérésre szólította fel a Netflixet egy petíció, amelyet Rétvári Bence, a KDNP alelnöke is támogat. A politikus felháborítónak tartja a filmet, mert az olyan „vallásgyalázó” elemekkel van tele, mint hogy Jézust homoszexuálisként ábrázolják, Szűz Máriát házasságtörő nőként, az apostolokat pedig alkoholistaként – olvasható Rétvári közleményében. 

Rétvári szerint a produkció keresztények millióit sérti Magyarországon, illetve milliárdokat világszerte. A politikus azon is felháborodott, hogy a filmet nemcsak műsorra tűzte a szolgáltató, de reklámozza is, „mintegy komédiaként tálalva azt a felhasználók számára”. 

A kereszténységből – csakúgy, ahogy bármely más vallásból – nem űzhető gúny, hiszen az más emberek vallásszabadságát, emberi méltóságát sérti. A keresztényeket is megilleti a tisztelet, mint minden embert, és ez alól egy olyan platform sem kivétel, mint a Netflix

– közölte Rétvári, aki szerint „ha Netflixnek értelmezhető fogalom a tolerancia, ha számít emberek milliói vallási meggyőződésének durva megsértése, akkor azonnal törölje a magyar műsorkínálatából keresztényeket sértő botrányfilmet”!

Rovatok