Egyik elődje a távozásakor azt mondta: azokra a dolgokra a legbüszkébb, amiket meg tudott akadályozni. Ha ez érthető is, hogy látja, önnek több lehetősége lesz ennél?

Itt az a nagy kérdés, milyen pozíciója van egyáltalán a fővárosnak a városfejlesztésben. Először is, nem szabad elfelejteni, hogy a várost elsősorban nem a közszféra fejleszti, hanem a magánszféra. A közszféra feladata, hogy kijelölje azokat a területeket, módokat, ahol és ahogyan épülhet a város, emellett saját fejlesztési programjaival alakítsa a város fejlődését. A budapesti rendszer ráadásul kétszintű, hiszen a kerületek helyhatóságként működnek, a saját területükön ők határozzák meg a részletes feltételeket.

Mi csak a keretekkel, a nagyobb struktúrákkal foglalkozunk. Ezen felül ugye az állam is markánsan jelen van Budapesten a legkülönfélébb programokkal. Ez persze a világon mindenhol így van, csak eltérő mértékben. Mondjuk az Egyesült Államokban a városoknak nagy a költségvetése az ingatlanadókból, így maguk fejlesztenek, Európában viszont jellemzően az állam is beszáll a nagyobb beruházásokba. Budapesten ez az arány az elmúlt évtizedben egy kicsit felborult. Olyan erős forráselvonásban van részünk, hogy szinte mindent visszaosztva kapunk csak meg az államtól. Pedig Budapesten éppen úgy sok forrás képződik, mint minden nagyvárosban, mégis örülünk, ha az üzemeltetésre elegendő összeg marad nálunk.

A kormány alig néhány hete alapította meg a Budapesti Fejlesztési Központot, amely Vitézy Dávid vezetésével az állam fővárosi beruházásait koordinálja. Ő azt mondja, együtt szeretne működni a városvezetéssel.

Vitézy Dávid közismerten jó szakember, aki átlátja a problémákat, és össze tudja fogni az egyes területeket. A hosszútávú vízió a Városházán is megvan, Balogh Samu kabinetfőnök képzett várostervező. Együttműködést remélünk, és hisszük, hogy valóban azzal a céllal hozták létre ezt a szervezetet, hogy legyen egy kapcsolódási pont, ahol szakmai munka folyhat. Persze nem vagyok teljesen naiv, pontosan tudom, hogy erőből is keresztül lehet nyomni egy-egy döntést, de most kimondottan optimistán állok ehhez a kezdeményezéshez. Az pedig szerencsés, hogy ismét együtt dolgozhatunk, ahogy az már a 4-es metrónál is történt.

Ha minden ideálisan alakul, milyen Budapestet szeretne? Mi a víziója a főváros jövőjéről?

Két szóban össze tudom foglalni: kompakt város. Ezt a kifejezést nem én találtam ki, több mint húsz éve használjuk. A lényege, hogy az elhagyott ipari területek, átmeneti zónák felélesztésével mentesíteni lehet a várost a további terjeszkedéstől. Mindig vannak urbanisztikai ártalmak, amiket megtapasztal a világ. Az elmúlt évtizedekben a legjellemzőbb probléma az urban sprawl, a városszétfolyás lett. Kiderült, hogy az állandóan bővülő családi házas lakóövezetekre épülő városfejlesztés, vagyis az amerikai álom kiteljesítése fenntarthatatlan. Kérdés, hogy tudunk-e tanulni mások hibáiból, vagy minden betegséget el kell kapnunk ahhoz, hogy kigyógyuljunk belőle. Igaz, Budapest nem tízmilliós város, és nem is 30 milliós megapolisz. De azt látjuk, hogy a fővárosban és a vonzáskörzetében harminc éve is ugyanúgy két és fél millió ember élt, mint most – miközben Budapest elvesztett 300 ezer lakost. Ezek az emberek most az agglomerációban élnek, és nap mint nap ingáznak. Ezen lehet javítani, fejleszteni a közösségi közlekedést, szebb és gyorsabb vonatokat indítani, de a megoldást valójában a kompakt város jelenti, ahol kisebb távolságban érhetők el a szükséges intézmények, munkahelyek.

Ha a városon belül szeretnénk új lakóövezeteket létrehozni, milyen területek jöhetnek szóba?

Vannak már pozitív példák, ahol különösebb külső segítség nélkül is zajlik ez a kívánatos folyamat, olyan átalakuló volt ipari zónák, ahol rengeteg új lakás épül, és a városmagtól négy kilométerre vannak, nem 24-re. Természetesen elsősorban az értékesebb területekről van szó, a Duna partján, vagy a dél-budai átmeneti zónában. Vannak aztán olyan részek, ahol üzleti alapon nem tud beindulni az átalakulás, mert mondjuk olyan szennyezett a talaj, hogy annak a semlegesítését nem tudják fedezni a telekárak. Ilyen potenciálisan jó hely lehet például a Rákosrendező.

Ennek nagyon jók a közlekedési kapcsolatai, ideális esetben az M1 metróval is feltárható, millió terv született már a hasznosítására. Ráadásul csak egyetlen tulajdonos van, a MÁV. Ugyanakkor olyan szennyezett a talaja, hogy csak külső segítséggel éri meg lakóövezetté alakítani.

Említhetném még a kilencedik kerületi rozsdaövezetet, ahol az átalakulás már túllépett Középső-Ferencvároson, és Külső-Ferencvárosnál tart. Nagyon sajnálom a Közvágóhíd bontását, mert egy értékes ipari emlék volt, de erre a környékre is igaz, hogy egy egykori ipari területet, amelynek nagyon jó tömegközlekedési kapcsolatai vannak – itt megy az 1-es és a 2-es villamos – normális dolog lakóövezetté alakítani.

Főépítészként amúgy megakadályozhatta volna Közvágóhíd pusztulását, vagy azt, hogy a helyén ennyire sűrű beépítésű, nem vonzó lakótelep épüljön?

A kompakt város kialakítása közben nem engedhetjük meg, hogy nyakló nélkül bármit lebontsanak, felépítsenek. A túlfeszített fejlesztéseknek köszönhetően olykor gyenge minőségű lakóházak születnek, rossz légtérarányú közterületekkel. Luxusnak mondott, drága lakások, amelyek ablaka közelebb van a szomszédéhoz, mint egykor a panellakótelepeken. Igen, a Közvágóhíd esetében el lehetett volna gondolkodni, hogy megtartsuk a régi épületeket, és odatelepítsük mondjuk a bulinegyedet, hogy ezzel is tehermentesítsük a belső lakóövezeteket. Ám ez a hajó elment – és ezt a mondatot valószínűleg sokszor kell majd főépítészként kimondanom. Ugyanis Budapest teljes területére megvan a szabályozás, mit lehet építeni, és mit nem. Ha valaki ezeket betartja, akkor esztétikai kérdésekbe már csak nehezen szólhatunk bele. Önmagában a védelem sem jelent megoldást. Ott van a Sertésvágóhíd a Gubacsi úton: két szép műemlék, de kihasználatlanul pusztulnak. Igazából akkor van beleszólásunk a folyamatokba, amikor valamilyen változás történik. Ahol mondjuk ipari övezetet lakóövezetté minősítenek át, lehet feltételeket szabni. És nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy maguk a befektetők sem feltétlenül rosszat akarnak. A Kopaszi-gátnál például egy nagyon komoly urbanisztikai elemzés előzte meg a fejlesztést, és ez még mindig folyik, számos innovatív megoldással. Pedig az egy magánberuházás.

Ha már a Kopaszi gátnál és a MOL-toronynál tartunk, mi a véleménye a felhőkarcolókról? Több elődje sokat küzdött azért, hogy Budapest látképét ne uralják el a tornyok, de most úgy tűnik, legalább néhány mégiscsak lesz.

Ez megint egy „mi lett volna, ha” kérdés. A 90-es években még láttam volna értelmét annak, hogy a Hungária körgyűrű mentén magasabb házak épüljenek. Ha lenéztünk volna a Gellért-hegyről, egy gyűrűt láthattunk volna Budapest új fejlesztési pólusán, a régi és az új város határán. Ha nagyon akarom, ebbe a koncepcióba beleillett volna a MOL-torony, de az ma már egyedül van. Amúgy is, miért kellene Budapestre magasház? Nem tudom, hogy az irodapiacnak, vagy a lakáspiacnak ténylegesen szüksége van-e rá. A céglogót persze magasabbra lehet tenni, és lehet versenyezni azzal, hogy az enyém két méterrel nagyobb, mint a szomszédé. A tankönyvekben az szerepel, hogy ott épülnek felhőkarcolók, ahol drága a telek, de egyre inkább az a helyzet, hogy ott drága a telek, ahol felhőkarcolót lehet rá építeni. Számomra a Rákosrendező beépítse fontosabb, mint a toronyházak. Főleg, hogy egyre inkább emberi léptékű, élhető, biciklizhető, gyalogosan járható városról szeretünk beszélni, és ez a koncepció nehezen egyeztethető össze a felhőkarcolókkal.

Mi a véleménye a budai Várban zajló állami fejlesztésekről?

Kellemetlen pont a főváros életben, hogy olyan funkciók kerülnek fel a Várba, amelyek a város működését fogják megváltoztatni. Az Országház körül korábban kialakult egyfajta kormányzati negyed. Én üdvözöltem volna azt a korábbi elképzelést is, hogy a kúria az Igazságügyi Palotába, a kormányzat a Földművelésügyi Minisztérium épületébe költözzön, az Országgyűlés pedig már ott van az Országházban. Szimbolikus üzenete lett volna a hatalmi ágak hármasságának a nemzet főterén, mint ahogy annak is szimbolikus üzenete van, hogy a kormányfő most a Várból néz le a városra. Ugyanakkor ez nem csak szimbolikusan, hanem funkcionálisan is elhibázott döntés. Láthatjuk, mivel jár, amikor nemzetközi küldöttségek mennek át a Dunán. Amikor elkezdték ezt a programot, az I. kerület még támogatta, de a mai vezetése inkább amellett van, hogy ne terheljük tovább a Várat. És akkor a korábbi díszletek visszaépítéséről még nem is beszéltünk. Közismerten nem vagyok támogatója az olyan replikaépítészetnek, mint amilyen a Lovarda vagy a Főőrség újraépítése. Egy oldtimer autó sem lehet másolat, mert akkor az nem oldtimer. Ugyanabból az összegből, amiből felépítjük két egykori, késő neobarokk ház másolatát, rengeteget lehetne javítani Budapest létező történelmi városörökségén, megmenthetnénk eklektikus házainak értékeit.

Mi a helyzet a másik fontos állami projekttel, a Városligettel?

A Városligetben egyértelmű megállapodás született a kormányfő és a főpolgármester között: ami épül, befejeződik, ami nem, az nem. Vagyis a Városligeti Színház, a Magyar Innováció Háza és az Új Nemzeti Galéria sem épül meg, ahogy a hozzájuk tervezett mélygarázsok sem. Ehhez módosítani kell az építési szabályzatot. Nagyon jó lenne, ha a jövőben nem születnének olyan törvények, kiemelő jogszabályok, amelyek a települési önkormányzatok hatáskörét már az elején korlátozzák, vagy kizárják. A "szubszidiaritás" szót sokszor fogom használni, mert fontosnak tartom, hogy helyi szinten dőljenek el azok a kérdések, amelyek a helyieket érintik. Természetesen vannak országos ügyek, mondjuk a ferihegyi repülőtér sorsa nem múlhat csak Vecsés önkormányzatán. Ugyanakkor fontos, hogy Budapesten olyan dolgok történjenek, amilyeneket a budapestiek akarnak. A Városliget fejlesztése nem csak azért a főváros ügye, mert egy nagy közönségforgalmú létesítményről van szó, a legfontosabb történeti közparkunkról, hanem azért is mert például a közlekedésének a megszervezése, átalakítása messze túlmutat a parkon.

Mi lesz a pesti rakparttal? Néhány évvel ezelőtt tervpályázatot írt ki a főváros ennek újragondolására, amit megnyert a Korzó Stúdió. Ezt valósítják meg, vagy újat készíttetnek?

A pesti rakparton nem szüntetjük meg teljesen az autóforgalmat, de hatalmas változás lesz a mai állapotokhoz képest. Idén nyáron, még tájépítészeti átalakítások nélkül, egyszerű lezárásokkal, de ki lehet majd próbálni. A megvalósításba lehetőség szerint bevonjuk a civil szervezeteket is, hiszen szeretnénk jobban együttműködni velük. Ami a tervet illeti, igen, a nyertes pályázat alapján dolgozunk majd. Örülünk neki, hogy végre van terv, amit jó tervezők több éves munkával hoztak létre. Miért kellene ezt eldobni? Persze volt már olyan eset néhány választással ezelőtt, hogy egy magyarországi középvárosban az új polgármester behívta a tervezőt: „nagyon tetszik a főtér terve, de dolgozzátok át, mert mégsem valósíthatom meg azt, ami az elődömnek készült”. Mi mért tennénk így? Ami jó tervet megörököltünk, azt megvalósítjuk.

A Városháza park például egy elég régi terv, Tarlós István választási programjában háromszor szerepelt, és most Karácsony Gergelyében is. A valóságban viszont nem történt semmi, maradt a palánk és a hivatali parkoló. Mikor nyitják meg végre a területet az emberek előtt?

A jelenlegi Városháza egy borzasztó ügyetlen, rossz adottságú épület, ami egyáltalán nem egy korszerű önkormányzat imidzsét tükrözi. Annak is nehéz oda bejutni, aki hivatalos ügyben érkezik, a látogatók előtt pedig teljesen zárva van. Szeretném, ha a Városháza egy közösségi hely lenne, ahol az érkező csoportok tájékoztatást kaphatnak a házról, az önkormányzat működéséről, terveiről. Lehetne itt ankétokat, szemináriumokat tartani. Már az is hatalmas előrelépés, hogy most a Gerlóczy utcai oldalra beköltözik a Budapest Galéria. Abszurd, hogy miközben a város fejlesztéséért felel az önkormányzat, az épületének egy része lehúzott redőnyökkel fordul a belváros egyik legértékesebb utcája felé. Örülök, hogy a jelenlegi tervek szerint a Merlin Színház is megmarad, jópofa épület. Ugyanakkor szerintem a Károly körút igényel egy térfalat. Még gondolkozunk azon, hogyan lehetne megvalósítani ezt is és a parkot is. Ahogy a Városházát, úgy a fejlesztési folyamatokat is szeretnénk átláthatóbbá tenni, és kommunikálni, mert nem szeretjük, mikor kész tények elé állítanak minket, és mi sem szeretnénk ezt másokkal szemben elkövetni. Ma a városfejlesztés nem csak arról szól, hogy mit építesz, hanem arról is, hogy hogyan jutsz el odáig. Minél szélesebb nyilvánosság előtt megnyitva, minél több szereplő bevonásával. Ettől ugyan lassul és elbizonytalanodik a folyamat, nem biztos, hogy lehet már tudni az elején, hogy mi lesz a vége, de sokkal meggyőzőbb, sokkal megnyugtatóbb lesz a végeredménye.

(Borító- és címlapkép: Erő Zoltán. Fotó: Aradi László / Index)