Öt év után jelent meg a Csaknekedkislány zenekar új nagylemeze, amit egy teltházas duplakoncerttel mutattak be az A38-on. Ezért a Stenk Podcast vendége nem más volt, mint a zenekar két tagja, a grafikusként a Nyugat+Zombik képregényért is felelős Csepella Olivér és a FOMO c. ifjúsági film zenei supervisoraként is dolgozó Konciszky Dávid, akikkel beszélgettünk az együttes egyre növekvő rajongótáboráról, az EP-k, vagyis a "középlemezek" fölöslegessegéről, a magyar és angol nyelvű dalok közti különségekről és arról, érdemes-e politikai rendezvényeken fellépni.

Az interjú írásban közölt részletét az olvashatóság érdekében megszerkesztettük.

Veletek kapcsolatban mindig az érdekelt legjobban, hogy ti mit gondoltok a zenétekről. Egy komoly potenciállal rendelkező zenei projektként vagy csak egy túl jól sikerült hobbiként tekintetek rá?

Csepella Olivér: Hát figyelj, öt év után kihoztunk egy lemezt!

Konsiczky Dávid: Soha nem volt ilyen mesteri koncepció a Csaknekedkislány mögött, hogy tavasszal turnézunk, télen meg lemezt veszünk fel.

CSO: Amikor látom, hogy Szabó Benedeknek új lemeze jön ki, és már két hónappal előtte van egy új klipje, akkor eszembe jut, hogy “Há' bazmeg, akkor ezt kellett volna csinálni!" 

De az elmúlt öt évben nem volt olyan pillanat, hogy azt mondtátok, hogy itt az idő kicsit komolyabban venni a zenekart?

CSO: Ez egy nehéz kérdés, mert amikor láttuk, hogy egyre nagyobb közönség jön el a koncertünkre, még nem úgy mentünk haza a fellépés után, hogy na, akkor ezzel most lehet pénzt is keresni. Az elején még eldöntöttük ugyanis, hogy minden ebből befolyó pénzt a zenekarba rakunk, és majd veszünk belőle egy balatoni nyaralót. Talán egyszer eljutunk oda, hogy kiveszünk pénzt másra is a zenekarból, de egyelőre nem tartunk ott. Nincs egy olyan küszöbátlépés egyelőre, hogy most akkor otthagyom a munkahelyemet, mert meg tudok élni már a zenélésből. Én abban sem vagyok biztos, hogy jobb lenne ez a zenekar, ha csak ezzel foglalkoznánk, és nem dolgoznék grafikusként, az Ambrus (Fatér Ambrus dobos - a szerk.) nem rendezne vagy ha a Dávid egyébként nem foglalkozna zeneírással. Szerintem valahol az a bája ennek a zenekarnak, hogy nem kell mindenképpen öt éven belül kihoznunk egy lemezt.

KD: Az a fontos, hogy minden zenekarral kapcsolatos késztetés belülről jöjjön, valamilyen koncepció, és ne pedig külső nyomás alapján. Az új albumot se azért raktuk össze, mert kell, hanem mert szerettük volna. Ezért is tartott öt évig, mert nem volt magunkon kívül semmilyen felsőbbrendű szerv, aki ebbe beleszólhatott volna.

Nagyon sok zenekar akár több mint 10 éve próbálkozik hozzátok képest jóval aktívabban, mégsem tudnak megtölteni egy A38 Hajót, pláne nem egymás után kétszer. Szerintetek ti miben különböztök az átlagtól?

CSO: Egyszer a Lovasi mondta Orfűn, hogy ha elég sokáig csinálod, akkor előbb-utóbb úgyis lesz közönséged. És ez tényleg így van. Az más kérdés, hogy bennem van egy nagyon erős nyomás, hogy addig nem adok ki egy szöveget, amíg az nem jó, amíg nem vagyok vele elégedett. 

KD: Erre is gondoltam, amikor azt mondtam, hogy nem nyom minket kívülről senki, csinálhatjuk nyugodtan a saját koncepciónkat.

Jó, akkor megfejtem én. Szerintem az elmúlt 20 évben nagyon kevés igazán karakteres, egyedi magyar nyelven előadó frontember bukkant fel a hazai alternatív könnyűzenében, és szerintem Olivér pont az egyik pozitív ellenpélda.

KD: Teljesen név nélkül, de egyszer valaki odajött hozzám egy ilyen teltházas koncert után, hogy ő nem is tudta, hogy ebben a zenekarban zenélek, és jól átvertem, amikor elhívtam erre a koncertre, mert a magyar kurva könnyű amúgy.

Tényleg könnyebb magyarul dalt írni, mint angolul?

CSO: Persze, mert sokkal több szót tudok!

KD: Angolul talán kicsit könnyebb? Nem tudom, én érzelmileg sem vagyok ott úgy egy angol szövegnél, mint egy magyarnál, mert kulturálisan távolabb van tőlem.

CSO: Nekem azért nagyon fura dolog, hogy vannak ezek az angolul éneklő magyar zenekarok. Épp ez ugrott be arra a kérdésedre, hogy mi mit tudunk a dupla teltházzal másokhoz képest.

Énekeljetek magyarul.

CSO : Egyrészről van ez a nemzetközi kiugrási kísérlet, ami működhet, mert én is hallgatok Lykke Lit, és ő sem svédül énekel. Vagy amikor a Platon Karataevet felkapják Spotifyon, az is egy megérdemelt dolog, mert kurva jó, amit csinálnak. Amikor viszont magyar közönségnek nem a közös anyanyelveteken beszéltek, az szerintem egy lehetőség elvágása. Egy olyan döntés, hogy “figyelj, én örülnék, ha felfedeznének a nemzetközi piacon, de addig még itt elvagyunk. Összetörte egy lány a szívem, de ezt nem az anyanyelvemen fogom elmesélni. ” Érezhetően távol áll tőlem a nacionalizmus, de ha valamiért szeretek magyar lenni, az az anyanyelvünk.

(műsorvezető: Sajó Dávid, vágó: Földi Gábor, zene: Nóvé Soma)