Index Vakbarát Hírportál

A Big Ben sokkal rosszabb állapotban van, mint hitték

2020. február 13., csütörtök 12:36

Nagy-Britannia és London egyik leghíresebb jelképe, a Big Ben sokkal rosszabb állapotban van, mint az korábban feltételezték, írja a CBC . A szakértők bejelentették, hogy a torony második világháború során szerzett sérülései, amelyeket a német bombázások miatt szenvedett el, komolyabbak, mint feltételezték. Így a felújítás költségei jelentősen, mintegy 20 millió fonttal nőnek. Jelenleg úgy tűnik, hogy 61 helyett több mint 79 millió fontba fog kerülni a teljes renoválás. Mindez nemcsak a háború, hanem kisebb részben a légszennyezés is következménye is, ugyanis ez is károsította a tornyot.

A torony mostani felújítása egyébként 2016-ban kezdődött, az utolsó felújítás harminc évvel ezelőtt volt.  Az óratorony annak idején 13 évig tartó építés után 1856-ra készült el, de az óraszerkezet csak 1859. május 31-én kezdte mérni az időt. Jelenleg az egész óratornyot felújítják, és azon belül az óraszerkezet karbantartása is zajlik. A harangszó is szünetel átmenetileg.

A mostani felújítás keretében elvégzett munkáknak köszönhetően sokkal könnyebben lehet majd kimenekíteni egy látogatót, ha valaki rosszul lesz, és a fényekhez is LED-eket használnak majd. A felújítás várhatóan 2021 tavaszáig tart majd.

(Borítókép: A Big Ben 2017-ben. Fotó: Toby Melville / Reuters)

Rovatok