Index Vakbarát Hírportál

Lemondott a francia Oscar filmakadémiájának teljes vezetősége

2020. február 14., péntek 06:44

Kollektíve lemondott csütörtök este a francia Oscarként ismert, legjelentősebb francia filmes elismerésnek számító César-díjakat jelölő francia filmakadémia teljes vezetősége, alig két héttel az idei díjkiosztó előtt, miután több mint négyszáz francia filmes szakember, rendező és színész tiltakozott a jelölések átláthatatlansága miatt, írja az MTI.

"Azok iránti tiszteletből, akik 2019-ben filmeket alkottak, és hogy visszatérjen a nyugalom és a mozi ünnepe tényleg ünnep legyen, a francia filmakadémia igazgatótanácsa egyhangúlag úgy döntött, hogy lemond" - írta közleményében Alain Terzian elnök, aki 2003 óta áll a testület élén.

A közlemény szerint az új vezetőséget a február 28-án esedékes díjkiosztó utáni közgyűlésen választhatják meg a tagok, valamint módosíthatják az alapító okiratot, és elindíthatják a korábban bejelentett modernizációs intézkedéseket.

A bejelentés előzménye, hogy kedden a Le Monde című napilap honlapján több mint négyszáz filmes a francia filmakadémia átfogó reformját követelte.

Az aláírók szerint az akadémiát eluralták a a működési zavarok, a a számlák átláthatatlansága, a bebetonozott státuszok és a baráti, ismeretségi kivételezés. A művészek azt is kifogásolták, hogy a tagoknak semmilyen beleszólásuk nincs sem a szervezet működésébe, sem a César-díjak átadásának menetébe.

Az 1975-ben Georges Cravenne újságíró, producer által alapított és 2003 óta Alain Terzian producer által vezetett francia filmakadémia hosszú ideje mély válságon megy keresztül. A testületnek mintegy 4700 tagja van, de a lista nem nyilvános. A jelöléshez öt éven belül három nagyjátékfilmben való közreműködés és két pártfogó támogatása szükséges.

Az akadémia élén álló 47 tagú testületnek Oscar-díjas filmesek, a korábbi akadémiai elnökök, valamint meghívott filmes szakemberek a tagjai. Köztük van Roman Polanski is, akinek J'accuse (Vádolom) című filmje kapta a legtöbb jelölést az idei César-díjra, ami heves vitát váltott ki a közéletben. A nemi erőszak miatt az Egyesült Államok által 40 éve körözött, ezért a világban csak korlátozott mozgásszabadságot élvező lengyel-francia rendező filmjét 12 kategóriában, köztük a legjobb film és a legjobb rendező kategóriájában jelölték.

A válság legújabb jelei január közepén jelentkeztek, amikor a legígéretesebb színészek César-díjára jelöltek vacsoráján kiderült, hogy az akadémia minden magyarázat nélkül visszautasított több olyan vendéget, akiket a fiatal színészek választottak pártfogójuknak. A francia filmrendezők társasága és több színész is nyilvánosan tiltakozott a vezetőség "méltatlan diszkriminációja és átláthatatlan fellépése" ellen.

Rovatok