Index Vakbarát Hírportál

Az Origo főszerkesztője nem tudta megmondani, ki írta a Donáth Annát vádoló cikküket

2020. március 11., szerda 10:14

Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője magánvádas feljelentést tett, miután több kormánypárti sajtótermékben is egy olvasói levélre hivatkozva azt állították, hogy szexuálisan zaklatott egy fiatal lányt. A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság ismeretlen tettes ellen rágalmazás vétsége miatt nyomozást rendelt el, és tanúnak idézték be Ómolnár Miklóst, a Ripost.hu és a Ripost főszerkesztőjét, valamint Gábor Lászlót, az Origo főszerkesztőjét is.

A 24.hu információi szerint a bíróság megszüntette az ügyben az eljárást, az indoklásban arra hivatkozva, hogy Gábor László tanúként azt vallotta a rendőrségen, nem tudja, ki írta a lapjába a cikket, ki szerkesztette azt, és azt sem tudta megmondani, hogy ki döntött a közléséről, illetve az olvasói levél szerzőjét sem tudta megnevezni.

Ennél egyértelműbb bizonyíték nem is kell: az Origo nemcsak hogy nem valódi sajtótermék, de nem is tartja magát annak. Egy olyan lappá züllött, ahol a főszerkesztő állítása szerint semmit nem tud az általa vezetett portál ügyeiről, és fél év is kevés volt ahhoz, hogy utánajárjon olyan alapvető információknak, minthogy ki a lejárató cikk szerzője

– nyilatkozta az EP-képviselő.

A cikkek miatt a Momentum még 2019. augusztus 29-én helyreigazítási kérelmet is küldött az Origónak, ennek azonban a lap nem tett eleget. Pár nappal később a Fővárosi Ítélőtábla ismét helyreigazításra kötelezte őket. A lap állítólag azzal védekezett, hogy ők csak szemlézték a Ripost cikkét. Utóbbi újságírója pedig csak azt tudta igazolni, hogy személyesen is beszélt a levélíróval, azt nem, hogy bármilyen módon próbált volna meggyőződni a vádak valóságtartamáról. 

Rovatok