Index Vakbarát Hírportál

Róma üres utcáin vonult a pápa. Régi járványellenes kegytárgyaknál imádkozott

2020. március 15., vasárnap 22:06 | aznap frissítve

Ferenc pápa Róma elhagyatott utcáin vonult végig két templomhoz, ahol a koronavírus-járvány végéért imádkozott, írja a Reuters. A Vatikán nemrég jelentette be, hogy az idei húsvéti ceremóniákat a hívek jelenléte nélkül fogják megtartani a járványra való tekintettel. 

A pápa előzetes bejelentés nélkül kelt útra, hogy a Santa Maria Maggiorében található Salus Populi Romani (latin, kb.: a római nép megváltása/egészsége) Mária-kegykép előtt elmondjon egy imát Máriához. A hagyomány szerint 593-ban Nagy Szent Gergely ezt az ikont vitte egy körmenetben a tomboló járvány megfékezésére, 1873-ban pedig XVI. Gergely a kegytárgynál imádkozott a kolera végéért. 

Ezután a pápa a San Marcello al Corsóhoz ment, ahol azelőtt a kereszt előtt mondott imát, amely az 1522-es pestisjárvány ellen tartott körmenetet vezette. A Vatikán közleménye szerint Ferenc a járvány végéért, a betegekért, a családjaikért, az egészségügyi dolgozókért, az élelmiszerboltok és gyógyszertárak alkalmazottaiért mondott imát.

A pápa csak egy minimális testőri kísérettel vonult végig az üres Via del Corsón, amely máskor járókelőkkel van tele. 

(Coverkép: A San Marcello al Corsóban imádkozik a pápa. Ügynökség: AFP, Forrás: VATICAN MEDIA)

Rovatok