Index Vakbarát Hírportál

Azoknak a színházi munkásoknak gyűjtenek, akikről mindenki megfeledkezett

2020. március 25., szerda 12:50

A Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) segélyalapot hoz létre a koronavírus-járvány terjedésének megállítása érdekében elrendelt, az előadó-művészeti területen dolgozókat is súlyosan érintő korlátozó intézkedések hatásának csökkentésére – közölte a szervezet.

Mint írják: a veszélyhelyzet miatti színházbezárások miatt munka nélkül maradt előadóművészek számára már indult gyűjtés, de a háttérmunkások jövedelme is megszűnt, és nem mindenki tudott elmenni futárkodni vagy pakolómunkásnak.

„Valamennyi művészeti ágazatban jellemző, hogy a szabadúszó művészeknek, a független társulatoknál dolgozóknak, a színházi alvállalkozók munkavállalóinak egyetlen bevételi forrásuk a munkájuk, amelyet most bizonytalan ideig nem végezhetnek”, ráadásul a független előadó-művészeti területen még intézményi háttér és szociális védőháló sincs, közölte a FESZ, hozzátéve, hogy a Facebookon a helyzet miatt indított csoportokban sokan próbálnak meg elszegődni ideiglenesen árufeltöltőnek, költöztetőnek, tanítónak, bébiszitternek vagy gyógyszertári kisegítőnek.

A Thália kezdeményezése mellett a Független Előadó-művészeti Szövetség is elindítja adománygyűjtő tevékenységét: „A Szolidaritási Alap munkájával összehangolva színházi alkotóművészek és valamennyi színházi háttérmunkás (technikusok, díszítők, adminisztrátorok, súgók, asszisztensek stb) jövedelempótló támogatását kezdték el megszervezni a napokban” – írják. A segélyalap kezdőtőkéje az a 4 millió forint lesz, amelyet az Örkény Színház gyűjtött össze még januárban a függetlenek számára. „A Segélyalap bővítéséhez a FESZ a nézők és művészeteket kedvelő lakosság segítségére is számít” – írják.

„A most létrehozott támogatási alap azoknak segít, akiknek azonnali pénzbeli támogatásra van szükségük. A szervezők bíznak abban, hogy a kormány hamarosan meghozza az újabb válságkezelő intézkedéseit, és a kulturális szféra leginkább kiszolgáltatott szereplőit sem hagyják majd védőháló nélkül”, teszi hozzá a közlemény.

A támogatási igénylések benyújtására várhatóan április elejétől kezdődően lesz mód.

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok