Index Vakbarát Hírportál

Na és az állatok vajon mit szólnak a járványhoz?

2020. március 25., szerda 15:25

Legutóbb 1956-ban fordult elő, hogy a budapesti állatkert több egymást követő napon zárva tartott. A legtöbb dolgozó home office-ban van, csak a gondozók járnak be etetni, de az állatok semmit nem érzékelnek abból, ami körülöttük zajlik.

Tömegek által látogatott helyekre egyedül bejutni mindig különleges élmény. Gondoltam, ha már én nem voltam ott, legalább megkérdezem Huszti István fotós kollégát, hogy milyen volt körbefotózni a bezárt állatkertet:

Nagyon jó volt, hallod. A sok bezártság után egy séta az üres állatkertben, különleges hangulata van.

A mostani bezáráshoz jó tudni, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert 1994 óta egyetlen napot sem volt zárva, több egymást követő napon pedig legutóbb az 1956-os forradalom idején, vagyis 64 éve. Most elég valószínű, hogy a koronavírus miatt hosszabb időre is zárva kell tartaniuk, mint akkor. 

Tíz napja alig látnak embert, de semmi változást nem veszünk észre az állatokon – cáfol rá előfeltevésemre Hanga Zoltán szóvivő, amikor rákérdezek, hogy akkor most boldogabbak-e az állatok, hogy nincs annyi ember. „Amúgy is vannak napok, amikor alig néhány tucat látogató van, hozzászoktak már ehhez.” Csúcsidőben egy nap tízezer ember is megfordul az állatkertben, ahhoz képest persze a mostani helyzet nagyon más.

Azok a dolgozók, akiknek a munkája otthonról is elvégezhető, home office-ban vannak. A gondozók sem járnak be mindennap, turnusokat alakítottak ki, ezek pedig néhány naponta váltják egymást. Hanga Zoltán azt mondja, hogy munka közben is ügyelnek az egymástól való távolság tartására, bár egy 12 hektáros területen ez nem okoz gondot.

És az állatok elkaphatják?

Mivel az emberiségnek jelenleg egyéb gondjai vannak, arról nincsenek kutatások, hogy az állatok elkaphatják-e a koronavírust. Kutyákon végzett tesztek azt mutatták ki, hogy nem, és tudósok szerint ez a legtöbb állatra igaz lehet. Hanga Zoltán azt mondja, hogy az ‘50-es, ‘60-as években volt rá példa, hogy az emberszabásúak, csimpánzok, gorillák elkapták a látogatóktól a tuberkulózist, ezután üvegfalakat építettek a legtöbb kifutó elé. Két neves kutató a Nature magazinban megjelent felhívásban arra figyelmeztetett, hogy ez a veszély a koronavírus esetén is fennállhat, ezért a biztonság kedvéért arra kérték a hatóságokat, hogy átmenetileg zárják le a turizmus és részben a tudományos kutatás elől azokat a nemzeti parkokat, ahol emberszabású majmok élnek.

(Címlapkép: Huszti István)

Rovatok