A komáromi Vásártéren a Pepita presszó mellett áll egy fémkonténer a nyílt füves tér szélén. A bódé oldalára több kéretlen graffiti mellett egy nagy piros ásót is felfújtak vizuális szolgálati közleményként, de a jelentése minden bizonnyal a helyieken kívül csak a régészeknek egyértelmű. Ez a konténer ma már majdnem muzeális értékű tárgy, hiszen az ideiglenesnek tűnő építmény évtizedekig az ország egyik legfontosabb ásatásának a főhadiszállása volt. Szerszámokat, ásatási dokumentációt, leleteket tároltak benne, itt kávéztak vagy nyitogatták a hűtőajtót azok a nemegyszer negyven fokos hőségben dolgozó régészek, akik 1992 óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem jelenlegi rektora, Borhy László régészprofesszor vezetésével dolgoznak a római limes, vagyis az egykori dunai határvonal menti ókori város, Brigetio feltárásán.
Ami itt a föld alól előkerült, bőven túlmutat azon, amit egy provinciális kisvárossal kapcsolatban feltételeznénk.
az elmúlt közel 30 évben Olyan falfestményeket találtak itt, amelyek mai ismereteink szerint az ókorban gyakorlatilag párhuzam nélküliek, és amelyekkel kapcsolatban a római geometria történetében is egyedülálló felfedezésekre jutottak a magyar kutatók. de itt került felszínre többek között a világ ma ismert legkorábbi Ovidius-portréja is, és több látványos épületet is feltártak a régészek.
Vagyis egy szellemi értelemben és anyagi kultúráját tekintve is kiemelkedően igényes világ emlékei bukkantak elő egy egykor teljesen multikulti városból, ahova Belső-Anatóliától Germánián át Dél-Galliáig mindenhonnan érkeztek betelepülők és kereskedők, sőt, egy időben művelt szírek adták a népesség javát.
Ha Brigetio jelentőségét hangsúlyozni szeretnénk, akkor azt mondhatjuk, hogy katonai szempontból a harminc legfontosabb olyan település között volt, ahol légióállomás működött a Római Birodalomban.
– mondja Borhy László régészprofesszor az Indexnek a mai Szőny-Komárom területén található egykori római városról.
Az egész történet úgy kétezer évvel ezelőtt kezdődött. Amikor a rómaiak az 1. században megérkeztek a mai Tata, Tatabánya és Esztergom környékére, a területen az azalus törzs élt. A rómaiak a hódítók szokásához híven, az eredetileg erődítmény jelentésű Briga kelta helységnevet rögtön latinosították. De nemcsak a városnév változott Brigetióra, hanem a népesség is romanizálódni kezdett, és valamikor a század vége felé, a Flavius-dinasztia idején már Rómát képviselő elöljárók kerültek az egykori törzs élére. Az 1-2. század fordulóján így nézett ki a város:
Az elrendezés ismerős lehet Aquincumból, ahol mindezek az elemek szintén megvoltak, és ma is azonosíthatók Budapesten belül. Az első századokban Pannónia dunai határvonalát négy tábor védte: a mai Bécs területén lévő Vindobona, a mai Bécstől keletre fekvő Carnuntum, Brigetio és Aquincum. Amikor Pannóniát 106 körül két részre osztották, Brigetio Pannonia Superior, vagyis Felső-Pannónia központja, Carnuntum fennhatósága alá került Vindobonával egyetemben. Vagyis voltaképpen Brigetio egy provinciális kisváros volt, de
a kiszámítható jövedelemmel rendelkező 10 ezer katona, a Canabae városrészben élő szintén 10 ezer körüli kiszolgáló lakosság és az ugyancsak 10 ezres polgárváros eléggé vonzó volt ahhoz, hogy Brigetio felkerüljön a Római Birodalom kereskedelmi térképére.
Sőt, ez a terület pont attól igazán érdekes, hogy akármennyire is provincia volt, Brigetio pedig a provincián belül akármennyire is kisváros, a katonaság jelenléte és a kapcsolatrendszere idevonzotta a kultúrát és a tudományt. Hogy itt csak egy emléket emeljünk ki a sokból: a canabae fazekasnegyedéből a péksütemények nyomónegatívjait előállító olyan pozitív forma került elő, amin egy 7-8 soros szerelmes versike volt, ráadásul időmértékes verselésben, amit egy helyi fazekas írt a nyomóformára, és egy helyi pék rendelt meg.
Brigetióról viszonylag kevés írásos forrásunk van. Az egyik legizgalmasabb a legutolsó, amelyben egy későrómai történetíró, Ammianus Marcellinus arról számol be, hogy 375. november 17-én az akkor már 11 éve uralkodó Valentinianus császár agyvérzést kapott, és meghalt Brigetióban. Az eset egy olyan béketárgyaláson történt, amely egy hosszú évek óta húzódó, mindenféle cselszövéssel tarkított kvád-római ellenségeskedést volt hivatott lezárni, de a római szempontból barbárnak minősülő kvádok olyan békefeltételekkel álltak elő, hogy szó szerint megütötte a guta az épp galliai hadjáratáról hazatérő római császárt. A történet szerint a tragédia bekövetkeztét számos jelből előre meg lehetett volna jósolni, de a császár ezekkel nem igazán foglakozott.
Több, mint másfél ezer év múlva, 1992-ben Komárom városa felkérte a római hadtörténetből frissen doktorált, épphogy kinevezett fiatal tanársegédet, Borhy Lászlót, hogy vállalja el a komáromi Vásártéren tervezett ásatások vezetését, hogy kiderüljön, valóban vannak-e római kori épületek a földfelszín alatt.
a régészek A legelső helyszíni bejáráson egy ötvenforintos bankjegyet találtak a fűben, és mint rendes ókorosok, akik tudják, hogy a kedvező jeleket nem szabad figyelmen kívül hagyni, ezen a helyen nyitották meg az első ásatási szelvényt.
Hogy mennyi szerepe volt az ötvenesnek abban, hogy a régészek a Vásártéren feltárták a brigetiói polgárváros központjának szabályos derékszögű utcákkal tagolt, úgynevezett insulás rendszerben elhelyezkedő, egymással párhuzamosan futó lakóházait, nem tudni, mindenesetre az ötvenest gondosan beragasztották az 1992-es ásatási naplóba.
Persze ennél némileg fontosabb eredmények is bekerültek a dokumentációba, mint például az, hogy ezeknek az 50-60 méter hosszúságú házaknak főként az északi részét a rómaiak nagyon gazdagon díszítették falfestményekkel, padlófűtés, 3-4 méteres pince volt bennük, csatornázottak voltak. A lakórészt raktárak, udvarok követték, és ugyanezen polgárvárosi területen feltártak egy iparosnegyedet is.
Az épületek feltárása ellenére 1994-ben a városvezetés arra készült, hogy beszünteti az ásatások támogatását, mert bár a feltárt épületek az alaprajzaik szempontjából gyönyörűek voltak, de a brigetiói kőfalakra is elhordták a középkorban, ezért a huszadik század végén már nem lehetett igazán látványos romokat feltárni a területen, amiket be lehetett volna mutatni a látogatóknak. Vagyis úgy tűnt, nincs értelme folytatni.
Az ásatás igazi fordulata azonban még csak ekkor jött el. Amikor Borhy Lászlót 1993-ban heidelbergi tanársegédként mindössze két hétre engedte el németországi főnöke a brigetiói ásatásokra, csapatával rábukkantak egy olyan falfestmény törmelékhalmára, ami azt sejttette, hogy komoly lelettel van dolguk. Két hét alatt azonban nem lehetett csodát tenni, így önmérsékletet tanúsítva egyszerűen visszatemették a területet. A következő évben Borhyék a magyar régészetben mérföldkőnek számító módszertani újítással élve már a Képzőművészeti Egyetem Restaurátorképző Intézetének hallgatóival tértek vissza a terepre, és az ő közreműködésükkel rétegről rétegre haladva szakszerűen bontották ki az omladékot, így az egy kupacban elhelyezkedő felületeket sikerült egyben tartani.
Már az ásatáson is kibontakozott egy-két gyönyörű falfestménytöredék: először egy jobbra lépő párducot ábrázoló kép tárult fel, aztán egy ennél is többet ígérő, ágaskodó lovat tartó nőalak került elő.
Az utóbbit, az úgynevezett kozmológiai mennyezetfestményt 1994 és 1996 között tárták fel teljesen, és a szenzációs eredmények miatt a város nemhogy nem zárta el a forrásokat, hanem az akkori polgármester megígérte, hogy múzeumot is biztosítanak a páratlan leleteknek. Az intézményt Klapka György Múzeum néven 1996-ban meg is nyitották, a mennyezetfestmény restaurálását és értelmezését pedig az elmúlt másfél évtizedben sikerült is elvégezni.
Az már csak tudománytörténeti hab a tortán, hogy amikor Borhy László és munkatársa, a Klapka Múzeumot máig igazgató Számadó Emese és csapatuk 1993-ban megérkeztek ásni a Vásártérre, épp egy cirkusz szedte a sátorfáját. A ketrecekben nagymacskák nézelődtek álmosan, a Vásártéren pedig egy elszabadult ló vágtázott körbe-körbe.
Rendkívül magas színvonalú, nagy mennyiségű és remek állapotú falfestmények kerültek elő egy olyan időszakból, amikor már sem Rómában, sem Itáliában nem készítenek a Brigetióban feltártak színvonalával vetekedő falfestményeket. Nem beszélve arról, hogy olyan tematikát ábrázolnak, amik az ókorban jelenlegi ismereteink szerint majdnem párhuzam nélkül állt
– mondja a Brigetióban talált falfestményekről Borhy. A régészprofesszor hosszú éveken keresztül dolgozott a kozmológiai mennyezetfestmény értelmezésén, amelyből tényleg páratlan program rajzolódik ki.
a központi részén egy nőalakot és egy lófigurát ábrázoló kép nagyon bonyolult tér- és időszimbolikát jelenít meg.
A kép sarkaiban látható négy női büszt az évszakok megszemélyesítői, az idő állandó körforgására, az örökkévalóságra utalnak, aminek teréül az ókori asztrológiában az eget, az univerzumot képzelték. Hasonlóan a római Pantheon tetején látható kör alakú nyíláshoz, az oculushoz, falfestészeti eszközökkel itt is ugyanaz a szimbólum jelenik meg: egy kör alakú szentély párkányzatát látjuk, amit síkban kiterített oszlopok támasztanak alá. A lebegő zöld köpenyével körbevett nőalak Androméda, a hassal a szemlélő felé forduló ló Pegazus. A két figura egy-egy csillagképnek felel meg, amelyek az ókori felfogás szerint az egész univerzumot körülölelő legmagasabb és legtávolabbi pontjai az égboltnak. Vagyis a kupolanyílásában gyakorlatilag a világmindenség képe jelenik meg.
Borhy László azt mesélte, hogy egy archeozoológus kollégája hívta fel a figyelmét arra, milyen különösen riadt a ló tekintete, és mennyire ki vannak tágulva az orrlyukai. Persze, hiszen drámai pillanatnak vagyunk tanúi. Bellerophón épp az Athénétől kapott arany lószerszámokat veti rá Pegazusra, és rántja vissza a lovat, hogy befoghassa; a visszarántás pillanatát ábrázolja a kép. S ha már Andromédát, a szépséges etióp királylányt látjuk a központi képen, nem meglepő, hogy az őt megmentő szerelmese, Perszeusz is feltűnik a római ház egy másik helyiségének falfestményén, amit szintén feltártak a régészek.
A számtalan apró részletből felépülő falképciklus sokrétű történetét pár sorban leírni lehetetlen. Az egészen biztos, hogy
A korszakban ritka színvonalas festő és egy nagyon gazdag megrendelő találkozásának lehetünk a szemtanúi.
Ugyanakkor a Brigetióban feltárt falfestményeknek nemcsak a kvalitása döbbenetes. A restaurátorok ugyanis észrevették, hogy egymástól 29 centiméterre lévő bekarcolások, körzőnyomok láthatók a központi falképen, ami alapján elkészítették a festmény kiszerkesztésének a menetét is, ezáltal tudható, hogy a képet hogyan helyezték el a dongaboltozaton a korabeli mesterek.
Ez az ókori geometria történetében is teljesen egyedülálló megfigyelés, ilyen szerkesztés-rekonstrukcióra utaló lelet nincs másik az ókori falfestészet köréből
– mondta Borhy László.
A polgárváros egy másik épületéből szintén remek festmény került elő: egy oroszlán- és párducbőrrel ábrázolt szíriai, palmürai katonákat mutató lakomajelenet. És hogy miért kerültek a képekre szír katonák? A válasz Brigetio multikulti jellegével van összefüggésben. Ugyanis a város történetének hosszú évszázadai alatt számtalan nációból kerültek ide kereskedők és katonák is, akik aztán megtelepedtek. A 2. század végén, a I3. század elején civis Surusok, azaz szír polgárok is bevándoroltak a városba, a 3. században jelentős szír lakosság élt Brigetióban. Idővel annyira meggazdagodtak, hogy bekerültek a helyi elitbe is, sőt, a városvezetésig vitték.
Komárom térségében 2013-ban kritikus szintet ért el a Duna vízszintje, ekkor határozta el a város vezetése, hogy gátrendszert épít. A beruházás eredeti nyomvonalán azonban értékes régészeti lelőhelyre bukkantak, és ezért a gát eredeti terveit módosították. 2014-től négy éven keresztül komoly városi és központi támogatással kezdődött meg az egykori katonaváros, a canabae feltárása, amely a korábbiakhoz képest jóval nagyobb volumenben zajlott: több pénz, és így évente az addig szokásos egy hónap helyett fél év állt a régészek rendelkezésére az ásatásokra.
2017-ben fejeződött be egy hatalmas, közel 1500 négyzetméteres, padlófűtéselemekkel ellátott fürdőépület négy évig tartó ásatása.
Az impozáns fürdőépületen túl egész utcarendszereket, gabonatároló épületeket is találtak, 2014-ben pedig előkerült az első ismert ókori Ovidius-ábrázolás a költő nevének feliratával. A leletet egy 2016-os konferenciát követően jelenleg éppen Sanghajban publikálják. A 3. századból származó karikatúráról Borhy László azt mondja, hogy az összefüggés
körülbelül olyan, mintha egy nyírségi vályogvető lerajzolná a vályogtéglára petőfi sándort, és ráírná a nevét.
Az általános műveltségi szintre jellemző, hogy a canabae fazekasnegyedéből került elő az időmértékes verselésben írt szerelmes üzenetet ábrázoló sütőforma is, egy 18 éves korában meghalt fiút pedig úgy tituláltak a szarkofágján, mint az összes szabad művészetben kicsiszolt férfit.
Pár évvel ezelőtt légifelvételeken szúrták ki, hogy az egykori legiotábor területén, ahol ma egy szántóföld terül el, egy impozáns, nyugati irányban apszisban végződő épület bújik meg a földfelszín alatt. Az épület feltárása 2017-ben fejeződött be, és amellett, hogy egy csodálatos alaprajzú – minden bizonnyal – középület került elő, a feltárt rommal egy másfél évezredes titkot is megoldottak a tudósok.
Nem lehetett tudni ugyanis, hogy Valentinianus császár halála, amelyről Ammianus Marcellinus írt, egészen pontosan hol történt Brigetio legiotáborában. Viszont a 2017-ben feltárt apszisos épület későrómai építmény, sőt, csak Valentinianus korából származó épületrészekből áll. Az ásatások során pedig olyan tetőfedő-tégla töredékek kerültek elő, amelyeken szintén a császár uralkodásához köthető bélyegek láthatók. A régészek azt feltételezik, hogy ebben a valószínűleg reprezentatív célú épületben fogadhatta a császár a kvád követeket, és itt üthette meg a guta.
Borhy László szerint az ásatások eredményei azt mutatják, hogy Brigetióban igény és képesség is volt a római életvitel megvalósítására. Ez megmutatkozik az épületek belső kialakításában, a padlófűtés-rendszerek és a falfestészeti díszek elkészítésében.
Ezeket a mestereket ide kellett tudni hívni valószínűleg messzi földről, azokat a nyersanyagokat, amikkel a falfestmények színeit kikeverték, meg kellett tudni fizetni, és kellett, hogy legyen egy olyan szellemi igény, ami olyan témák falra helyezését rendelte meg és valósíttatta meg, mint amiket itt látunk. És kellettek hozzá olyan művelt emberek, akik ezeket a témákat megértették, felfogták, tehát olyan magasan kulturált lakosság, akik áldoztak a kifinomult életformára
– mondta a régészprofesszor. Egy 3. századi történetírótól, a Pannóniában helytartói tisztséget is viselő Cassius Diótól azt is tudjuk, hogy a tartományt a Római Birodalom egyik legzordabb vidékének tartotta, ahol se jó bor nincs, se olíva nem terem, ahol a hideg klíma miatt az emberek ágyékkötőt tekernek maguk köré ( szerinte az ágyékkötő „panna” szóból származik a Pannónia elnevezés is). Nagyon úgy tűnik tehát, hogy itáliaiként a helytartó eléggé utálta a pannon térséget, mert azt az életmódot, amit szenátori rangú férfiként megszokott Itáliában, itt nem tudta teljesen biztosítani magának. De egy részét mégiscsak meg tudta valósítani, mert például a polgárvárosban egy pince feltárása során előkerültek mineralizálódott olíva és datolya bogyók, amelyek azt mutatják, hogy ezeket a termékeket igenis ideszállíttatták a mediterrán térségből.
Borhy László kutatásai arra is rámutattak, hogy Brigetio feltehetően egy katonai és egy polgári amfiteátrummal rendelkezett, hasonlóan, mint Aquincum. Ezeket az épületeket még nem tárták fel, de egy különleges építési feliratából tudjuk, hogy
az egyik polgármester a brigetióban állomásozó katonák számára saját pénzéből egy 70 láb hosszú pódiumot építtetett a hozzátartozó üléshelyekkel a város polgári amfiteátrumában.
Ez azért izgalmas, mert a rövid feliratból számtalan dologra lehet következtetni, leginkább arra, hogy a város lakói minden bizonnyal évtizedeken vagy évszázadokon keresztül látogathatták a korábban épült katonai amfiteátrumot, és amikor felépült a 3. század elején a polgárvárosi amfiteátrum, ellenszolgáltatásnak számító gesztusként a katonák is kaptak ott egy elkülönített, előkelő szektort.
Brigetio három ókori városrészének egyike sem látogatható ma a nagyközönség számára, mert még egyik helyszínen sem tudtak kialakítani olyan romterületet, amely az aquincumihoz hasonlóan elérhető közelségbe hozná a feltárt épületeket a látogatókhoz. Ha valaki elmegy a lelőhelyekhez, visszatemetett feltárásokat talál – persze kivéve a nyaranta zajló ásatások idejét, amely munkálatok ma már Borhy László utódja, Bartus Dávid vezetése mellett zajlanak az egykori legiotáborban.
Bár a kilencvenes években a polgárvárosban alapvetően fontos épületmaradványokat találtak a régészek, ezek inkább számítógépes rekonstrukció segítségével idézhetők meg, a megmaradt épületromok nem elég látványosak ahhoz, hogy abból romterületet alakítsanak ki.
Azonban mind a Canabae nevű katonaváros területén feltárt impozáns fürdő épülete, mind pedig a legiotáborban talált reprezentatív apszisos épület romjai fantasztikus élményt nyújthatnának a közönségnek.
Borhy László szerint azonban a fürdőépület elhelyezkedése nem kedvez a turisztikai célú hasznosításnak, mert közel fekszik a kelet-nyugati irányú vasútvonalhoz, és nehezen lenne megközelíthető. Azonban
a jelenlegi tervek szerint az apszisos végződésű Valentinianus-kori épület idővel bemutatható és megközelíthető lenne, és kellően látványos is egy romterület létrehozásához.
Amennyiben biztosítható a projekt megfelelő támogatása, akkor a tervek szerint az apszisos épületet egy sátor alatt mutatnák be, de mellette egy 40 méter hosszan fekvő csatorna egy részlete is látható lenne, mindezt pedig egy fogadóépülettel toldanák meg. A tervekben az is szerepel, hogy a régészeti parkhoz tartozna a legiotábor többi területe is, amelyen nyaranta látványásatásokat szerveznének, ahova elsősorban diákok jelentkezését várnák. A tábor 2019-ben feltárt északi kapuja mellett pedig egy játszótér épülhetne.
Egyébként az elmúlt csaknem harminc évben a mindenkori komáromi városvezetés kiemelten odafigyelt a római kori múltra. Ez nemcsak abban nyilvánult meg, hogy 1996-ban Komárom városa kialakította a Klapka György Múzeum épületét a szenzációs régészeti leletek bemutatására, hanem kiszámítható finanszírozást is biztosítottak a brigetói feltárások évenkénti folytatására.
Komárom jelenleg is komoly összeget invesztál abba, hogy a leleteket bemutató múzeum új épületbe költözhessen,
a város hozzávetőlegesen egy milliárd forinttal támogatja ennek kialakítását,
további 250 millió forintot pedig pályázati pénzből fedeznek. Számadó Emese, a brigetiói ásatások egyik vezetője és a Klapka György Múzeum igazgatója elmondta, hogy az új múzeumépület minden 21. századi igényt ki fog elégíteni, modern és látványos lesz, nagy belső tereiben pedig épületrekonstrukciókkal és nagy kiterjedésű falfestményekkel is fognak találkozni a látogatók, de a virtuális valóság eszközeit is bevetik majd annak érdekében, hogy megidézhető legyen Brigetio két évezreddel ezelőtti élete.
Amióta 1992-ben elkezdődtek a brigetiói ásatások, minden évben diákok is csatlakoztak a feltárásokhoz. Az első két évben még helyi középiskolások vettek részt a munkálatokban, azonban a harmadik évtől kezdődően az Eötvös Loránd Tudományegyetem ókoros régész szakos hallgatóinak vált gyakorlati terepévé Brigetio, az elmúlt évtizedekben közel 500 diák kapott itt gyakorlati képzést, és sok szakdolgozat, disszertáció, habilitációs értekezés is született a kutatásokból.
Idén januárban az ELTE és Komárom városa együttműködési megállapodást írt alá, amely az elmúlt évtizedek gyakorlatát hivatalosan is rögzíti immár, nevezetesen, hogy az ókoros, azon belül pedig a római provinciákkal kapcsolatos régészeti gyakorlati, muzeológiai és kulturális örökségvédelmi képzések Komáromba kerülnek, és az új múzeumépületben az erre külön kialakított Tudásközpont szemináriumi termeiben zajlanak majd.
Brigetio három településrészének összterülete valaha 800 hektárt tett ki. Borhy László elmondása szerint ennek mindössze 2-3%-át ismerjük jelenleg.
Ha belegondolunk abba, hogy az első hivatalos magyarországi tudományos feltárást, Aquincum ásatását Schönvisner István vezetésével 1777-ben kezdték el, és az óbudai leleteknek is csak egy töredékét ismerjük annak ellenére, hogy 250 év alatt szép nagy, összefüggő területeket tártak fel és mutattak be, akkor belátható, hogy Brigetióban még több száz évnyi ásnivalót rejt a föld.
(Borítókép: A Klapka György Múzeumban homokágyon nyugszik a kozmológiai jelenetet ábrázoló falfestmény. Fotó: Rostás Bianka / Index)