Index Vakbarát Hírportál

Banksynek nem kell Batman, ha vannak egészségügyi dolgozók is

2020. május 7., csütörtök 08:44 | aznap frissítve

Új Banksy-alkotás jelent meg Southampton központi kórházában, írja a BBC. 

Az anonimitásáról híres brit graffitiművész a kórház vezetőségével együttműködve készítette el a kb. egy négyzetméter nagyságú festményt. A képen egy fiú látható, aki a képregények szuperhősfiguráit, Pókembert vagy Batmant most egy másik hősre cserélte le: egy kórházi dolgozóra.

Banksy egy üzenetet is hagyott a kórház dolgozóinak, amiben azt írta:

Köszönöm mindazt, amit értünk tesztek. Remélem, ez a kép kicsit színesebbé teszi a napjaitokat még akkor is, ha a kép maga csak fekete-fehér. 

A festmény őszig a kórházban marad, utána viszont aukcióra bocsátják, a befolyó összeget pedig az egészségügyi dolgozóknak ajánlják fel. A BBC a kórház dolgozóit is megkérdezte a képről, az egyikük például azt mondta:

Amikor sétálsz, és körülötted minden a kórházzal kapcsolatos, akkor jó látni egy ilyen képet. Megmelengeti az ember szívét, hogy valaki ezt értünk csinálta.

Banksy egyik korábbi műve is reagált már egyébként a koronavírusra, a Jan Vermeer van Delft Leány gyöngy fülbevalóval című alkotásának mintájára készült falfestmény Bristolban – vagy az alkotótól, vagy valaki mástól – még szájmaszkot is kapott. Banksy műveivel idén mi is találkozhattunk Magyarországon az április végéig tartó Banksy-kiállításon.

Rovatok