Teljesen érthető, ha valaki azt mondja, ezekben a hetekben az utolsó dolog, amit csinálni szeretne, hogy járványos könyveket olvas. Viszont az az igazság, hogy a járványokról elég izgalmas könyveket lehet írni, és nem csak magas irodalmi színvonalú, elgondolkodtató klasszikusokat, mint amiket a múltkori cikkünkben ajánlottunk, hanem kikapcsolódásra tökéletesen alkalmas szórakoztató irodalmat, vagyis minőségi ponyvát is. Ajánlunk öt ilyen regényt.
Az egyik legnépszerűbb francia író regénye látszólag a hetvenes évek feminizmusára adott reakció, de valójában annál sokkal több: kiállás a férfiak és nők, minden ember egyenlősége mellett. A nyolcvanas évek Amerikájában járunk, amikor egy agyvelőgyulladás-járvány kezd pusztítani a világban. A betegség csak a nemzőképes korú férfiakra jelent veszélyt, számukra viszont halálos. Ha kasztráltatják magukat, túlélhetik a járványt, de erre nagyon kevesen, alig tíz százaléknyian hajlandóak közülük. Így aztán a nők az élet minden területén átveszik a férfiak szerepét, az amerikai elnök pedig egy férfigyűlölő nő lesz.
A regénye főhőse, Dr. Martinelli egyike az úgynevezett védett férfiaknak. Azok közé a tudósok közé tartozik, akiket még a járvány kezdetekor egy gyógyszergyár területén karanténba zártak, hogy biztonságban, minden erejükkel a betegség ellenszerének kifejlesztésén dolgozzanak. Csakhogy Martinelli számára egyre világosabb lesz, hogy a nők egy része egyáltalán nem vágyik arra, hogy megtalálják az ellenszert, mert semmi kedvük visszaadni újonnan szerzett hatalmukat. Miközben Martinelli ellenszélben dolgozik a gyógyszeren, és megdöbbenve figyeli az új világ kiépülését, amelyben a férfiak másodrendű állampolgárok, kénytelen saját magával is számot vetni.
Bár a Védett férfiak a hetvenes években íródott, megdöbbentően frissnek hat ma is. Sőt, Merle mintha előre látott volna bizonyos dolgokat: a gondolatok, amelyek Martinelli fejében lezajlanak, pont azok, amiket mostanában a MeToo kapcsán olvashattunk. A doktort joggal háborítja fel az életben maradt férfiakkal szemben kialakuló megalázó, szexista hangnem, joggal sérelmezi, hogy egyre több nő csak a szexuális tárgyat látja benne (miközben élvezi is a helyzetet, mert Martinelli legjellemzőbb tulajdonsága a hiúság), de az csak lassan esik le neki, hogy korábban pont így viselkedett ő is. Mindez persze nem mentség, ezt egyre több nő is így gondolja, ezért megszerveződik az ellenállás és elindul a küzdelem a férfiak megmentéséért.
Merle-t elsősorban nem a járvány, hanem a járvány nyomán kialakuló új társadalmi rend érdekli, de beszámol arról is, hogy jelennek meg a katasztrófa politikai, gazdasági haszonélvezői lényegében már az első pillanatokban. “Megkérdeztem Anitától, milyen következményekkel járt a nők tömeges bekapcsolódása az ország gazdasági életébe. Tárgyilagosan válaszolt. Először is megjegyezte, hogy az Egyesült Államokban a járvány előtt sokkal több munkásnő dolgozott minden területen, mintsem gondolta. És ami lényegesebb: alacsony beosztásuk igen sok esetben egyáltalán nem felelt meg a képességeiknek. A gyors előléptetés tehát nem hozta őket zavarba. Többségük kiválóan alkalmazkodott az új helyzethez”. (matalin)
“Nyugtalanul aludt; ahogy föltápászkodott, gyöngének érezte magát, szédült. Határozottan rosszabbul volt, mint előző este, amikor úgy egy órával vacsora után belázasodott, és hidegrázás tört rá. Maláriám van, gondolta, bár megelőzésül gondosan szedte a klorokinolin-foszfátot. Az volt a baj, hogy alig lehetett elkerülni a moszkitófelhőket, amelyek esténként előrajzottak a mocsaras dzsungel rejtett pocsolyáiból.”
Az orvosi ponyvaregények királya, Robin Cook természetesen a járványokkal is foglalkozott terjedelmes életművében. Bár legsikeresebb könyve a Kóma, nem kétséges, hogy a koronavírus terjedése alaposan megdobja a Járvány eladásait is. Cookot az ebola 1976-os felfedezése inspirálta a Járvány megírására. Abból indult ki, hogy az afrikai betegség milyen könnyen átjuthatna más kontinensekre, és milyen könnyen alakulhatna ki egy ebolajárvány az Egyesült Államokban is. Tehetséges jósnak bizonyult, mert a 2014-es nyugat-afrikai ebolajárvány valóban ijedtséget okozott Afrikán kívül is. Abban is igaza volt, hogy a betegség a segélymunkások közvetítésével jutott el Amerikába, de szerencsére a valóságban nem alakult ki olyan súlyos a helyzet, mint Cook könyvében.
A Járvány persze egy ponyva, így sem az írás minőségével, sem a könyvben állított tudományos tényekkel szemben nem lehetnek nagy elvárásaink. Még úgy sem, hogy Robin Cook eredeti szakmáját tekintve orvos, aki állítása szerint azért fogott orvosi krimik írásába, hogy minél szélesebb körben terjeszthessen hasznos ismereteket a betegségekről. Főhőse, Marissa Blumenthal, a Járványfelügyeleti Központ fiatal munkatársa eleinte nagyon megijed az elsősorban a kórházakban terjedő ebolától, de aztán győz benne a kötelességérzet, és nyomozásba kezd. Először a vírus terjedésének útját akarják felderíteni, hogy miként kerülhetett az országba, aztán Marissa rájön arra is, hogy nem biztos, hogy csak a véletlenek alakították a járvány terjedését.
Sajnos csak a Járvány egyik, jóval erősebb szála fókuszál az ebola elleni harcra, a szerző legalább ennyi időt szentel Marissa bonyolult magánéletének taglalására. Nem kevesebb, mint három férfi között őrlődik, ennek fényében igazán dicséretes, hogy van ideje az ebolával is foglalkozni. Az a vonal viszont jóval hitelesebb, amelyik azt mutatja be, hogy egy pályakezdő, fiatal orvosnak, pláne ha nő, milyen keményen kell kepesztenie a patriarchális és hierarchikus orvosi közegben. (matalin)
Mindig hátborzongató olvasni valamit, és arra gondolni, hogy hm, ez akár meg is történhetne, aztán két évvel megtörténik. Amikor március végén Budapest majdnem töküres belvárosában sétáltam, arra gondoltam, hogy vajon ilyen lehetett-e a Severance főszereplőjének, ahogy átélte egy világjárvány kezdetét, figyelte maga körül az egyre több home office-be kényszerült kollégát, az elhagyott autókat, az üres megállókat. Ling Ma könyvében a járványt egy Shen Fever nevű kórság okozza, ami a nevéhez híven Kínából érkezik, de nem száraz köhögést vagy tüdőgyulladást eredményez, hanem egy zombiszerű állapotot. De a zombiság itt nem agy-, lép-, meg májevést jelent, inkább egy transzállapotot, amitől az ember újra és újra és újra megismétli életének egy fontos elemét, miközben a tudata már rég lekapcsolt, a teste pedig rohad szét. Vannak, akik hónapok óta csak sminkelik magukat, vannak, akik megszállottan terítik meg a családi asztalt.
A regény főszereplője Candace, akit párhuzamosan ismerünk meg a járvány felbukkanása előtt, és a járvány pusztítása után, amikor már túlélők egy csoportjához csatlakozik. Igen, ő maga is túléli, de a Severance lényege nem is az, hogy ki éli túl, és ki hal meg, még akkor sem, amikor az egyik történetszál elkezd egy kiscsoportos Walking Deadre hasonlítani. Hanem az a tipikusan előző évtizedi tengődés, céltalanság és ambíciónélküliség, amit Candace megtestesít huszonévesként, és amitől egyszer és mindenkorra meg kell szabadulnia, ha ebben a világban túl akar élni. A könyv címe egyszerre jelent végkielégítést és elszakadást is, és pont ez a folyamat megy végbe a történt mindkét szálában, a munkahelyen, és úgy általában a világban, ahol egy fiatal, ráadásul ázsiai származású nőnek meg kell tanulnia a saját útját járnia. A Severance zombiregény, járványregény és millenial-regény egyszerre, a nagy kár csak az, hogy az amerikai sikerei és díjai után magyarul nem jelent meg, ezért idézni sem tudok belőle. (klág)
“Kissé alkonyodott. A kert tömve volt vendégekkel. Már megszokták a vesztegzárat, már tréfálkoztak a drótsövény külső vonalán táborozó katonákkal... Csak egy hipochonder különítmény, élükön Villiersnével (akinek a férje Szingapúrban szerkesztő), ájuldozott a szobájában, és valamennyien keresték magukon a bubópestis nyomait. A boy félóránként drámai, de hivatalos hangon jelentette Markheitnek, hogy valamelyik vendégnek a percei meg vannak számlálva.”
A járványos könyvek általában nem viccesek, Rejtő viszont az, és a Vesztegzárat nem véletlenül tartják az egyik legjobb művének, amiből készült filmes és színházi adaptáció is, hiszen már az alaphelyzete megragadja az ember figyelmét. Rejtőnek rengeteg könyve játszódik Afrikában, azon belül is az idegenlégióban, a Vesztegzár helyszíne viszont a fiktív Kis-Lagonda szigete, a történet pedig egyszerre idézi meg a gyarmatosítást az európaiak szemszögéből, és hozza össze az egészet a krimivel.
A történet szerint váratlanul kitört bubópestis miatt lezárják a patinás Grand Hotelt, így hőseink karanténba kerülve kénytelenek valahogyan túlélni azt a bizarr helyzetet, hogy dzsentrik, előkelőségek, katonák, helyiek és mindenféle szedett-vedett társaság napokra összezárva maradnak egy paradicsomi hely luxusszállodájában. Ugyan járványügyileg nem a legtudományosabb megközelítést alkalmazza az író (spoiler: nem véletlenül), cserébe a Rejtőre jellemző zseniális humor, a lehetetlen helyzetek és a váratlan csavarok a szerző egyik legszórakoztatóbb könyvévé teszik a Vesztegzárt, amelynek nyitójelenete majdnem olyan kultikussá vált az évek során, mint az a bizonyos kagylónyeles kés a kocsmatöltelék hátában a Piszkos Fredben. (sajó)
“A nulladik beteget bezárták egy üres házba a falu másik végén. Tizenkét éves fiú volt. Kezét-lábát műanyag zsineggel összekötözték. A gyerek biztosan próbált kiszabadulni, mert ahogy feszegette a zsineget, a csuklóját meg a lábát is szétvágta vele, mégsem vérzett. A többi sebénél sem láttam vérnyomot, még a hiányzó jobb nagylábujja helyén sem. Vergődött, mint egy vadállat, morgását pedig félig elnyelte a szájába tömött textil."
Az a járvány, ami a kínai Csungking tartomány egyik istenhátamögötti falujában kitör, sokkal rémisztőbb a koronavírusnál. Kevés klisésebb húzás létezik, mint amikor összeboronálják a zombikat és a világjárványokat a popkultúrában, azonban Max Brooks 2006-os regénye a műfaj legjobbjaihoz hasonlóan azzal csavart a formulán, hogy egy ritkán bemutatott aspektusból mutatta be, mivé válik a Föld, ha egy vírus miatt elszabadul a zombiapokalipszis. A könyv legnagyobb húzása, hogy voltaképpen antológiaszerűen meséli el azt az akár évtizedekre visszanyúló történetet, ahogyan egy zombijárvány tönkretette a bolygónkat.
A mesélő gyakorlatilag újságíróként, az általa meginterjúvolt túlélők nézőpontján keresztül meséli el, hogyan éli meg az átlagember vagy éppen egy magas beosztású katonai vezető ezt a világkatasztrófát. A zombis filmek és könyvek a legtöbbször a napról napra élő szerencsétlenek szenvedésein keresztül mutatják be, hogy milyen borzalmas, ha élőhalottak lófrálnak milliószámra az utcákon, a Z világháborúban viszont van valamiféle valós háborús tudósítás iránti vágy, hogy ne csak egy-egy random katona öldökléseit hallgassuk, hanem azt is megértsük, hogy egy ilyen járvány milyen hatással volt a gazdaságra, az egyházra vagy a bolygó ökoszisztémájára.
Nagyon fontos, hogy senkit se tántorítson el a Brad Pitt-féle filmadaptáció, ami látványos tömegjelenetei ellenére csak egy ezredik zombis katasztrófafilm lett, és egyáltalán nem adja vissza a könyv fő vonzerejét jelentő haditudósítói stílust. Helyette érdemes meghallgatni a 2007 hangoskönyvet, ami sokkal jobban visszaadja, hogyan lett volna érdemes filmen feldolgozni a témát, ráadásul olyanok olvasnak fel benne, mint Mark Hamill, Martin Scorsese (!), Simon Pegg, Masi Oka, Alfred Molina, John Turturro vagy egy bizonyos Frank Darabont, aki nem mellesleg a Walking Dead első (és máig legjobb) évadáért is felelt. Ebből a filmmel ellentétben sokkal jobban kidomborodik, hogy Brooks mennyire realista fejjel közelítette meg a témát, és milyen részletekben gazdagon mutatja be, hogyan mondott csődöt a világpolitika, a multicégek és a nagyhatalmak egy ilyen helyzetben. (sajó)
(Borítókép: 1990-ben olvas egy pár könyvet a Central Parkban, New Yorkban. Fotó: Barbara Alper / Getty Images Hungary)