Index Vakbarát Hírportál

Idén már nem nyit ki a Kertem a Városligetben

2020. május 17., vasárnap 12:06 | aznap frissítve

Nem kapott helyszínt, ezért idén már nem nyit ki a Kertem sörkert a Városligetben, ezt a vendéglátóhely a Facebookon jelentette be vasárnap.

Kerestük a Kertemet, hogy miért nem kaptak helyszínt, de egyelőre nem válaszoltak. Négy éve a szórakozóhelynek a Városliget átépítése miatt kellett elköltöznie az eredeti helyéről, hiszen a Városliget Zrt.-től bérelték a területet. Akkor a volt Hungexpo-telekről, ahol a Magyar Zene Háza épül, átmentek egy sarokkal arrébb, az egykori Főkert telephely mellé. A poszt alapján idén már ide sem kaptak engedélyt, ami azért is különös, mert nagy szabadtéri helyszínként a Kertem arra is alkalmas lenne, hogy az emberek tisztességes távolságtartással szórakozhassanak a korlátozások feloldása után.

Elértük a Kertem üzemeltetőit, akik azt mondták, hogy a Főkert épületének elbontásával nem tudják teljesíteni a terasznyitási feltételeket, ezért költözniük kell. "Arra talán van lehetőség, hogy visszamenjünk a régi helyünkre, de őszintén szólva kevés esélyt látok erre" – nyilatkozta nekünk az egyik üzemeltető. Azt is elmondták, hogy alapvetően egy megtűrt helyzetben bérelték a helyszínt, és ugyan kommunikált velük a Városliget Zrt., de nem tudtak más helyet ajánlani a lehetséges folytatáshoz. "A Kertem kultikus hellyé nőtte ki magát az utóbbi években, ezért nagyon szeretnénk folytatni.

Az más kérdés, hogy erre valószínűleg a Városligeten kívül lesz csak esély, mert elfogytak azok a beépíthető területek, ahol a Kertemet újra lehetne nyitni"

– mondta az egyik üzemeltető. Kerestük a Városliget Zrt-t is, és akik többek között az alábbiakat válaszolták.

 A munkálatok ütemezése sajnos az idei nyáron nem teszik lehetővé, hogy a szokott minőségben, megfelelő infrastruktúra (megközelítés, mosdó, víz, stb) mellett ki tudjon nyitni a Kertem, dacára annak, hogy a Városliget Zrt. a Kertem üzemeltetőjével közösen az elmúlt hónapokban folyamatosan vizsgálta a lehetséges alternatív helyszíneket. Társaságunk ugyanakkor elkötelezett abban, hogy a Kertem közönsége számára a jövőben is megfelelő minőségű szolgáltatást biztosítson a Ligetben.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen vendéglátóhelyek nyitnak ki a Városligetben, és milyen lehetőségei vannak a Kertemnek. Válaszukból kiderül, hogy mely helyek nyitnak ki idén biztosan a Városligetben.

A megfelelően árazott, jó minőségű kiszolgálást nyújtó vendéglátóhelyek alapfeltételei a városi parkhasználatnak, ezért a Ligetbe tervezett új vendéglátó egységek – a Kis Botanikus Kert melletti Piknikkert, a Nagyjátszótér és az új sportpályák mellett kialakításra kerülő Egészségkert projektnéven futó létesítmény – jelentős teraszkapacitással várják majd a látogatókat. Addig is, a mindenkor aktuális szabályok betartása mellett, idén is kinyit a kültéri közösségi programjai által az elmúlt években népszerűvé vált Pavilonkert, Zöldküllő, Pántlika Étterem és a Nyereg is. Reméljük hamarosan a Millennium Háza, a Robinson és az Anonimus éttermek teraszai is fogadhatják a vendégeket!

– és a végén még hozzáteszik, hogy remélik, hogy a főváros nem törli el a kerthelységek létrehozásának lehetőségét. A Városliget Zrt. válaszaiból egyértelműsíthető, hogy nem számolnak azzal, hogy a Kertem a Ligetben maradhat a jövőben.

(Borítókép: Kertem / Facebook)

Rovatok