Index Vakbarát Hírportál

Átesett a koronavírus-fertőzésen Németh S. Szilárd

2020. június 8., hétfő 19:49 | aznap frissítve

Pozitív lett Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatójának múlt pénteken elvégzett, majd hétfőn egy laborban, más módszerrel megismételt koronavírus-tesztje, írja a Media1.hu. A portál szerint a múlt héten elvégzett teszt utólag is kimutatta azokat az antitesteket, amelyek a vezérigazgató előzetes vélekedését igazolták saját fertőzöttségét illetően.

A múlt heti első tesztelést követően Németh S. Szilárdot egy kórházban is megvizsgálták, ahol laboratóriumi körülmények között is ellenőrizték, és ott ugyancsak kimutatták, hogy a vezérigazgató – vélhetően még március végén – elkapta a vírust, mostanra gyógyult.

Németh S. Szilárd azt mondta a Media1-nek: nagyon szerencsésnek érzi magát, hiszen érzett ugyan magán néhány tünetet, például elvesztette az ízlelését és a szaglását, az állóképessége is lecsökkent, gyenge volt, illetve végtagfájdalmai voltak, de mivel az ATV-nél még március 11-én bevezettek szigorú óvintézkedéseket – például ő maga is home office-ból tevékenykedett –, ezért rajta kívül más ATV-s nem kapta el a koronavírust.

Rovatok